34. fejezet (BEFEJEZÉS)

34. fejezet (VÉGE)






Suho Pov






Mikor a nap selymes sugarai megcirógatták arcomat, gyanútlanul töröltem meg csipás szemeimet, melyekben még ott ült az álom halvány maradványa. Arcomat dörzsölve pislogtam az ablak irányába, ami legszívesebben széttörtem volna, mivel idegesítette a rajta beáradó erős fény, ami majdnem kiégette retinámat. Szitkozódva keltem ki az ágyból, majd egy hirtelen mozdulattal húztam be a függönyt, amitől ismét kellemes sötétség borította be a szobát. Megkönnyebbült sóhajt hallatva magamból, baktattam vissza az ágyba, amikor is a takaróm megmozdult. Ijedten léptem egy lépést hátrább, mivel mozgó ágyneműre nem számítottam aznap, de legnagyobb megdöbbenésemre, egy álmos, ám nagyon élénk tekintetű Yixing kukucskált ki a paplan alól, pajkos mosollyal arcán.


- Jó reggelt, hyung! – köszöntött, majd az ő ábrázata is elkomorodott, amint meglátta rémült tekintetem. – Valami baj van?


- Nem... Csak miért vagy az ágyamban? – kérdeztem tőle, mire neki hitetlen kacaj hagyta el ajkait.


- Ez az én ágyam.


Egy pillanatra összeráncolt homlokkal meredtem a nálam fiatalabbra, majd figyelve tekintetét, akaratlanul is követve azt, lesandítottam csupasz testemre, és abban a percben tört rám a reveláció csodálatos példája. Eszembe jutott az előző estén történtek; Az Amberrel való szakítás, Yixing kedvessége, az éjszaka és az érzéseim. Azok a furcsa gondolatok, melyek előtte sosem látogatták elmémet; lefeküdtem Yixinggel. Ez még rendben van, mert ki ne akart volna kísérletezni, ráadásul még élveztem is. De; Yixingnek ott van Yoora, a tökéletes lány, akihez senki sem érhet fel, legyen az, nő vagy férfi. Viszont azt mondta szeret... Ezt igazán nem tudtam hova rakni.


Fáradtan rogytam össze az ágy szélén, gondolataimba feledkezve, míg az ágyon fekvő csapattársam kíváncsi szemekkel vizslatott.


- Mi a gond JoonMyun?


- Tanácstalan vagyok – sóhajtottam egyet, miközben vállam felett egy futó pillantást vetettem rá. Haja kócosan lógott csillogó íriszeibe, melyek csodálattal meredtek rám. A tökéletes látványtól elszorult a szívem; így elkaptam róla tekintetem, majd elkezdtem visszavenni a tegnapi ruháimat, hogy ne meztelenül flangáljak a szobájában.


- Hogyhogy? – kelt ki ő is az ágyból, majd, amint megpillantotta hatalmas férfiasságát, a paradicsom minden árnyalatában kezdett játszani a fejem.


- Meg... Megtennéd, hogy előbb felöltözöl?


Hamiskás mosoly kúszott ajkai szélére, majd egy bólintással nyugtázta kérésemet.


Mikor, már mind a ketten ruhában voltunk, kissé feszengve pislogtunk a másikra, nem tudva, hogy ki kezdje a mondandóját. Nekem mindenképpen meg kellett tudnom egy s mást, épp ezért talán kissé hirtelen is vágtam a közepébe.


- Te meleg vagy? – kérdeztem, mire Yixing érzelemmentes arccal meredt rám.


- Azt hiszem.


- De akkor... – léptem hozzá közelebb, talán túlságosan is lecsökkentve a köztünk lévő távolságot. – Mi volt ez az egész Yoora ügy?


Hatalmas fáradt sóhaj hagyta el Yixing ajkait, amely arra tett utalást, hogy kissé kínos neki a téma.


- Egy bárban egymásba akaszkodtunk, és ott tényleg történt köztünk valami, de azért mert részeg voltam. Aztán nem sokkal azután felhívott és találkoztunk – kezdett bele a mesébe a nálam fiatalabb, amit én érdeklődve hallgattam. – Én tényleg megpróbáltam beleszeretni, vagy legalább vonzódni hozzá, de nem sikerült és ezt ő is látta. És ezután történt, hogy alkut ajánlott.


- Alkut? – ráncoltam a homlokom.


- Azt mondta, ha állást szerzek neki Koreában, eljátssza a barátnőmet előttetek...


- Hogy ne higgyük azt rólad, hogy meleg vagy? – csodálkoztam, de ő csak halvány mosollyal arcán rázta nemlegesen a fejét.


- Azért segített, hogy féltékennyé tudjam tenni azt a személyt, akit szeretek.


Döbbenten pislogtam boldogságtól csillogó íriszeibe, melyek egyértelműen közölték velem, hogy szeret.


- Tehát, te képes voltál hónapokig azt a látszatot kelteni másokban, hogy barátnőd van, csak azért, hogy megtudd én is érzek-e irántad valamit?


- Lényegében – vont vállat, de arca megbánást mutatott. – Sajnálom JoonMyun, ha ezzel megbántottalak téged, vagy esetleg csalódást...


Édes csókkal fojtottam belé a szót, ahogy elegem lett a felesleges magyarázkodásából. Őszintén imponált nekem az, amit művelt, még akkor is, ha átlagesetben ezt gyerekes viselkedésnek tudtam be. De Yixingtől nagyon tetszett; ő akart engem, tett értem valamit, és így is tiszteletben tartotta a személyes teremet. Nem tört össze, nem nyomult, de még zavaró utalásokat sem tett; egyszerűen várt rám.


Miután elváltunk egymástól, Yixing meglepett arcát láttam magam előtt, ami nevetésre késztetett.


- Ezt mégis miért kaptam? – mutatott kérdőn ajkaira.


- Magam sem tudom – vontam vállat, ahogy ismét elbizonytalanodva magamban pislogtam a semmibe. Igaz, most megcsókoltam őt... De valóban rá vágyom? Zhang Yixing lenne az a személy, akihez én tartozom? – Azt sem tudom akarom-e ezt...


- Ezt? Mármint azt, ami köztünk van.


- Csak azt, ami köztünk lehet. Komolyan azt hiszed meleg, vagyok?


- Pusztán reménykedni tudok valami hasonlóban – húzta keserű mosolyra száját. – Te sosem tekintettél rám úgy?


- Mire gondolsz? – húztam fel szemöldököm, mint aki azt se tudja miről van szó, holott tisztában voltam vele, mire gondolt.


- Jaj, ne játszd a hülyét. Tudod, hogy értem.


- Igen, tudom – meredtem reménykedő szemeibe. – De a válaszom nem. Sosem tekintettem úgy rád, mint nő a férfira. Számomra te sokáig csupán egy csukott könyv voltál, és még most is az vagy.


- Hogyhogy?


- Hogyhogy?! – ismételtem szavait, mintha valamiféle hitetlenség lenne, amit mondott. – Nem értelek Yixing; konkrétan közlöm veled, hogy nem tekintek rád úgy, ahogy te azt szeretnéd, mégis boldogon mosolyogsz itt előttem. Miért?


- Mert tudom, hogy ez nem így van.


- Már hogyne lenne így. Én csak jobban tudom – erősködtem tovább.


- Ugyan hyung; ha valóban hetero lennél, lefeküdtél volna velem tegnap? Megcsókoltál volna az előbb?


Sarokba szorított; nem tudtam logikus választ kicsalni magamból, pedig pontosan tudtam, hogy nem vonzódom a férfiakhoz. Yixing valahogy mégis más volt; mintha ő egy tökéletes valamit képviselt volna, ami ugyan férfi képében jelenik meg előttem, de nem tartozik egyik csoporthoz sem. Ő egyszerűen csak Zhang Yixing.


Ahogy egyre közelebb lépett hozzám a fiatalabb, épp olyan tempóban ment el a kedvem a meneküléstől; talán tényleg vonzódom Yixinghez. De ezt akkor sem kellene hagynom; mégiscsak csapattársak voltunk.


Yixing gyengéden karolta át a derekamat, szorosan magához húzva, homlokát az enyémnek döntve, így tökéletes hallottam még a szívverését is.


- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem, miközben mélyen magamba szívtam kellemes illatát.


- Csak egy lehetőséget.


- Mire?


- Hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek, és hogy én sosem fogok veled úgy elbánni, mint Amber – suttogta halkan fülembe negédes szavait, melyektől a szívem hihetetlen tempóra váltott. Azt hittem ott helyben kiszakad a helyéről, örömtáncot lejtve a szoba közepén.


Gyenge karjaimmal toltam el magamtól a fiatalabbat, hogy szemeibe tudjak nézni, melyekből szokatlan melegség áradt.


- Ezt nem lehet.


- Miért nem?


- Mert csapattársak vagyunk...


- Akkor Jongdae és Minseok is szakítsanak? – húzta fel szemöldökét, amellyel újabb mattot adott le nekem. – Csak adj ennek egy lehetőséget.


- Mégis miért?


- Miért ne? – kacagott fel jóízűen. – Ez csak egy esély egy élvezetes, tartós és izgalmas kapcsolatra. Szeretnél jobban megismerni? Itt van rá a lehetőséged JoonMyun.


- Yixing... – kezdtem volna bele, egyik ujját ajkaimra téve befogta a számat.


- Csak próbáljuk meg; ígérem sosem foglak megbántani, sosem játszadoznék az érzéseiddel vagy veled. Azt akarom, hogy ismerj meg és legalább annyira légy szerelmes belém, mint amennyire én vagyok beléd jelen pillanatban.


- És mi van, ha ez nem jön össze? – pislogtam fel rá. – Ha nem szeretek beléd, és csak barátként tekintek rád?


- Akkor minden vissza fog térni a régi kerékvágásba; megesküszöm rá, hogy a kapcsolatunkon ez nem fog változtatni, ha netalán ez így alakulna.


Percekig csupán a válaszomra vártunk. Mérlegelnem kellett magamban a dolgokat, és visszaemlékeznem mindenre, ami az elmúlt hónapokban történt; Amber, a tánc, Daegu... Mindegyik élvezettel töltött el, és örültem, hogy az életem részei voltak egy ideig, még akkor is, ha valamelyik komoly lelki sérülést okozott nekem. Vajon leszek olyan boldog Yixing mellett, mint régen gyermekkoromban? Az volt a legcsodálatosabb időszakom, és a mennyekben éreztem magam – és azt a szerelmet kerestem, ahol ezt újra átélhetem.


- Rendben van Yixing... Próbáljuk meg.






**






És valóban megpróbáltuk. Emlékszem, azóta másfél év telt el, és mi Yixinggel ugyanúgy, egy párt alkottunk, mint mikor megígértük egymásnak, hogy belemegyünk ebbe a kapcsolatba. Természetesen átestünk mindazon, amiken egy friss kapcsolat; mélyebben megismerhettem az igazi Zhang Yixinget, aki egy olyan férfi képét festette le, ami egyszerre volt tökéletes és hétköznapi. Yixing jól főzött, megbízható volt és őszinte, mégis fellelhetők benne azok a tulajdonságok, melyek nem épp pozitívak, de ugyanúgy vonzóak a szememben: Yixing rendetlen, nagyon feledékeny és időnként nyűgös, amit csak akkor vettem észre, mikor már komolyabb szintre emeltük a kapcsolatunkat.


Emlékszem, mikor először vett nekem születésnapi ajándékot, amely egy személyre szabott zakóban valósult meg, amit nem mellesleg Yoora tervezett nekem.


Emlékszem az első csókunkra, ami már a kapcsolatunkban kezdődött. Egy esős napon, próba után szaladtunk az autóhoz, s mi lemaradva a többiektől szépen sétálva mentünk a kocsihoz; majd Yixing megállított, és egy rövid, de nagyon szenvedélyes csókkal ajándékozott meg.


Élénken emlékezetemben van, amikor bevallottuk a többieknek, hogy együtt vagyunk. Yifan és Kyungsoo hihetetlenül büszkék voltak ránk és még azt is megsúgták, hogy nyílt titokban fogadtak, mikor jövünk már össze. Jongdae és Minseok először meglepődötten, majd csak kedves mosollyal arcukon gratuláltak kapcsolatunkhoz, míg Baekhyun és Chanyeol (akik alig néhány hónappal később egymásra találtak) fangörcsös lányokat utánozva visítozták angolul: „SuLay is real!”. A két maknae, azaz Jongin és Sehun sokkos állapotba kerültek, míg Luhan és Tao, az első romantikus kapcsolat bejelentéséhez képest, sokkal boldogabban örültek velünk.


Életem leggyönyörűbb napja volt, mikor Yixing bemutatott a szüleinek, úgy, mint párját és mellékesen csapattársát. Először a kínai család döbbenten vette tudomásul fiuk homoszexuális kapcsolatát, de utána hatalmas szeretettel fogadtak.


Minden momentumát fel tudnám idézni annak az éjszakának, mikor először feküdtem le Yixinggel úgy, hogy már együtt voltunk. Azon az estén valahogy más volt, mint mikor Amber szakított velem; gyengédebben érintett, óvatosabban csókolt, mintha egy törékeny valami lettem volna, ami hihetetlenül jó érzéssel töltött el.


De emellett az emlékek mellett a legcsodálatosabb és legszebb mégis az, mikor egy éjszaka bevallottam neki, hogy beleszerettem. Egymás mellett feküdtünk az ágyban, ablakán a csillagokat bámulva, mikor kinyögtem, hogy szeretem. Elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé, úgy, mint előtte soha senkibe. Emlékszem, hosszasan beszéltem az érzéseimről, s a monológom végén könnyes csókkal köszönt meg mindent, majd viszonozta szavaimat, pusztán egyetlen őszinte „Szeretlek”-kel.


Ennyi minden történt csupán tizennyolc hónap alatt; és csak velem. Arról nem is beszéltem a többiekkel mi volt, de nem is igazán érdekelt.


Jelenleg a kanapén ülök, kezemben egy könyvvel, s még olvasás közben is, csak az éppen táncoló Yixingre tudok gondolni; s várok rá, hogy hazaérkezzen. Meg akarom csókolni, ölelni, azt szeretném, ha érezné a szeretetemet. Várom, hogy Zhang Yixing az egyetlen csoda a sötétségemben hazatérjen, és bevilágítson ragyogó fényével.

33. fejezet

33. fejezet






Suho Pov






A szívem hihetetlen gyors tempóban verte mellkasomat, ahogy egyre közelebb értünk Amber lakásához, mely az ügynökség épületétől nem messze foglalt helyet. Rohanás közben egy pillanatra sem emelte rám édes tekintetét, csupán hajthatatlanul előre haladva húzott maga után, minden lépéssel egyre nagyobb forróságot öntve ágyékomba.


Amint hosszas kulcscsörgetés után, sikerült kinyitnia lakása ajtaját, konkrétan úgy estünk be, mint két kiéhezett kamasz; ajkaira marva, közel húzva magamhoz vezettem be, majd lábammal becsaptam a nyílászárót, úgy koncentrálva drága tomboyom gyengéd csókjaira.


A mennyországban éreztem magam, ahogy ízleltem igéző ajkait, s miközben hámozhattam le róla a ruhadarabokat, melyek egyre közelebb repítettek ahhoz az élvezethet, melyet Vele még nem tapasztaltam meg... Viszont arra nem számítottam, hogy míg kényeztetem nyelvem járásával, ő sós könnyekkel áztatja el orcámat.


Ijedten toltam el magamtól, vizslatva barna íriszeit, melyekben a megbánás több formája is helyet foglalt.


- Mi a baj? – kérdeztem továbbra sem engedve el őt.


- JoonMyun... – hüppögte – Én nem azért hívtalak ide, hogy lefeküdjek veled.


Szavai lesokkoltak.


- Értem. És, ne haragudj, nem akartam udvariatlan lenni.


- Ne kérj elnézést! Én tartozom egy hatalmas nagy bocsánattal.


- Miért? – értetlenkedtem tovább, ahogy könnytől áztatott, szemeibe meredtem, amit csak sajnálatra méltó arckifejezése fokozott.


- Mert... Szakítanunk kell.


Köpni-nyelni nem tudtam, kegyetlen szavai hallatán. Arca ugyan a megbánást tükrözte, akárcsak hangja s minden más porcikája... Mégis, mintha valami álszent dumával akart volna ámítani.


- Amber... – próbáltam magamhoz ölelni, de még gesztusom előtt eltolt magától.


- Kérlek ne!


- Mégis miért?


- Mert... – nyelt egy hatalmasat, majd szomorúan rám nézett – nem szeretlek.


Ott és akkor tört össze bennem az udvariasságom minden maradéka.


- Hogy tehetted ezt?


- JoonMyun...


- Ne szólíts a nevemen! – ordítottam rá idegesen, dühtől túlfűtve. Nem csak akkor voltam rá mérges; felidéztem azt a pillanatot, mikor először kosarazott ki. – Évekkel ezelőtt, mikor nemet mondtál nekem, azt mondtad, majd egy könnyebb időben visszajössz hozzám. Ha nem szerettél, mi a faszért léptél be abba a táncterembe néhány hónappal ezelőtt?


- Azt hiszem...


- Ne kérlek, ne válaszolj; pontosan tudom, hogy csak a lelkiismereted vezérelt. Komolyan azt hitted, ha szánalomból vagy velem, nekem az jó? Mi volt ezzel a célod?


- JoonMyun, én csak nem akartam, hogy haragudj rám. Kárpótolni szerettelek volna.


- Kárpótolni? – ismételtem gusztustalan megnyilvánulását. – Azzal, hogy évekkel később, mikor már elfelejtettem azt a fájdalmat, amit okoztál nekem, újra betoppansz az életemben, közlöd, hogy velem akarsz lenni, aztán megint összetörsz? Ez volt neked a kárpótlás?


- Reménykedtem benne, hogy beléd szeretek, de nem sikerült.


- Tudod, ha visszamehetnék az időbe, ívben elkerülnélek, hogy még véletlenül se essek beléd – mondtam, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva szavait. – Miért nem tudtál bűntudattal élni? Egyszerűen csak békén hagyni engem?


- Mert haragudtam magamra, amiért egy ilyen remek férfit, mint te, el kell utasítanom, mert egyáltalán nem vonzódom hozzá.


- Tessék?! – akadtam fenn utolsó mondatán, mire csupán lehajtott fejjel kezdte a földet fixírozni. – Egyáltalán nem találsz vonzónak?


- JoonMyun...


- Válaszolj, az Isten szerelmére! – ordítottam el magam, mire apró teste összerezzent erős orgánumom hallatán.


- Jóképű férfinak tartalak, de...


- Nem kell befejezned, már ismerem a folytatást – legyintettem, szinte már minden erőmet elvesztve. Én ezt nem hiszem el; hazudott, becsapott és megint összetört ugyanaz a nő. Az a néhány boldog hónap, amit okozott, mind semmivé vált, csupán ezzel a néhány mondatával.


- Sajnálom.


- Tudod Amber; ezek után a sajnálatod édes kevés. Még az első visszautasításodat el tudtam viselni, mivel az egy teljesen normális helyzetből adódott. De ez: Te magad jössz el hozzám, aztán néhány együttöltött hónap után, konkrétan kidobsz azzal az indokkal, hogy sosem szerettél, és csak szánalomból voltál velem. Szerinted ez mégis, hogy esik nekem?


- Nézd...


- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Soha a büdös életben még hallani sem akarok rólad – köptem a szavak arcába, mire újabb könnyek buggyantak ki szemeiből. Mély lélegzetet véve ragadtam az ajtó kilincsét, majd izomból felrántottam azt; De mielőtt még távoztam volna, egy utolsó pillantást vettem Amberre. – Tudod, megfordult az a fejemben, ha nem lennél nő, már rég lekevertem volna egyet. Viszont aztán rájöttem, én nem süllyedhetek le arra a szintre, amin jelenleg te is állsz.


Hangos zokogásban tört ki, mikor becsuktam magam mögött azt a nyílászárót, aminek mögöttes tartalmát mindig is meg akartam ismerni. Megtudtam, ki is Amber Liu valójában; a nő, akibe szerelmes voltam, sose szeretett, átvert és miért? A saját lelkiismerete érdekében; hát lehet ennél nagyobb pofont kapni? Nem valószínű.


Erre ő sír; még van pofája bennem bűntudatot kelteni! Menjen a jó büdös picsába ezzel a húzásával! Nincs joga sírni, viszont nekem van. Ha tehetném minden könnyemet, odaadnám ennek az érzésnek, ami Amber miatt tombolt bennem, de egyszerűen képtelen voltam megerőltetni a könnycsatornáimat.


Ahogy rohantam haza, az erős szél csípte arcomat, mindig egy kisebb sebet ejtve rajtam, de egy csepp könnyet sem tudott kicsalni belőlem. Csak szaladtam, hogy minél hamarabb otthon tudhassam magam, ahol vagy álomba kívántam magam ringatni, vagy tombolni úgy, mint soha.


Halk léptekkel osontam be a lakásba, melyen az álom csendes leple pihent, ezzel mindenkinek kellemes nyugodtságot költöztetve lelkébe. Alig hallhatóan nyitottam és csuktam az ajtókat, mégis mikor szobámban lerogytam az ágyamra, tincseimet markolászva, nem sokkal érkezésem után, gyenge kopogások érintették meg ajtómat. Mivel megszólalni nem akartam, nehogy felébresszem vele a többieket, így csupán feltápászkodtam helyemről, úgy nyitva ajtót, egy érdeklődő tekintetű, cseppet sem álmos személynek.


- Yixing, te miért nem alszol?


- Hallottam, hogy hazajöttél – vont vállat.


- Bocs, ha hangos voltam – nyögtem ki, majd épp rá akartam volna csukni az ajtót, nem épp valami kedves stílusban, de még mielőtt elválaszthattam volna magunkat, kezét a nyílászáróra helyezte, ezzel jelezve, ő nem kívánja abbahagyni a beszélgetést. Érdeklődve fürkészte arcomat, mintha azt megpróbálná megfejteni, miért vagyok ennyire flegma kedvemben.


- Mi történt Ambernél? – kérdezte, mindenféle köntörfalazás nélkül.


- Szakítottunk.


Egy pillanatra csodálkozva meredt rám, majd mögém mutatott, aprókat biccentve, mely csupán azt jelentette, bejöhet-e, hogy ott öntsem ki neki a szívem.


Ahogy leült mellém az ágyra, arra várva, hogy beszéljek, gyengéden megérintette vállamat, majd kedvesen végigsimított karomon. Valahogy ezek a mozdulatok... Jólestek tőle.


- Ki szakított?


- Ő, velem – feleltem egy mély lélegzetvétel után.


- És mondta, hogy miért?


- Igen – bólintottam, majd egyre inkább éreztem azt, hogy újra elönt a méreg. – Azt mondta nem szerelmes belém, és soha nem is volt. Ráadásul egy cseppnyi vonzalmat sem érez irántam, csupán engesztelésként volt velem, mivel évekkel ezelőtt kikosarazott.


Hirtelen őszinteségrohamomra Yixingnek egy pillanatra, háromszorosára kerekedett a szeme, ahogy végigmért tetőtől-talpig.


- És, mit csináltatok, mielőtt szakított veled? – kérdezte hatalmasat nyelve, de nem nézve a szemembe. Követtem tekintetét, mely egyenesen... Oda irányult, ami előtte Amber miatt kezdett ágaskodni. Zavaromban rögvest elfordultam tőle, még kezeimet is ágyékom elé helyezve, pirosabban, mint egy paradicsom.


- Basszus! – suttogtam magamba, mire egy halk kuncogást hallottam meg magam mögül, melyet Yixing adott ki magából. Felé fordítottam tekintetem, s ragyogó mosolyával találtam szemben magam, ami mindennél több melegséget árasztott. Az a kedvesség, ami szemeiből áradt, valahogy széppé tette őt; a vonásait, mosolyát, tekintetét és mindent, amit hozzá lehetett kötni. Zhang Yixing gyönyörű volt, azon az éjszakán; vajon mindig ilyen küllemmel rendelkezett, vagy csak én vagyok vak?


- Yixing... – suttogtam nevét, de mondatomat félbeszakította, mihelyst ajkait enyéimen éreztem.


Döbbentem figyeltem a csukott szemű kínait, ki másodpercekig meg sem mozdította száját, csupán várt, de azt magam sem tudom, hogy mire. Talán rám...?


Mikor nem tettem semmit, s a szituáció kezdett kínossá válni, Yixing kissé szégyellve magát, húzódott el tőlem, lehajtott fejjel.


- Bocsánat hyung! Én...


Magyarázkodását figyelmen kívül hagyva ragadtam meg pólójánál fogva, úgy tapadva rá ajkaira. Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy megcsókoltam egy férfit, de Yixing túl gyönyörű és vonzó volt azon az estén, hogy csak úgy egyedül hagyjon. Nem akartam egymagamban rágódni az Amber ügyön, de beszélni sem szerettem volna; egyszerűen csak Yixinggel akartam lenni.


Hevesen ízleltük a másik ajkát, szinte nulla szeméremmel; bár furcsa volt számomra, hogy nem nekem, hanem én ejtettem le az állam Neki, hagyva, hogy nyelveink keringőt járjanak egymással. Közben kezeim felsőjén jártak, amitől minél hamarabb meg akartam szabadulni.


Hirtelen elszakadt tőlem; olyan döbbenten meredtem rá, mint még soha senkire.


- Baszki! – pattantam fel az ágyamról, több kört is megtéve a helységbe.


- Mi a baj? – pislogott rám közömbösen.


- Csupán annyi, hogy ezt nem tehetjük.


- Miért? Te magad adtál szabad utat mindenkinek – állt fel ő is, felém közeledve.


- Tudom, és nem is erről van szó.


- Akkor miről? – húzta fel szemöldökét, mikor már alig néhány centi választott minket el egymástól.


- Neked ott van Yoora.


- Csakhogy, engem ő hidegen hagy – felelte pajkos mosollyal arcán, majd ismét ajkaim felé kapott. Olyan gyengéden csókolt, hogy szinte beleremegtem, ahogy megmarta alsó ajkamat. Valahogy, akkor nem érdekelt, hogy egy férfival csókolózom, hiszen ő Yixing volt, akihez mindig furcsa érzések kötöttek. Ez lenne az? Magam sem tudtam, és igazából nem is érdekelt; csak az, hogy még tovább kényeztessen nyelvével.


Mintha csak olvasott volna gondolataimban, úgy vált el tőlem; ahogy csillogó íriszeibe bámultam egy pillanatra egy másik világba kerültem. Gyengéden szedte le rólam a felsőmet, majd végigcsókolt nyakamon, így haladva egészen odáig. Egy másodperc alatt szedte le rólam a nadrágot, boxeremmel együtt.


- Oh lalala – húzta fel szemöldökét, ahogy megpillantotta kemény férfiasságom. Már pusztán ettől a jelenettől zavarban voltam.


- Yi-xing... – nyögtem nevét – Mégis, mire készülsz?


- Ha Amber faképnél hagyott, én nem foglak – pillantott fel rám hamiskásan, majd kacsintott egyet, azzal apró elkezdett csókokat hinteni férfiasságomra. Azt hittem ott helyben esek össze a gyönyörtől; először csak puszilgatta hímtagomat, majd nyelvéve körözni kezdett makkom körül, úgy repítve el engem majdnem a mennyországba. Egy darabig még húzta az agyam, aztán rendesen szájába vette lüktető péniszemet; egy percre meg kellett kapaszkodnom a mellettem található szekrényekben, utána már csak abban tudtam reménykedni, hogy senki nem ébred fel a nyögéseimre.


Mikor már majdnem felértem a csúcsra, Yixing nem folytatta tovább kényeztetésemet; sejtelmes mosollyal az arcán állt fel velem szemben, s pajkos pillantások közepette törölte meg szája szélét. Annyira izgató látvány nyújtott, hogy két pihegésem között ragadtam meg nyakánál fogva, úgy csókolva meg hosszasan. Édes ajkait ízlelve, meg is feledkeztem az odalenti problémákról, de igazából nem is érdekelt nagyon. Csupán Yixing volt előttem a tökéletességével, és azzal a személyiségével, akit talán mindig is meg akartam ismerni.


Akaratom kívül döntöttem le az ágyra, teljesen megszabadítva őt és magamat a felesleges ruhadaraboktól; ahogy megpillantottam hatalmas férfiasságát, egy másodpercre meg kellett állnom, ugyanis őszintén sokkolt a mérete.


Halk kacagás hagyta el ajkait, amint megpillantotta döbbent arcomat, majd feljebb ült, s a végén csupán annyit vettem észre, hogy megcserélődött köztünk a szerep; én voltam alul.


- JoonMyun – szólt kéjes hangon.


- Hm?


- Szeretlek.


Szavaira, egy percre megfeledkeztem a körülményekről, a helyzetünkről, de még Amber alattomos húzásáról is. Csupán Yixing komoly ábrázatát figyeltem, amelyből az őszinteség tükröződött. Akkor még azt hittem, viccelt...


Nem törődve kijelentésével, érintettem meg férfiasságát, mire nyekkent egyet a fiatalabb: lassan mozgattam kezem rajta, úgy húzogatva a bőrt, hogy később minél nagyobb élvezetet érezzen.


- Bocsi! – nyögte, majd már csak annyit éreztem, hogy rögtön három ujját dugta belém. Fájdalmasan felszisszentem, de kezem akkor sem állt le. Hogy Yixing enyhítse fájdalmamat, felém hajolt, s olyan hosszas csókba invitált, hogy elfeledtem azt is, milyen nemű vagyok.


Aztán már csak lüktető férfiasságát éreztem magamban, meg azt, hogy menten ketté szakadok. Tehát ilyen érzés a nőknek... Yixing nem mozgott, egyelőre hagyta, hogy megszokjam azt a furcsa érzést, amit általában csak az ellenkező nem szokott megtapasztalni. Egy apró bólintással jeleztem neki, hogy mozoghat, ám ezt ő nem gondolta túl meggyőzőnek, mivel eleinte nagyon lassú és gyengéd volt. De aztán megdöfött bennem egy olyan pontot, ahol az eddig összeszorított szemeim, hirtelen kerekedtek ki.


- Ott! – nyögtem a kelleténél talán kicsit hangosabban is, és még csípőmet is megemeltem, hátha Yixing megint eltalálja azt a pontot.


Választ sem adva kezdett gyorsítani a tempón, ezzel okozva nekem hatalmas gyönyört; minden mozdulata, minden csókja, s az összes érintése a mennyekbe repített, és még azon túl.


Szinte egyszerre élveztünk el; testnedvem az ő hasfalára fröcskölődött, ami furcsamód őt örömmel töltötte el, mivel hatalmas mosollyal vált el tőlem, ami miatt belőlem egy halk szisszenés tört fel. Aznap este feküdtem le először Zhang Yixinggel, s ahogy egymás karjában készültünk álomba szenderülni, csupán egy dolog lebegett a szemem előtt: És ezután mi lesz?

32. fejezet

32. fejezet






Suho Pov






Néhány nappal később, mikor már túlestem egy beszélgetésen Luhannal, de még nem döntöttem el biztosan, hogy nem konzultálok Taóval, egyik próba után, sikerült pár igen érdekes mondatot váltanom a Happy Virus-sal, Chanyeollal.


A magas babaarcú fiú, a csürhénk legvégén baktatott, mintha elvesztett volna valamit; elhagyatottan bóklászott, célok és tervek nélkül. Persze, lehet, hogy szimplán csak fáradtnak érezte magát, de akkor sem volt jó, így látni őt.


Kissé lemaradva a többiektől csapódtam a fiúhoz, kit először nem igazán izgatott jelenlétem, hisz ugyanolyan semmilyen stílusban tette egyik lábát a másik után. Viszont néhány percnyi megszakítatlan bámulás után, feszélyezett ábrázattal fordult felém a fiú, furcsa grimaszba vágva arcát.


- Mi az hyung?


- Máshogy nézel ki – mondtam, továbbra sem véve le szemeimet róla, így könnyedén el tudtam csípni a hirtelen megjelent pírt arcán.


- Ezt, hogy érted?


- Nem tudom – vontam vállat. – Egyszerűen csak más vagy. Történt talán valami, amíg forgattam?


- Semmi különös, azt leszámítva, hogy Yifan halálra dolgoztatott minket – biccentett szőke leader társam felé, ki épp nagyban nevetett valami olyan viccen, amit Baekhyun mondott neki. – Illetve... Hyung elintézte, hogy sok programunk legyen a távollétedben is; Interjúk, fellépések, rádióadások... Yifan sok mindent lerendezett a menedzserrel. Egyszerűen csak fáradt vagyok.


- Értem – motyogtam orrom alatt a választ, leginkább csak magamnak, mivel gondolataim megelőzték az akaratot, miszerint Chanyeollal beszéljek.


Míg Daeguban voltam, fogalmam sincs, Yifan hogyan irányította itthon a srácokat, de ha mellé is fogott valamiben, azt is jól csinálta, mivel amióta visszajöttem, mintha minden tökéletes lenne. Nem tudom előtte is így volt-e, de már nem is igazán számított. Bármi is történt a múltban, az ott maradt, ugyanis a jelen életem legszebb időszakát is jelentette; sikereket arattunk, mint banda, jól dolgoztunk és semmiféle panaszt nem lehetett hallani tőlünk. Ráadásul a tagok lelki állapota is rendben volt; Jongdae és Minseok boldogan élték a szerelmesek életét, csak úgy, mint Luhan és Sehun... Ja, és Yixinget és a tökéletes barátnőjét sem szabad kifelejtenem. Yoora. Hihetetlen, hogy csupán ez a név teljesen lerombolta minden önbecsülésemet. Ahogy a nevet kiejtettem, nem sokkal utána lelki szemeim előtt láttam azt a hibátlant, teremtést, kit Yixing fogott ki magának, még hónapokkal ezelőtt. Porcelánfehér bőr, hatalmas bambiszemek, eget rengető kacagás, mely édesebben csilingelt, mint egy gyermek csengettyűje. Miért pont Yixingnek kellett megszereznie őt? Több mint hét milliárd ember él a földön, nem tudott volna valaki olyan választani, aki nem Yoora? Csodálatos lány volt, túlságosan is.


- Hyung! – lökött oldalba Chanyeol, kinek arcán az aggodalom enyhe jelei mutatkoztak, miközben én zombi módjára meredtem magam elé. – Minden rendben?


- Persze – bólintottam, próbálva meggyőzni őt, majd teljesen hirtelen, minden köntörfalazás nélkül tettem fel egy kérdést a fiúnak, ami egy cseppet sem kapcsolódott az eredeti témához, mégis, ahogy ránéztem Chanyeolra, eszembe jutott miért is akartam eredetileg beszélni vele. – Yeol, te az agglegények életét éled?


- Hát, nem egészen – kacagott fel, nem tudom, hogy a furcsa arcom, vagy az érdekes kérdés hallatán, mindenesetre jól szórakozott. És én már ezzel a válasszal is tökéletesen meg voltam elégedve, ugyanis semmi kedvem nem volt megvitatni a részleteket, amik semmilyen szempontból nem tartoztak rám.


Ahogy csendben sétáltam tovább a rapper mellett, gondolataim hirtelenjében Amberen kezdtek járni. Az édes kicsi Amberen, kit olyan rég láttam, és aki mindenkinél jobban hiányzott nekem. A gödröcskéi, a kedves mosolya, mellyel bearanyozta az egész napomat, akárhányszor csak rágondoltam. A hangja, az egyedien csillogó szemei, a teste... Aish, az a tökéletes alak; Hiába hordott férfiruhákat, iszonyatvonzó nő volt Ő, akivel már rohadtul le akartam feküdni.


- JoonMyun! – ismerős kiáltás hangzott fel mögöttem, melyre, mind a tizenketten hátrafordultunk, látva egy személyt, ki tiszta erejéből rohant irányomba.


- Amber! – szakadt ki belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, majd én is a felém szaladó lányhoz kezdtem lépni. Amint összetalálkoztunk, édes csókot lehelt ajkaimra úgy, mintha több éve nem látott volna; megízlelve rég nem érzett csókját, hihetetlenül nagy forróság öntött el, amit nyilvánvalóan ő is érzett, mivel ahogy elváltunk egymástól, halk szavakat suttogott füleimbe.


- Gyere velem.


Választ sem adva egyeztem bele kérésébe, de mielőtt még minden szó nélkül léptem volna le, intettem a srácoknak, hogy később érek haza, így ne várjanak meg. Többségük nem is igazán törődött vele, csupán bíztató mosolyokat küldtek felém, de Yifan és Yixing kissé aggodalmasan pislogtak felém, mígnem olyan távol kerültem tőlük, hogy már foltokat sem láttam belőlük.


Az álom, amire vártam, valóra készül válni abban a mozdulatsorozatban, ahogy Amber hihetetlen nyugodtsággal érinti meg kezemet, majd rákulcsolja ujjait enyéimre; így kezd húzni maga után, egyenesen be a paradicsomba.