20. fejezet

20. fejezet










D.O. Pov






Nem hallottam az ajtó nyílását, így csak tovább faltam Kai ajkait, melyek megrészegítették elmémet. De mivel hirtelen fény érintette meg orcámat, elszakadtam szerelmemtől, s a magas alakra bámultam, ki az ajtóban állt ledermedve. Rögtön felismertem Őt, s emiatt a bennem lévő ijedtség fokozódott; nem lett volna szabad ezt látnia! Neki pont nem!


Percegik, fixíroztam a minket, bámuló személyt, kinek tekintetében kétségbeesést találtam. A mindig mosolygó, ártatlan barna szemiből hatalmas könnycseppek buggyantak ki; ajkai remegtek, akárcsak egész teste. Fehérszőke tincsei csapkodták homlokát, a tagadást jelképező szinte már hisztérikus fejrázásoktól. Eközben Jongin, aki még ekkor is háttal állt a fiúnak, rettegve fordította válla mögé fejét, s bocsánatkérően nézett barátjára. S ez épp elég volt neki!


- Ti m-most… - akadt meg a rapper, miközben próbálta felfogni a helyzetet. Rázkódó ujjakkal mutatott ránk, tekintete hol rajtam, hol pedig szerelmemen pihent. Elszégyellve néztem a fiúra, de Kai nem tette ugyanezt. Visszafordult felém, s két kezével az ablakpárkányt támasztottam, így meredve maga elé. Megbánás, szégyenérzet, félelem és önmarcangolás nyomait véltem felfedezni arcmimikáján. A legjobb barátja előtt történt mindez; csoda, hogy nem esett azonnal össze. S ugyanebben a másodpercben rohant el az ajtóban ácsorgó csapattárs, mire én lepattantam a párkányról, azzal a lendülettel szaladva utána.


- Sehun! – kiáltottam nevét, s a hatalmas lakásban keresni kezdtem. Nem tudtam megpillantani merre futott így először szobájába nyitottam be, de csak egy üres helységet találtam a kis maknae helyett. Lihegve, hevesen verő szívvel jártam végig a ház minden egyes négyzetcentiméterét, s utoljára már csak a mérhetetlenül nagy gardróbba néztem be.


Ott az ingek és a farmerok között gubbasztott kisírt szemekkel a táncos, halkan szipogva. Amint megérezte jelenlétem, félő kisgyerek szemekkel nézett fel rám, mint egy rémült kismacska. Nagyot sóhajtva törökülésben ültem le elé, s közben ő figyelte minden egyes mozdulatomat.


- Sehunnie, amit az előbb láttál…?


- Hogy Kai éppen gyömöszöl téged! – válaszolt még félkész kérdésemre nemes egyszerűséggel. Az ilyesfajta stílusú beszéden fel szoktam háborodni, hiszen mégiscsak én voltam az idősebb, de abban az esetben valahogy el tudtam neki nézni.


- Hát így is fogalmazhatunk.


- Meg tudnád nekem ezt az egészet magyarázni? – fúrta számon kérő tekintetét az enyémbe.


- Melyikről akarsz tudni?


- Jézusom, több is van?!


- Hát az attól függ… – mosolyodtam el egy pillanatra, majd újra komoly arcomat vettem elő.


- Csak arról szeretnék tiszta képet kapni, amire az előbb rányitottam.


- Nem hiszem, hogy ez a te dolgod lenne!


- Addig rám is tartozik, míg én is látom!


- Miért nyitottál be a szobámba? Nem szokás kopogni?


- Képzeld, kopogtam! Tíz percen keresztül csak a válaszra vártam. Mivel hangokat hallottam bentről, tudtam, hogy ott vagy. Gondoltam épp zenét hallgatsz, ezért nem adtál jelet, hogy bemehetek-e vagy sem. Viszont nem arra számítottam, hogy a téged éppen megdugni készülő Kai látványa tárul majd a szemem elé!


- Na ebből most legyen elég! – idegesedtem fel. – Sehun, én tényleg egy türelmes ember vagyok, és teljesen megértem, hogy furcsa egyben megdöbbentő volt az, amit láttál. De kibaszottul nincs jogod így beszélni velem! Ráadásul Róla! Nem tudod, hogy és mi történt, ezért nem kellene máris állást foglalnod.


- Igazad van! – bólintott egyet már a valós személyiségében, amit megismertem. – Akkor kérlek, magyarázd el!


- Ezt nem értheted Sehun…


- Miért?


- Még fiatal vagy az… - kezdtem el a kliséket, tartalmazó mondatomat, de a maknae félbeszakított.


- Fiatal vagy, fiatal vagy; állandóan csak ezt hallom! Tudod hyung, már elegem van abból a szarból, amivel állandóan etetnek. Azt hiszed, nem tudom, hogyan érzel? Szerinted én nem éltem át már hasonlót? – hadarta meggondolatlanul a szavakat. Elkerekedett szemekkel, bambultam rá, s csak percekkel később nyitottam ki újra számat, mikor már megemésztettem szavait.


- Hogy érted, hogy éltél már át, hasonlót? – kérdeztem tőle idézve, majd hirtelen megdöbbent és lesápadt arcát pillantottam meg, amely a zavartól azt se tudta merre nézzen, így csak a földet pásztázta. Akaratom ellenére mosolyra húzódtak ajkaim. – Csak nem…?


- Nem!


- De akkor, hogy értetetted…?


- Sehogy, csak felejtsük el! – vágott folyamatosan a mondataim közepébe. Látszott, hogy porcelán fehér arcán erős pír jelent meg, így inkább nem erőltettem a témát, de magamban nagyon is boncolgattam. A kis Sehunnie is olyan lenne? De hisz annyi barátnője volt már! Valahogy a lányok bálványát nem tudtam elképzelni melegnek! Az, hogy a maknae és egy férfi olyasfajta kapcsolatban legyenek, mint Jongin és én… Elképzelhetetlen. Valószínűleg nem arra értette. Sehun még egy fehérneműben pózoló modelltől is zavarba jött egyszer. Biztos csak valamelyik komolyabb szerelmére utalt.


Továbbra is némán ücsörögtünk egymás előtt a ruhákkal teli helységben, mikor valaki kinyitotta annak ajtaját. Egy pillanatra szívrohamot kaptam a megszokott kattanásos hang hallatán. Egy napra elég volt egy nem várt meglepetés. Azonban Ő egy számomra tökéletes meglepetés volt. Kim Jongin lépett be közénk, ki félve pillantott barátjára.


- Minden oké? – huppant le mellém, alig láthatóan átkarolva a derekamat.


- Persze! – eresztettem el halvány mosolyt.


- De még mindig nem értem, mi van köztetek? – jegyezte meg halkan a táncos, mire Kai egyszerűen válaszolt.


- Mit nem lehet ezen érteni?


- Hát… - morzsolgatta ujjait, majd határozottan belemeredt Jongin íriszeibe. – Számomra nem világos! Elmagyaráznád nekem, mert Kyungsoo hyung nem tette.


- Persze haver! De egyszerűbb, mint egy pofon.


- Mert?


- Szeretem Kyungsoot. Szerelmes vagyok belé! És nem érdekel ki, mit gondol rólunk! – jelentette ki szimplán, mintha csak a sportról beszélgetnénk. Mégis szavaiban érezni lehetett a komolyságot, s annál is több őszinteséget. Ahogy ajkain kiejtette azokat a mondatokat, éreztem, hogy hatalmasat dobban a szívem. A lelkemig hatolt mindaz, amit mondott, s ugyanígy gondoltam én is. Ugyan még sok mindent nem értettem vele kapcsolatban, de mindezt elhittem neki. Jonginnak szokása volt hazudni, de mások érzéseivel sosem játszott volna, legfeljebb ha ő maga is bizonytalan. Talán nem tudta eldönteni, én ugyanúgy érzek iránta, mint ő! Pedig így volt. Mindennél és mindenkinél jobban szerettem Kim Jongint!


Ahogy magamban örömtáncot járva ültem mellette, levakarhatatlan vigyorral a földet pásztázva, megéreztem magamon szeretetteljes tekintetét. Félénken rápillantottam, s örömteli, szerelemtől csillogó íriszeivel találkoztam.


- Szeretlek, Kyungsoo! – mondta a szemembe, majd mit sem törődve Sehunnal, kedvesen ajkaimra hajolt, s gyengéden ízlelgette azokat. Még mielőtt mélyen elmerültem volna csókjában, szemem sarkából láttam a maknae mosolygós arcát. Mint, amikor egy büszke szülő nézi gyermekét. Barátságosan figyelte szerelmes jelenetünket, mikor villámcsapásszerűen komorodott el! Vidám vonásait leváltották az aggodalom s az idegesség jelei. Nyelt egy nagyon a táncos, majd dadogó módon, remegő ajkakkal szakított félbe minket.


- Ez mind nagyon édes, és én tényleg nagyon örülök a boldogságotoknak, de mit fognak szólni a többiek?


- Velük ne foglalkozz Hunnie, nem fognak rosszabbul reagálni, mint te. – feleltem bíztatóan, hisz ebben tényleg száz százalékosan biztos voltam. Már csak Lay és Kris miatt is.


- Az lehet, de az ügynökség is ilyen liberális módon fogja ezt kezelni? S mi van, ha megtudja a média? Szétcincálnának benneteket. Egy hetero párral is megtennék! – közölte, szinte már tényként ezeket, a rémes dolgokat. Ijedten néztünk egyszerre össze szerelmemmel, hisz mindkettőnknek ugyanaz a borzalmas gondolat villant be az elméjébe. Mi van, ha szét akarnak minket szakítani? Ha mindent megtud a média? Biztosan darabokra szednének minket és a csapatot is. Annyi lenne a tökéletes imidzsnek. Mi van, ha az ügynökség azt követeli majd tőlünk, hogy szakítsunk? Abba belepusztulnék. Megszorítottam Kai kezét, mire ő bíztatóan nézett rám, mintha azt üzenné „Minden rendben lesz!”. Próbáltam hinni neki.





De akkor még nem tudtam mennyire nehéz is lesz ez az egész!