13. fejezet

13. fejezet






Kris Pov






D.O.-t megragadtam a karjánál fogva, úgy vonszoltam ki a kórteremből, miután Lay elmesélte mi történt a külön táncpróbán. Ideges voltam, nem tudtam, hogyan mesélhetném el mindazt, ami nagyon rég történt.
Nem volt fair, amit Suho művelt; s ezért már akkor nagyon haragudtam rá.


- Te érted ezt az egészet, ugye? – nézett rám komolyan csapattársam. – Kris, mi van Amber meg Suho között?


- Csak annyit, tudok, amennyit JoonMyun elmondott nekem.


- Hyung, nekem ez nem világos! Mikor tudtad meg mindezt?


- A mait Yixingtől hallom először. Ami viszont évekkel ezelőtt a Pinocchio forgatása után zajlott le; na arról tudnék mesélni. – sóhajtottam egy nagyot, frusztráltságom jeléül. De Kyungsoo nem hátrált meg; az a férfias kiállást mutatta nekem, amit a színpadon szokott játszani. Ha ezt az arcát használja, akkor tényleg valami baj van. Kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, majd beszélni kezdtem arról, amit nagyon el akartam felejteni.


- Mi történt a forgatás után?


- Suho összebarátkozott Amberrel, s rögtön belé is habarodott. Sok időt töltöttek együtt, majd a forgatás után, JoonMyun feltette neki a kérdést; lesz-e a barátnője.


- És mit válaszolt?


- Jött a szokásos sablonmondattal, hogy majd egy könnyebb időben együtt lehetnek, meg hasonló baromságok. De azért utána megcsókolta, aztán meg jól faképnél hagyta szegényt. – ingerült voltam. Utáltam ezt az egészet, de legfőbbképpen azt, hogy csak én tudtam róla.


- És Ő mindent elmesélt neked?


- Az első mozzanattól az utolsóig. Mégiscsak a leader társa vagyok, és akkor én voltam ott a közelében. Tanácsot adtam neki, lelkiekben támogattam; mindent megtettem, amit egy barát szokott. Kérte, ne mondjam el senkinek, és nem is tettem. Abban reménykedtem sikerült elfelejtenie azt a nőszemélyt, de ezek szerint tévedtem. Sosem hittem volna, hogy valaha visszajön még. – túrtam a hajamba, majd a lehető legőszintébben Kyungsoo szemeibe néztem. – D.O., én már egyedül nem tudom újra összeszedni Suhót. Ha Amber megint játszadozni fog vele, nem hiszem, hogy talpra tudnám állítani; elsőre is iszonyat nehéz volt.


- Azért nem lehetett annyira rossz állapotban…


- Hidd el, abban volt! Meglepően sok időt kellett vele töltenem, hogy megint a régi JoonMyun legyen. Ha ez a némber megint átvágja… - nem fejeztem be a mondatom. Muszáj volt lehiggadnom.


Percegik némán álltunk a kórterem ajtaja előtt. Csak magam elé bambultam s próbáltam rendbe szedni a gondolataimat, hogy eldönthessem, mit tegyek. D.O. hosszas várakozás után, megszólalt, kedves lágy hangon.


- Mi van akkor, ha Amber komolyan gondolja?


- Az még rosszabb.


- Miért?


- Suho csak jobban beleszeretne. Egy idő után úgyis meggondolná magát a kis tomboy. Lehet külsőleg és sokszor viselkedésben is olyan, mint egy férfi, de ő is nőből van. És ugyanolyan, mint az összes többi; kegyetlen. Játszadoznak mások érzéseivel, sosem tudják, mit akarnak, s a végén mindig elmennek. Ezért gyűlölöm mindet.


- Kris, - érintette meg a vállamat a nagy szemű – Suho felnőtt férfi. Ha Amber szakít is vele, túl fogja élni; rajta kívül még sok százezer ember sem halt bele, remélhetőleg nem ő lesz a kivétel. De ha mégis egy kicsit megtörne, mellette kell lennünk, hisz a barátai vagyunk és egy család is.


- Ez mind szép és jó, de mi lesz vele? – biccentettem az ajtó irányába, ami mögött Lay ücsörgött.


- Ez már keményebb dió.


- Az ő fájdalma nem fog enyhülni egykönnyen.


- Tedd ugyanazt, amit JoonMyunnál!


- Először is; nem vagyok mindenkinek a lelki szemetese. Megvan a saját bajom is. Másodszor; évekkel ezelőtt könnyebb dolgom volt. Amber nem volt velünk a nap 24 órájában. – mondtam, majd abban a másodpercben meg is világosodtam. Hát persze! Ez teljesen egyértelmű; hogy lehettem ilyen vak? Ennél egyszerűbb megoldást nem is találhattam volna. Kyungsoo nem értette az arckifejezést, ami akkor az arcomra kiült. Szó nélkül mentem vissza a kórterembe Yixinghez.






**






Megvártam, míg bemegy a szobájába, s csak akkor tárcsáztam a menedzserünk számát. Izgatottan vártam, míg felvette.


- Hyung? Itt Yifan.


- Miért hívtál ilyen későn? – hallottam fáradt rekedt hangját.


- Utazni szeretnék.


- Te egymagad? Megőrültél?


- Félreértesz hyung! Az Exo-M-mel szeretnék visszautazni Kínába! Megoldható lenne?


- Hmm… – gondolkozott el egy pillanatra – Ez nem is annyira rossz ötlet. Pont tegnap hívtak, hogy lenne ott egy kis munka a számotokra. És promotálni is kellene, meg lenne egy reklámfilm is, amire kifejezetten az M-es fiúkat kérték fel. Mikor tudnátok odautazni?


- A holnap délelőtti géppel már repülünk is!


- Rendben! A kínai lakásotok szeretettel vár benneteket.


- Köszönöm! – feleltem, és már majdnem letettem volna, mikor még eszembe jutott valami fontos. – Hyung!


- Mi az?


- Feltehetőleg meddig leszünk ott?


- Pontosan nem tudom megmondani, de úgy hozzávetőlegesen 1-2 hónapot biztosan.


- Remek! Ja, és Lay eltörte a kézfejét!


- Tessék…?! – és ebben a percben kinyomtam a telefonomat. Majd valamikor személyesen elmondom neki, hogy történt, de akkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy mehetünk Kínába. Így lesz a legjobb mindenkinek, de elsősorban Yixingnek.






**






Másnap korán reggel az összes tagot a nappaliba hívtam, majd ünnepélyesen bejelentettem, hogy az Exo-M az aznap délelőtti géppel utazik Kínába. Csak Luhan és Sehun esett „depresszióba”, amiért el kell szakadniuk egymástól egy időre, de a többiek már megszokták a gyakori szétválasztásokat. De akkor Suho is csalódottnak tűnt; amint kimondtam a szavakat pillantása rólam rögtön Lay-re vándorolt, aki látszólag megkönnyebbült. Sőt, elsőkként lett kész, s ő áll legelőször az ajtóban várakozóan.


Aztán eljött a búcsúzkodás ideje. Minden csapattagot megöleltem, majd egy kicsit még beszéltem D.O.-val. Biztosított arról, hogy minden rendben lesz itthon. Közben fél szemmel Yixinget figyeltem, aki mosolyogva beszélgetett Jonginnal.
Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, még egyszer mindenki mindenkitől elbúcsúzott. Suho lassan Lay elé lépett, mire a kínai mosolyt erőltetett magára, s úgy ölelte meg a leadert. Persze, mikor a kocsihoz értünk kicsordult az első könnycsepp, amely lassan folyt végig az arcán. Bátorítóan átkaroltam a vállát, s halkan a fülébe suttogtam bíztató szavakat. Egyszer felpillantott rám.


- Köszönöm Kris! – mindössze csak ennyit mondott, halvány mosollyal, ami őszinte hálát sugárzott. Aznap már nem szólalt meg. Se kocsiban, se a repülőn, de még a kínai lakásunkban sem. Csak bevonult a szobájába, s azonnal elaludt. Abban a reményben csuktam be utána az ajtót, hogy ezzel a környezetváltással jót teszek neki.


Fáradtan elfeküdtem a kanapén, fejemet Tao ölébe hajtva, aki nem figyelt rám, helyette a tv-t bambulta. Nem volt kedvem gondolkozni, vagy a problémáimmal foglalkozni; helyette inkább figyeltem a kispandát. Feszülten nézte a képernyőn történő eseményeket, s izgult a főszereplő életéért. Kikerekedett szemekkel meredt a készülékre, közben kicsit kinyitotta száját. Mosolyogva érintettem meg az állát jelezve neki, hogy csukja be, ami idő közben kinyílt. Kislányos durcával az arcán lökte arrébb kezemet.


- Jaj, gege! – húzta össze a szemöldökét, mire belőlem kitört egy halk nevetés. Teljes testemmel a tv felé fordultam, fejemet ugyanúgy az ölében tartva.


- Mit nézel?


- Egy akciófilmet.


- És jó?


- Elmegy. – vonta meg a vállát, majd komolyan rám pillantott, miközben a hajam egyik tincsével kezdett játszadozni! – Gege…


- Hm?


- Mi van Lay-vel?


- Szerelmes. – sóhajtottam őszintén. Taonak nem szerettem hazudni, és nem is tudtam neki.
Nem szólt, csak piszkálta a hajamat.


- Suho hyungba, igaz? – kérdezte hirtelen, mire én kikerekedett szemekkel, néztem fel rá. Honnan jött rá?


- Te ezt…?


- Kris, lehet a maknae line-ba tartozom, de hülye azért nem vagyok. Szóval?


- Igen. Belé szerelmes.


- Hm. – bólintott, majd újra a képernyőre emelte tekintetét. Azt hittem ott helyben eldobom az agyam.


- Tao, - ültem fel, majd a kispandára néztem – nem is kérdezel semmit sem? Nem érdekel, hogy miért akartam ilyen hamar elutazni?


- Tudom, gege! Suho hyung tegnap este ünnepélyesen bejelentette, hogy az F(x)-es Amber és Ő együtt járnak. Már a vezetőség is beleegyezett.


- Nocsak, ilyen hamar mennének a dolgok arrafelé? – húztam el a számat, de Tao észre sem vette.


- Ugye miatta jöttünk vissza Kínába? Hogy neki könnyebb legyen.


- Taozi, ezekről mégis honnan tudsz? – értetlenkedtem tovább.


- Figyelek. Egyébként nem volt nehéz Lay-t kiismerni! – nevetett fel, majd felállt a kanapéról és rám vette szelíd pillantását. – Neki is ugyanolyan tekintete van, mint neked gege; mindent elárul! – azzal vidáman elvonult a szobájába, engem faképnél hagyva.


Mindent? Hogy érti azt, hogy mindent? Tao, nem ismerheti a gondolataimat, hiszen még én magam sem tudok kiigazodni rajtuk. Csak az utóbbi időben jöttem rá…





Ezek szerint ő is tudja…?

12. fejezet

12. fejezet






Lay Pov






Bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, ezzel felkeltve mindenkinek a figyelmét, aki a nappaliban tartózkodott. Rájuk sem pillantva, rohantam be a szobámba, ahol legszívesebben az ágyra borultam volna. Ehelyett bezárkóztam, s egyet izomból beleütöttem a falba, amit rögtön utána meg is bántam. A kínzó fájdalomtól, felüvöltöttem, s a jobb kezemre néztem, amit képtelen voltam mozgatni. Alig pár másodperccel később dörömbölés zaja ütötte meg a fülemet. Lassan ajtót nyitottam, mire Kris és Kyungsoo aggódó és értetlen tekintetével kellett szembe néznem.


- Mit műveltél a kezeddel? – hallottam D.O. szörnyülködő hangját, s rémült arcát.


- Azt hiszem, eltörtem.


- Gratulálok! – vetette oda Yifan. – Gyere. Beviszlek a kórházba!


- Én is veletek megyek! – akaratoskodott a nagy szemű, mire Kris vállat vont, s így hárman elindultunk a parkoló irányába.






**






Egy kórteremben ültem az ágyon, s figyeltem az orvos szavaira, aki a röntgen képemen mutatta meg, hol is tört el pontosan a kezem. Jobb oldalamon Kyungsoo, a másikon pedig Kris ácsorgott. Az előbbi halálosan komolyan vette a doktor minden szavát, s azt hittem, ott helyben szívrohamot kap a törött kézfejem képe láttán. A leader, pedig gyilkos tekintettel meredt rám, majd, amint az orvos kilépett az ajtón, Yifan dühös arcával néztem farkasszemet.


- Mégis mi a fene történt?


- Belevertem egyet a falba! – sütöttem le a szemem.


- De miért? – hallottam D.O. értetlen kérdését. Nem tudtam válaszolni. Annyira fájdalmas volt még visszaemlékeznem is a táncteremben történtekre, hogy képtelen lettem volna szavakba önteni az érzéseimet. Az a kép beleivódott az elmémbe; ahogy JoonMyun vállába fúrta a fejér, ahogy hozzáért… idegesített. De az még jobban, hogy Suho, viszonozta mindezt. Láttam rajta mennyire jó érzéssel, tölti el, hogy magához szoríthatja Ambert. Ismertem azt a fajta arckifejezést, ami akkor ült ki JoonMyun arcára.
Hirtelen valami nedveset kezdtem érezni a kézfejemen; ráhullott az első könnycseppem. Ahogy végigfolyt az arcomon, keserű ízt fedeztem fel a számban. Kavarodott a gyomrom, fájt a mellkasom, s a levegő után is kapkodnom kellett. Síró tekintettel emeltem fel a fejem, egyenes arra a kettőre nézve. Kyungsoo szomorúan keresett választ a szememben, és lehet, megkapta azt. Kris vonásai megenyhültek, s a düh helyét az aggodalom, de legfőbbképpen a sajnálat vette át. Csak néhány perc, szipogás után tudtam újra beszélni.


- Látogatót kaptunk Suhóval a különórán.


- É-és – nyelt egyet Kris – ki volt az?


- Amber…


- Azaz Amber?


- Igen, ő! – válaszoltam egy kicsit ingerültebben D.O. kérdésére. Csalódottság ült ki az arcára, majd a leaderre pillantottam. Yifan, aki mindig nyugodt és hidegvérű volt, akkor nagyon elveszettnek tűnt.


- Lay; mi történt, mikor Amber megérkezett?


- Üdvözöltem egy öleléssel, majd miután letudott engem, JoonMyun nyakába borult. Úgy szorították egymást magukhoz, mint a sze… - de ekkor elcsuklott a hangom. Újra könny szökött a szemembe, majd sírni kezdtem, akár egy kislány. Kyungsoo vigasztaló ölelését éreztem, majd hirtelen egy kéz pihent a vállamon. Pirosodó szemekkel felpillantottam Krisre, akinek az arcán őszinte együttérzés ült.


- Sajnálom, Yixing. Tudom, hogy érzel…


- Honnan tudhatnád? – pattantam fel a helyemről. – Egyáltalán nem értheted a helyzetem! Fogalmad sincs, milyen érzés látni… - de megint csak nem tudtam befejezni a mondatom. Kris gondterhelt szemei nem engedték. Egy pillanatra, azt hittem ő is olyan… Olyan, akárcsak Kyungsoo meg én. Szorosan magamhoz öleltem, s úgy bőgtem tovább. Közben hallgattam a szavakat, amiket a fülembe suttogott.


- Ne hidd azt, hogy csak te küzdesz ezzel! Ismerem ezt az érzést; én is átéltem már. Mással látni, felér minden rémes dologgal, amin eddig keresztül mentél. Szóval ne mondd, hogy nem értelek. Az összes ember, legalább egyszer átélte már a viszonzatlan szerelmet.


Tudta. Valószínűleg Kris mindvégig tudott az érzéseimről. Nem hiszem, hogy D.O. mondta volna el neki; akkor ennyire jó megfigyelő lenne?
De teljesen feleslegesen foglalkozom ezzel. Suho, nem szeret és soha nem is, fogja viszonozni az érzéseimet. Egyértelmű, hogy Amberbe szerelmes. Hisz ő gyönyörű, tehetséges, vicces, és rajong Suhóért. Csak tudnám, mikor történt mindez? Hisz a Pinocchio forgatása óta nem találkoztak, akkor meg…? Megválaszolatlan kérdések a fejemben, amik örökre úgy is maradnak. Nem kellenek nekem magyarázatok; csak még jobban megkínoznának.


Csendben ültem a hátsó ülésen, s bambultam ki az ablakon. Kris mereven fogta a kormányt, közben egyenesen előre nézett. Kyungsoo a kezét fixírozta az anyósülésen; fogalmam sem volt mi járhatott a fejében. Átlagos helyzetben megkérdeztem volna, mi nyomja a szívét, de akkor nem tudtam. Voltaképpen, egyáltalán nem érdekelt; még régebben az apám azt mondta, ha szerelmi bánatunk van, szarjunk le mindent magunk körül, s csak saját lelki épségünkkel foglalkozzunk. Ezt tettem én is.


Mikor beléptem a dormba, a szokásos látvány fogadott: mindenki a kanapén gubbasztott, és a tv-t bambulta, de amint meghallották a becsukódó ajtó hangját, fejüket felém fordították. Kínosan mosolyogva intettem nekik a törött kezemmel. Bombáztak a kérdéseikkel, de én csak minél előbb a szobámba akartam menni. Mielőtt beléphettem volna a helységbe, valaki megragadta a csuklómat. Belenéztem az aggódó barna szemekbe, majd hallgattam a kérdő szavakat.


- Mi történt veled, Lay?


- Suho – kezdtem elhaló hangon, ami még a számomra is ismeretlen volt – fáradt vagyok. Nem beszélhetnénk meg ezt valamikor máskor?


- Nem! Tudni akarom, hogy törted el a kezed!


- JoonMyun! – hallottam egy hangot mögülünk. Kris kicsit ingerülten lépett mellém, majd mélyen Suho szemeibe nézett. – Hagyd most békén Yixinget!


- A leader vagyok, jogom van tudni mi történt…


- Azt se felejtsd el, hogy én is vezető vagyok. Ráadásul az Exo-M felállásban, aminek Lay is a tagja. Épp ezért elég, ha én tisztában vagyok vele, hogyan történt mindez! – Kris hanglejtése és karakán tekintete meghozta a kívánt végeredményt. JoonMyun bólintott egyet majd, sarkon fordult és a szobájába vonult. Hálásan pislogtam Yifanra.


- Kösz.


- Menj, pihend ki magad! – mosolyodott el halványan, a szokásos hideg stílusában.


- Te nem mész aludni?


- Még el kell intéznem valamit.


- Ilyenkor? – kerekedett el a szemem. – Nem ér rá holnap?


- Sajnos nem! Ráadásul a történtek után, muszáj ezt most azonnal megbeszélnem…


- Kivel?


- A menedzserünkkel. – felelte komolyan. Hangszínéből ítélve, valami fontos lehetett, így hagytam hadd, telefonáljon egyet. Bevonultam a szobámba, s ledőltem az ágyamra.


Nem akartam érezni semmit sem. Egyedül, csak a zsibbadó kézfejemre, próbáltam koncentrálni, de nem sikerült. Suho arca jelent meg előttem, akárhányszor becsuktam a szemem. Az aggódó anyukás tekintete, a szomorú íriszei, igéző ajkai, tökéletes arcvonásai, szálkás testalkata… már ennyitől el tudtam volna élvezni. El kell mennem!


Minél messzebb kell kerülnöm Tőle!

11. fejezet

11. fejezet






Lay Pov






Egyszerre volt bennem öröm, és csalódottság is. Az utóbbi azért, mert már tényleg azt hittem, ellophatok egy csókot Suhótól. Erre valaki elrontotta a pillanatot. De örültem ennek a személynek az érkezésére, mert szerettem volna vele újra találkozni. És csak úgy besétált hozzánk; fantasztikus volt.


JoonMyun és én döbbenten figyeltük Őt, akivel oly rég beszéltünk, s egyszerre a semmiből előttünk termett. Ott állt, s játékosan mosolygott ránk, mint aki jól végezte dolgát. Aztán egy kedves nevetés hagyta el a száját.


- Mi van srácok, már meg sem ismertek?


- Amber! – először én tértem magamhoz, majd közelebb léptem az idol táramhoz, s barátian megöleltem. Remekül nézett ki, mint mindig. Fekete converse cipőt viselt, szaggatott farmerrel, bő fazonú pólóval és egy farmerdzsekivel. Csuklóján milliónyi karkötő, fején ott pihent a fullcap, ami alól kikandikált a sötét haja, melynek néhány tincse belelógott kedves barna szemeibe. Ott állt előttem az F(x) rappere, és egyetlen tomboya: Amber Liu. És a barátomnak tudhattam őt; erre mindig is büszke voltam.


Eltolt magától, majd rám mosolygott, úgy, hogy az egész testemet melegség járta át. Amber mindig egy imádnivaló lány volt, akit nem lehetett nem szeretni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyáltalán ismerhetem.


Kedvesen kikerült, majd Suhóhoz sétált, s őt is hasonlóképpen üdvözölte, mint engem. De valahogy abban az ölelésben valami teljesen más rejtőzött; sokkalta több gyengéd érzelem, kevesebb haveri mozdulat, s romantikus tekintet. Amber JoonMyun vállába fúrta a fejét, s hosszasan ölelte, amit Suho is viszonzott. A derekánál szorította a lányt magához, s úgy szívta be annak illatát, bamba tekintettel. Ismertem az a fajtanézést.


Rögtön elöntött a féltékenység és a rettegés. Az előbbi, mert én akartam Suhót így a kezembe tartani, s azt szerettem volna, ha ugyanezt a reakciót ki tudom belőle csalni, amit Amber.
Az utóbbi, meg a félelem attól, hogy elveszíthetem őt. Meredten bámultam rájuk; JoonMyun felemelte a tekintetét, s intett nekem; menjek haza, ő még marad. De én nem akartam, hogy maradjon! Szerettem volna, ha kettesben megyünk haza és… Aish, hülye vagy Yixing! Mégis, mire számítottam?
Alig láthatóan bólintottam, majd halk léptekkel kimentem a táncteremből.






Suho Pov






Megvártam, míg Lay becsukja maga mögött az ajtót, s rá néhány másodpercre, elengedtem Ambert, s mélyen a szemeibe néztem. Már nem is tudom, mikor találkoztam vele utoljára, arra meg pláne nem, mikor nézett így rám, ahogy akkor ott a táncteremben.


- Örülök, hogy látlak! – mosolyodtam el.


- Hát még én! Mikor beszéltünk legutóbb?


- Azt hiszem a Pinocchio forgatása után, néhány nappal. Tényleg, hogy vannak a többiek? – érdeklődtem, mire a mindig mosolygós arcáról lefagyott az, ami a legszebbé tette.


- Hát, Sulli mostanában nagyon fáradékony, s nehezebben viseli a dolgokat. Aggódom érte…


- Sajnálom.


- Ne tedd! – rázta a fejét, majd újra kiült a vigyor az arcára. – Nem azért látogattalak meg titeket, hogy csak szomorítsalak. De hol vannak a többiek?


- Már régen hazamentek. Csak Lay és én maradtunk, mert megkértem segítsen egy kicsit fejleszteni a táncomat.


- Szóval előtört belőled a maximalista? – nevetett fel.


- Miért jön mindenki ezzel?


- Mert ilyen a természeted Suho, ezért szeret mindenki. Lelkiismeretes vagy, jól nevelt, és nem utolsó sorban elég jóképű is.


- K-köszönöm. – pirultam bele a dicséreteibe, majd ismét boldog kacaj hagyta el ajkait.


- Már el is felejtettem, hogy milyen édes vagy!


- Jaj Amber… - válaszoltam pironkodva, majd, közelebb lépett hozzám, s komolyabb hangvételre váltott.


- Emlékszel, mit feleltem a kérdésedre, akkor a forgatás után?


- Sosem fogom elfelejteni. Azt mondtad; „Majd egy könnyebb időben.”.


- Suho, - nézett mélyen a szemembe. – most jött el, azaz idő. – felelte hirtelen, majd közelebb lépett hozzám, majd lágyan megcsókolt.






…






Emlékszem arra a napra, amikor ezt mondta: „Majd egy könnyebb időben.”.
Mikor megismertem Ambert, az első gondolatom az volt róla; Miért ilyen lányos ez a srác? Aztán persze rádöbbentem, hogy ő valójában egy tomboy; lehet ez imponált nekem. Mindenkivel kedvesen viselkedett, remek humorérzékkel rendelkezett, s beszélt három különböző nyelven. Tehetsége a csillagos egekig tartott. Emellett még gyönyörű nő is volt, akár fiúsan öltözködött akár nem.
Nagyon jóban lettünk. Én pedig egykettőre belehabarodtam, s abban reménykedtem, ez az érzés kölcsönös. A Pinocchio forgatása utáni napokban határoztam el, hogy felteszem neki a kérdést. Emlékszem, izzadt a tenyerem, alig kaptam levegőt, hisz az volt az első alkalom, amikor rendesen meg akartam kérdezni egy lánytól, lenne-e a barátnőm.


Berángattam egy üres szobába, s némán álltam előtte, majd erőt vettem magamon, s kinyögtem a kérdésem. Ekkor mondta ki azt a bizonyos mondatot: „Majd egy könnyebb időben.”.


Ez felért egy visszautasítással. Csalódott voltam, és azt hittem ott helyben összesek a szomorúságtól. De, nem engedett el egy búcsúajándék nélkül. Akkor is olyan volt, mint a táncteremben.


Ráhajolt az ajkaimra, s gyengéd csókkal örvendeztette meg azt. Kedvesen kóstolgatott, egyenesen kényeztetett; nem bírtam betelni vele, hisz olyan gyönyörű volt. Épp ezért volt fájdalmas, amikor szétváltunk, belenézett könnyekkel teli szemeibe, végig simította az arcomat, aztán elbúcsúzott. Kiment az ajtón, s legközelebb már csak a képernyőn láttam.


A régi csókja teljesen más volt, mint az, amit a teremben kaptam tőle. Sokkal bátrabban tapadt ajkaimra, s egyre gyorsabb tempót diktált. Mikor beletúrt a hajamba, és erősen megragadta egy-egy tincsemet, önkéntelenül belenyögtem a csókunkba. Éreztem benne a tüzet, a szenvedélyt, és a várakozást. El sem tudom mondani, mennyi ideig vártam arra, hogy ez a perc eljöjjön. Mind a ketten tudtuk, hogy a megfelelő alkalom, már csak ezzel együtt jöhet el. A könnyebb idő az a csók, és a jövő napjai. Mégis…





Miért éreztem bűntudatot?

10. fejezet

10. fejezet






Suho Pov






Az utolsó pillanatig kivártam, míg a többiek elmentek. Még láttam, hogy Kris és Kyungsoo valamin nagyon mosolyogtak, mikor kifelé haladtak. Lehet csak a számomra volt különös kettejük eszmecseréje, de nem igazán láttam még őket elmélyülten beszélgetni. Bár, én nem tudhatom, milyen valójában a kapcsolatuk…


Csendben, s talán egy kicsit megszeppenten, ültem a földön, figyelve Lay-t, ahogy járkál föl s alá, majd egy kis idő elteltével felém fordult.


- Kezdhetjük?


- Persze! – bólintottam, miközben felpattantam a padlóról. Yixing megeresztett felém egy halvány mosolyt, majd elindította a zenét. Őszintén, nem igazán tudtam követni a magyarázatát, csak a mozgását figyeltem, s próbáltam utána csinálni, ahogy mutatta. Persze, totál ügyetlen voltam hozzá képest. Nem is értem, hogy tud valaki így táncolni! Mintha teljesen elveszítené a kontrollt maga feledt, s csak a zenére támaszkodna. Ahogy megfeszülnek az izmai, közben az izzadtság cseppek szépen lassan lefolynak a testéről a ruhája alá, mialatt szemérmetlenül ringatja csípőjét…


- Suho!


- Igen? – ébredtem fel a bambulásomból.


- Akkor megpróbálod? – mutatott kettőnkre, amit elsőre nem igazán értettem, aztán leesett, hogy a táncra gondolt.


Először mind a ketten (nagyjából egyszerre) megcsináltuk az egészet, majd ő kiállt, s csak engem figyelt, ami egy kicsit frusztráló volt a számomra. Olykor mellém állt, félbeszakított, megmutatta pontosan, hogyan is kellene mozognom, majd előröl, kezdhettem az egészet. Bevallom, nem hittem volna, hogy Lay ennyire szigorú tanár, de így jobb is; ha valami gyengekezű kezdő lenne mellettem, biztosan nem haladnék semmit sem. No meg Yixing, nem kritizált egyszer sem, csak némán figyelte, ahogy táncolok. Akkor megeresztett egy mosolyt, mikor végre valahára végigtáncolhattam az egészet. Diadalmasan fordultam felé, miközben ő kedvesen megtapsolt, majd mellém lépett.


- Nagyon jó voltál JoonMyun! Én se csináltam volna jobban!


- Elég Lay! – nevettem el magam. – Nem kell ez. Mondd meg, miben kellene fejlődnöm.


- Tényleg semmiben. Ezt a koreográfiát tökéletesen eltáncoltad. Maximum még a csípőmozgásodon lehetne még valamit fejleszteni, de ez el is hanyagolható. Nem kell nőket megszégyenítőnek lenned ilyen téren! – mosolyodott el, bennem meg megszólalt a maximalista énem.


- De én szeretném. Kérlek Lay, taníts meg! Te olyan jól csinálod!


- Végül is, még maradt némi időnk… - vakarta meg a tarkóját, mire én örömömben szökkentem egyet. Igen, szokásom, ha izgatott vagyok, de ezt debütálás óta nem tettem. Valószínűleg ezért hökken meg ennyire Yixing.


A tükör elé álltunk, majd megmutatta, hogyan ringassam a csípőmet. Ez nem ment annyira jól, és ezt nagy valószínűséggel ő is látta. Ugyanis hirtelen mögém lépett, szorosan hozzám tapadt, aztán az egyik kezét a csípőmre tette, a másikat pedig az ágyékom fölé helyezte, s úgy irányította a testemet. Éreztem az ujjai remegését ott fölöttem, s nekem rögvest vérvörös lett az arcom. Aztán szépen lassan ringatni kezdett, miközben a keze, szorosan a hasfalam alsó részére tapadt.


- Lazulj el! – utasított kedvesen, közben pedig erősen koncentrálva a tükörképemet fixírozta. Halványan bólintottam, majd egy kicsit pihentebben ácsorogtam a karjaiban, próbálva rendesen mozgatni a csípőmet. Kezei feljebb csúsztak, egészen a derekamig; gyengéden megfogta a két oldalam, s mint egy táncosnőt úgy kezdett el irányítani. Belepirultam az egészbe, éreztem, hogy hevesebben ver a szívem, azt hittem ott helyben elájulok. Tudtam, hogy szégyellős vagyok, na de ennyire?


- Ez az! – pillantott elismerően Lay, majd egyre fokozatosabban engedett el, hadd csináljam egyedül. Kicsit emlékeztetett a helyzet arra, mikor egy anyuka tanítja be a gyerekét biciklizni, s a végén már a kis poronty egyedül száguldozik. Hát itt nem volt kerékpáron való ökörködés, csupán elengedtem magam, s átadtam az egész lényemet a zenének. Azt hiszem egy pillanatra a mennybe, kerültem; s ezt csak Lay-nek köszönhettem.


- Nagyon jó voltál ma! – jegyezte meg, fel sem pillantva rám. Pakolta össze a cuccait, s mivel szokása elhagyni dolgokat, alaposan körülnézett, nem hagy-e itt valamit!


- Kösz, de a segítséged nélkül nem sokra mentem volna. – vontam meg a vállam, mire Yixing hitetlenkedő pillantásával találtam szembe magam.


- Ne beszélj már zöldségeket, hyung! Nagyon tehetséges vagy, szinte mindenben. Nem kell ennyire megerőltetned magad.


- Lay, te is tudod, hogy a jó adottságok nem elegendőek a sikerhez. Sok gyakorlás és kitartás kell…


- Suho, ezt még hallgatni is fájdalmas! – nevetett fel, mire nekem is egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Ritkán hallottam ilyen felszabadultan kacagni, de mindig megnyugodtam, mikor a jelenlétemben tette ezt. Valószínűleg nem tudta, de az ilyen pillanataiban volt igazán önmaga; ahogy megjelentek orcáján a kis gödröcskéi, tényleg azt a hatást érte el, amit el kellett. Akaratlanul ugyan, de közelebb léptem hozzá, s félig átkaroltam, amit viszonzott is. Így álltunk egy pár másodpercig, majd megvontam a vállam, és magamhoz szorítottam.


Mindig is szerettem volna közelebbi barátságot ápolni Yixinggel. De valahogy sosem volt rá alkalmam, hogy jobban megismerjem a kínait. Ennek egyik fő oka az volt, hogy ő az Exo-M csapathoz tartozott, így sokat volt Kínában. A másik meg… valahogy mindig elkerültük egymás társaságát. Ő inkább beszélgetett D.O.-val, vagy Krissel. Nekem meg mindig valami fontosabb dolgom volt; vagy a menedzserrel kellett valami „nélkülözhetetlent” megtárgyalnom, vagy a szokásos vezetői feladataimba fáradtam bele. Viszont most itt vannak a különórák, amik lehetővé teszik, hogy szorosabb legyen a barátságunk.
Néhány pillanattal később Lay egy kicsit eltolt magától, majd hosszasan a szemembe nézett. Íriszeiből a kedvesség minden árnyalata szikrázott. Ahogy ott álltam vele szemben, kedvem lett volna mindent elmondani. Az összes olyan gondolatot, ami bennem volt, vagy minden bajomat, ami a szívemet nyomta. Úgy éreztem benne, megbízhatok, s akármiről beszélhetek vele. Viszont túl kedves és baráti pillanat volt ez ahhoz, hogy elrontsam a szavakkal. Csak bámultam a sötétbarna szemeibe, s megint érezni kezdtem azt a fajta ellazulást, amit a csípő táncnál.


De ahogy Lay megpillantotta felszabadult mosolyomat, hirtelen teljesen más arcot vett fel. Bizonytalanság, enyhe félelem, s a szokásos félénksége. Lefagyott az arcomról a mosoly, aztán elővettem az anyukás tekintetem, majd azzal kezdtem fürkészni. Aggodalmat éreztem, s szerettem volna segíteni neki. De a bíztató mosolyom nem sokat segített. Olykor a földet bámulta, vagy épp a cipője orrát. Nem nézett a szemembe, egyenesen kerülte a tekintetem, de még mindig a karjaiban voltam.


Megelégeltem ezt a furcsa állapotot. Gyengéden megemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek, majd lágy mosolyt pillantottam meg az arcán. Megnyalta az ajkait, aztán harapdálni kezdte azokat, miközben lassan közelebb hajolt hozzám. Szinte már hallottam, ahogy a levegőt veszi… aztán lassan kinyílt a táncterem ajtaja, s ő egy pillanat alatt két méterrel messzebbre került tőlem.


Nem hittem volna, hogy a személy, aki akkor belépett az ajtón, gyökeresen meg fogja változtatni az életemet!

9. fejezet

9. fejezet






D.O. Pov






Ez már a harmadik nap. Hetvenkét órája vagyunk otthon, úgy, hogy még a sarki közértbe sem mehettünk le. Kiakasztó ez az egész helyzet. De Jongin-nak még inkább az, lehetett. Kris, Suho és a menedzser nagyon haragudtak rá a történtek miatt. Először Chanyeol és Baekhyun sem voltak szívesen a közelében, de mikor Kai eléjük állt és bocsánatot kért, meglágyult a szívük, és ugyanúgy viselkedtek vele, mint azelőtt. Nagyon örültem volna, ha Jongin hozzám is odajön, és hasonló szavak hagyják majd el az ajkait. De nem hogy a közelemben sem tartózkodott; mikor megpillantott elkapta a tekintetét és a lehető legtávolabb ment tőlem. Nem csodálnám, ha megutált volna, azok után, amiket a fejéhez vágtam, én is irtó pipa lennék magamra. Mondjuk az is voltam.


Bizonyos szemszögből igazam volt vele kapcsolatban, de amiket mondtam neki az már tényleg túl ment minden határon. A legfőbb ellenségemhez sem dobtam volna ilyen szavakat, nem hogy annak az embernek, akit szeretek…


Egyedül ültem az ágyamon félhomályban. Borzasztóan rosszul voltam; a hányinger kerülgetett, szédültem, kavarodott a gyomrom, mintha hullámvasutaznának benne. Hallottam, hogy valaki kopogott az ajtómon. Egy nyögésszerű morgás hagyta el az ajkaimat, jelezve az illetőnek, bejöhet. Lay lépett be a szobámba, majd lassan becsukta maga mögött az ajtót. Leült mellém az ágyra, s várt, hátha mondok valamit.


- Minden rendben van veled? – kérdeztem egy kicsit több erőt gyűjtve.


- Mondhatjuk.


- Hogy áll a Suho ügy?


- Jól, azt hiszem. Megkért, legyek a tánctanára. – felelte, mire nekem rögtön eszembe jutott a beszélgetésem Krissel a nappaliban. JoonMyun már megint túl akarja hajszolni magát. De legalább ez egy jó alkalom volt arra, hogy kérjek valami Yixingtől.


- Megtennél valamit a kedvemért, Lay?


- Persze!


- Ne engedd Suhónak, hogy nagyon megerőltesse magát. S csak annyit gyakoroltass vele, amennyit bír…


- Értékelem az aggodalmadat Kyungsoo, de bízz bennem. Én sem szeretném, ha JoonMyun rosszul érezné magát. Kemény tanár vagyok az igaz, de Suho esetében gyengéd leszek. – kacsintott hamisan. Mindig tudtam, hogy Lay egy kis perverz.


- Akkor jó.


- Szóval, most kérdezhetek én?


- Hogyne!


- Te szereted Kai-t, igaz?


- Szeretem, ahogy téged is és a többieket…


- Akkor máshogy kérdezem! – rázta meg a fejét, majd komolyan a szemembe nézett. – Kyungsoo, szerelmes vagy Jonginba?


- Honnan veszed ezt?


- Különben miért viselnéd el az összes hülyeségét. Miért készítenél neki reggelit; miért segítenél neki minden nap kiválasztani a ruháit; miért pátyolgatnád a lelkét; miért húznád ki minden szarból, ha nem szeretnéd mindenkinél jobban. Vagy én tévedek? – pislogott rám. Azt hiszem, abban a percben ért utol a reveláció. Amióta debütáltunk, és amióta úgy gondozom Kai-t mintha az anyukája, lennék, keresem egyetlen egy kérdésre a választ; miért teszem mindezt? Már vagy egymillió lehetőség megfordult a fejemben, de arra sosem gondoltam, hogy szerelemből tenném mindezt. Mikor a csapat tagja lettem, már tudtam, hogy meleg vagyok és igen, mindig is egy vonzó személynek találtam Jongint, viszont az a gondolat, hogy mi együtt legyünk, sosem suhant át az agyamon. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy egy kicsit önző meg önimádó, és hogy szereti mással megcsináltatni azt, amit akar. Ha egy másik embernél tapasztalom ugyanezeket, sarkon fordulok, és soha többé a közelébe sem megyek. De Kai más volt; szerettem volna a barátja lenni, ezért mindig kedvesen viselkedtem vele, s egy rövid idő elteltével nagyon szoros lett a barátságunk. Mindent tudtam róla, és nagy valószínűséggel ő is rólam. Ha bármi baja volt, nekem mondta el, s mindig tőlem kért tanácsokat. Aztán, ahogy egyre jobban kiismertük egymást, rájöttem, hogy Jongin önző, nárcisztikus, és olykor nagyon beképzelt is. Mégis tovább játszottam az anyja szerepét. Én ismertem a kedves Kai-t, aki törődik másokkal, aki szeretetteljes, szerény, önzetlen és mindennél ártatlanabb. Ezt az oldalát a szülőfalujában „használta” ma meg már csak néhány embernek mutatja meg. Állítása szerint az új, vagányabb személyisége jobban illik a csapat imázsához. Lehet, hogy így van, de… én jobban szeretem az igazi énjét. Hát ezért szerettem volna bele…?


Nagyon sokáig meredhettem magam elé, de Lay türelmesen várt. Beletelt pár percbe, mire újra teljes egészében vele lehettem. Mikor ismételten a szemeibe néztem, újra megkérdezte.


- Ugye igazam van?


- Mivel kapcsolatban?


- Hogy szerelmes vagy Kai-ba…! – csattant fel hirtelen, majd ugyanazzal a lendülettel vissza is ült mellém. Mintha egy pillanatra elszégyellte volna magát. Gyengéden megsimítottam a vállát, majd mosolyogva rápillantottam.


- Azt hiszem, tényleg szeretem őt… Azt a kis önző majmot.


- Sejtettem. – bambult maga elé Yixing, miközben apró mosoly húzódott az arcára. – És, hogy fogod elmondani neki?


- Meg vagy húzatva? Eszem ágában sincs a tudtára adni.


- Miért nem? – pislogott értetlenül.


- Mert valami az sugallja, hogy ő nem meleg. Mint például a legutóbbi botránya is, amiben történetesen egy lánnyal volt! És különben is; ha Jongin a fiúkat szereti biztosan nem az én típusomra, bukik.


- Ezt nem tudhatod.


- Akkor sem kérdezhetem meg csak úgy! „Heló Kai, szép napunk van, mellesleg nem vagy véletlenül meleg?”


- Jó, azért én sem ilyesmire gondoltam.


- Akkor mégis hogyan adjam tudtára a dolgot?


- Ezt nem lehet szavakkal kifejezni. – nézett rám komolyan Lay. – Az ilyen helyzetekben a tettek többet mondanak.


Tettek. Miféle tettek? Mit kellene nekem tennem és hogyan? Nem mondanám, azt hogy teljesen tapasztalatlan vagyok, de sosem voltam aktív fél. Fogalmam sincs, hogyan kellene, kezdeményeznek, ráadásul egy nagy valószínűséggel hetero férfinál. Reménytelen a helyzetem…






…






Néhány nappal később, mikor már csendesedett ez az egész, elmentünk a táncteremig, mert már mindenkinek hiányzott a testmozgás. Igazából Lay és Sehun kikönyörögték a menedzsernél, hadd mehessenek már táncolni. A többieken múlik, még hetekig otthon punnyadunk.


Ahogy újra beléptem abba a helysége akkora, de ja vu érzés kerített hatalmába. Mintha csak előző nap lett volna, hogy nagyban készültünk a fellépéseinkre. Bevallom, már nekem is eléggé hiányzott ez a szokásos hajtás.


Ez sem volt másmilyen, mint előtte. Suho rendesen megdolgoztatott minket, s ahogy mindig, a mostani próba végén is lihegve heveredtünk le a földre. Majdnem kiköptem a tüdőmet.


- D.O. nehogy itt szívrohamot kapj nekem! – nevetett Chanyeol. – Még szükségünk van a hangodra.


- Nyugi, egyben vagyok! – mosolyodtam el én is. De azért tényleg rohadtul elfáradtam. Összepakoltam a cuccom, majd készültem volna hazaindulni, mikor még a hátam mögé pillantottam. Ott állt Lay és Suho, arra várva, hogy mindenki elmenjen és megkezdődhessen a magánóra. Akaratlanul is elmosolyodtam. Kris gyorsan mellém pattant, s barátain vállba veregetett.


- Mi olyan mulatságos Kyungsoo?


- Úgy tűnik beválni, készül a terved. – biccentettem az unikornis táncos felé, majd Yifan arcán megjelent a győzedelmes mosoly. Valahogy ilyenkor nagyon emlékeztetett egy diktátorra. Kicsit ijesztő volt.


Otthon rögtön lestoppoltam a fürdőt, mert valahogy engem mással nem lehetett akkor lelazítani. Ahogy a forró víz kényeztette a bőrömet, automatikusan mosolyra húzódott a szám, s dúdolni kezdtem egy dalt. Szinte már skáláztam, mikor hallottam, hogy valaki belép a fürdőszobába. Egy pillanatra megállt a szívem, majd elhúztam, a zuhany függönyt nem törődve azzal, hogy ki fog majd velem szemben állni…


Kai meglepett tekintetével találkoztam, ami aztán nem is a szememre fókuszál sokkal inkább arra, ami a lábam között van. Mit ne mondjak, rögtön vérvörös lett a fejem, majd gyorsan egy törülközőért nyúltam aztán azt a csípőm köré tekertem, s így szálltam ki. Nem tudom ki volt jobban zavarban én vagy ő. Még sosem láttam ilyen piros fejjel.


- Nem tanítottak meg kopogni? – szorítottam össze a fogaimat.


- Nyugi Kyungsoo hyung, nincs mit szégyellned. – kacsintott hamiskásan, mire nekem enyhe kis pír jelent meg az arcomon.


- Megmondtam, hogy hagyd el a hyungot…


- Hihetetlen, hogy még mindig ezen lovagolsz!


- Én nem lovagolok semmin! – emeltem fel egy kicsit hangom. – Minek jöttél be, ha tudtad, hogy itt vagyok?


- Máshol nem lett volna alkalmam négyszemközt beszélni veled. Meg akarom magyarázni az egészet…


- Nem kell ezen, semmit sem megmagyarázni. Megtetszett neked egy lány és randiztatok. Ennyi.


- Nem ennyi! – nézett rám ingerülten. – Egyáltalán nem ismered a helyzetem…


- És akkor miért akarod, hogy megértsem?


- Mert nem szeretném, ha tovább haragudnál rám! – sütötte le a szemét, s nekem abban a pillanatban kedvem lett volna megcsókolni.


- Kai, én nem haragszom rád. Nem voltam veled igazságos akkor. Dühös voltam, mert óvatlanul viselkedtél, de egyáltalán nem gondoltam komolyan, azokat, amiket a fejedhez vágtam…


- Pedig az összes igaz. – jött ki az első könnycsepp a szemeiből. – Ahogy kihasználom a kedvességed, az undorító. És igazad van; önző nárcisztikus ember vagyok. És sajnálom Kyungsoo. Elnézést kérek, mindenért. Csak kérlek ne légy rám dühös! – fakadt sírva ott előttem. Még sohasem láttam ennyire elesettnek, és valahogy olyan volt, mintha nem is ő lett volna. Mintha nem Jongin állt volna ott. Ez valahogy nem illett hozzá; mégis annyira igazinak tűnt. Rögtön magamhoz szorítottam, nyugtatgattam, s legszívesebben vele töltöttem volna az egész éjszakát. Csak ő és én, órákon keresztül. Ahogy hozzám búj; szinte már beleborzongtam.


Minél előbb azt szeretném, hogy az enyém, legyen!

8. fejezet

8. fejezet






D.O. Pov






Elegem van Jonginből! Nem elég, hogy a fellépéseinket is le kell mondanunk a kis mutatványa miatt, de biztos vagyok benne; kisebb karanténba leszünk zárva ezek után. Műsorok, koncertek dettó, de valószínűleg még a boltba se mehetünk át anélkül, hogy valaki le ne támadna minket. Persze ez már egy ideje így van, de most százszor rosszabb lesz. A sajtó, a rajongók, a család és barátok, plusz még a csapat; mindenki azt hiszi, hogy a YG Ent. fejének a lánya Kai barátnője. Ha ez igaz is, miért nem tud gondolkozni? Jobban is figyelhetett volna a lesifotósokra, meg úgy általában a feltűnésre. Mégiscsak egy idol! De felesleges meglepődnöm ezen; Jongin mindig is egy felelőtlen gyerek volt; szétszórt s gondatlan. No meg bizonyos helyzetekben egy kicsit öntelt is, amiért nagyon sokaknak unszimpatikus. Igazából sokszor minket is kiakaszt, de elviseljük, mert szeretjük…


De miért foglalkozom én ennyire ezzel? Nem vagyok az anyja, nem kötelességem leszidni, akárhányszor marhaságot csinál. Mégis azt érzem ez a feladatom… Pátyolgatnom kell egy nagy gyereket. Klassz.






…






Ahogy a kinyomtatott fotókkal haladtam a nappali felé, ahol Kai nyugodtan ücsörgött a kanapén, éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben kezd verni! Megálltam előtte, arra várva, hogy felnézzen rám, de nem akarta kidugni az orrát a magazinja mögül. Ekkor elvettem azt tőle, mire végre a hitetlenkedő tekintete, csak engem fürkészett.


- Mi bajod van? – kérdezte „barátságosan”, mire én az előtte lévő kis dohányzó asztalra dobtam a képeket! Rögvest lefagyott minden érzelem az arcáról. – Honnan szerezted ezeket?


- Tele van velük az internet! Szóval nem csak én láttam ezeket, hanem az összes rajongónk, a menedzser, a sajtó, a családunk és minden istenverte ember, aki egy kicsit is érdeklődik irántunk.


- Egyáltalán nem tartozik rád, hogy kivel mit csinálok!


- Kurvára az én dolgom is, ha ezzel veszélyezteted a csapatunk hírnevét!


- Baromság, ha azt gondolod, ez bármit is veszélyeztet


- Van fogalmad róla, kinek a lánya az a csaj?


- Most mit vagy úgy oda? Eddig is voltak ügyeim lányokkal, és még élek; nem ölt meg a sajtó.


- Azért, mert eddig voltál annyira figyelmes, hogy nem a nyílt utcán enyelegsz a nőddel. Meg addig fedeztük a seggedet! De összejönni a YG Entertainment főnökének a lányával, az persze csak neked sikerül!


- Az égvilágon senkire nem tartozik, hogy kivel járok együtt! – ordított már ő is. A többiek csak árgus szemekkel figyeltek minket.


- Hogy lehetsz ennyire önző? – kiabáltam túl, mire megszeppent egyben megrémült tekintettel pislogott rám. – Amióta beléptél az idolok világában minden, tetteted nyomon követi a média. Felelősséggel tartozol azokért az emberekért, akik csak miattad dolgoznak; a sminkesek, a stylisztok, a tánctanárunk, és a menedzserünk. Van fogalmad róla, mennyit fognak dolgozni, hogy ezt a kis „találkádat” elsimítsák? Ráadásul ez nem csak a te önimádó énedet érinti, hanem minket is! De persze teljesen felesleges magyarázok neked bármit is, te mész csak a fejed után, minden következményre való tekintet nélkül. Elegem van abból, hogy állandóan az anyádat játszom, s el kell viselnem a felelőtlen, egyben önző cselekedeteidet, s mindig minden baromságod miatt én magyarázkodom a menedzsernek. Tudod mit? Oldd meg magad, Kai! Mert, amíg nem nősz fel, ugyanaz a beképzelt, önző kis semmirekellő kölyök maradsz, aki mindig is voltál! – ezzel a végszóval indultam el a szobámba, s löktem fel majdnem Suhót.






…






Nagyon dühös voltam! Rettentően mérges Kai-ra. A felelőtlensége idegesített a legjobban! Hogy nem volt képes egy ilyen apró dologra figyelni? Ahogy sétálgattam a szobámban, majd’ szétrobbanó fejjel, Chanyeol kopogott be az ajtómon, majd résnyire kis is nyitotta azt. Hagytam, hadd lépjen be a helyiségbe, s figyelje, hogyan kapok idegrohamot az orra előtt.


- Önző, hasznavehetetlen, semmirekellő, felelőtlen kölyök! Nem több! Őszintén elegem van belőle és az összes baromságából! – kezdtem bele. – Nem elég, hogy minden reggel el kell játszani a kis királylányt; „Jaj, mit vegyek fel? Kyungsoo hyung, szerinted a fehér vagy a kék ing megy jobban a szememhez?”. De még azt is elvárja tőlem, hogy az anyukája legyek! Velem csináltatja a reggelijét, az ebédjét meg a vacsoráját is; én megyek el vele vásárolni, ha szüksége van valamire; nekem kell segítenem neki, kiválasztani mit vegyen fel; az én véleményemet kéri ki először az aznapi teljesítményéről; komolyan, szerintem, azt hiszi a pótmamája, vagyok! Én meg persze, naiv, kis Kyungsoo, mindent megteszek csak azért, hogy Jongin herceg boldog legyen. Sehun a maknae de sokkal önellátóbb, mint Kai valaha is lesz. De mondd meg nekem Channie; miért ugrálok neki? – fordultam a rapperhez, aki szendén mosolygott.


- Mert te ilyen vagy, D.O. Segítesz mindenkin, de Kai; őt valahogy sokkal jobban favorizálod.


- Na ezek után már biztosan nem fogom! Eddig is voltak hülyeségei, meg kisebb-nagyobb nőügyei, de ezzel most végleg kihúzta a gyufát.


- Ha voltak neki, akkor azokon miért nem akadtál ki?


- Az összesről tudtam, de mivel mindig én szerveztem meg neki ezeket a randikat, sosem bukott le.


- Szóval erről nem informált téged?


- Nem! Ha tudom ki ez a lány, biztos nem engedem ki innen!


- Nem lehet, hogy igazából azért vagy mérges Jonginra, mert nem avatott be egy titkába? – mosolyodott el halványan.


- Azt akarod mondani, hogy pusztán sértődésből hordtam el mindennek?


- Dehogy, de azért némileg ez is közre játszhat!


- Pontosan tudom, miért haragszom rá! Felelőtlen volt, ezzel pedig problémát hozott a fejünkre. Ezért vagyok ideges!


- Bármi legyen is az oka, rendesen leüvöltötted.


- Megérdemelte! – válaszoltam kapásból, de nem gondoltam komolyan. Azonnal megbántam, hogy üvöltöztem vele, és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, aminek a nagy része nem volt igaz. Pusztán az indulat beszélt belőlem, semmi más. De azon is el kellett töprengenem, amit Chanyeol mondott. Lehet, megsértődtem volna? Eddig mindig tudtam Jongin ügyeiről, mindent elmondott nekem. Tudtam, mi a kedvenc fagyija, milyen típusú lányok tetszenek neki, ki a kedvenc énekese stb. Jobban ismertem őt, mint saját magamat. Tényleg olyan érzésem támadt, száz százalékban megbízik benne. De erről nem szólt. Talán tényleg elárulva éreztem magam…


Néhány órával, később sokkal nyugodtabban feküdtem az ágyamon. Csend volt az egész lakásban, csak a légy zümmögő hangja hallatszott. Az összes fellépésünk le lett mondva, így egy darabig itthon fogunk csoportosulni. Bevallom, még mindig haragudtam Kai-ra, de már képtelen lettem volna megismételni a nappalis jelenetet. Nem akartam többé azt látni rajta, mindjárt sír. Pontosan tudtam, milyen hatással vannak rá a szavaim; mégis a fejéhez vágtam őket, nem gondolva arra, mekkora sebet ejthetek ez által rajta. Én is önző vagyok.


Meg akartam vigasztalni. Átölelni, tudtára adni, hogy már nem haragszom, elmondani neki, nem gondoltam komolyan azokat, amiket mondtam. Érezni az illatát, belenézni a barna szemeibe, megérinteni a bronz bőrét. Mindig tudtam, hogy szeretem Kai-t. De sosem hittem volna, hogy így…

7. fejezet

7. fejezet






Lay Pov






Nagyon meglepett ez az egész. Mit akarhat tőlem Suho? Mi lehet olyan, amit csak kettesben beszélhetünk meg? Istenem ez a szó; kettesben. Annyira frusztrált az a helyzet, azt hittem ott helyben ájulok el. Ahogy ártatlan szemeivel felnézett rám, s nagyokat pislogva kereste a szavakat… alig bírtam ellenállni neki. A kezemet morzsolgattam, ezzel is meggátolva azt, hogy hozzáérjek. Arcát gyengéden a tenyerembe akartam tartani, s ujjaimmal cirógatni a selymes bőrét, miközben végig mélyen a szemébe pillantok. De ez… túl lehetetlennek tűnt. Akkor és ott biztosan.


- Mondd csak Lay – kezdte, majd határozottan felnézett rám. – haragszol rám valamiért?


- Tessék? – döbbentem le őszintén.


- Csak mert, mostanában nagyon távolságtartó vagy velem. Nem beszélünk egymással, elkerülsz, mintha menekülnél előlem. Sosem nézel a szemembe, mindig elkapod a tekinteted.


- Suho…


- Szóval, ha megbántottalak valamivel…


- Te nem tettél semmit! – szakítottam félbe, mire értetlen arccal meredt rám.


- De… akkor miért viselkedtél így?


- Öhm… - vakartam meg a tarkómat, majd kínosan elnevettem magam. Annyira értelmetlen volt az a szituáció. – Ne haragudj rám JoonMyun. Én csak… nem vagyok mostanában túl jól, épp emiatt nincs is jó kedvem, lehet ezért gondoltad azt, hogy megbántottál valamivel.


- Nem érzed jól magad? – lépett közelebb aggódó tekintettel, az arcomat fürkészve. Éreztem, hogy a szívem hevesebben vert, izzadni kezdtem, és levegőt is alig kaptam. Miért van rám ilyen hatással? Legszívesebben ott helyben letepertem volna.


- Nem fizikailag értettem…


- Akkor sem tűnsz egészségesnek. Nem vagy te lázas? – majd a homlokomra tette a kezét, ezzel ellenőrizve a testhőmérsékletemet.


- Suho, ez tényleg felesleges! Jól vagyok!


- Biztos?


- Ne aggódj annyit! – nevettem el magam. – Ha a sok idegeskedés miatt ráncolod a homlokod, öregebbnek fogsz kinézni. Ne rontsd el ezzel a rossz szokással a szép kis pofidat.


- Igazad lehet. – mosolyodott el ő is. De nem tűnt nyugodtabbnak; mintha még valami nyomta volna ott belül.


- JoonMyun…?


- Hm?


- Tudod, kicsit bűntudatom van e miatt, ezért szeretnélek kárpótolni… szóval, ha bármiben a segítségedre lehetek, kérlek, csak szólj!


- Azaz igazság, hogy egy másik dologról is akartam veled beszélni… - kezdte, miközben a kezét tanulmányozta, mintha az annyira érdekes lett volna. Abban a helyzetben úgy nézett ki, akár egy félénk kisfiú; hihetetlenül édes volt. – Nagyon hálás lennék, ha elvállalnád a tanításomat.


- A tanításodat? – kerekedett el a szemem. – És miben tudnék neked többet adni?


- Szeretném, ha te lennél a táncoktatóm! – mondta ki hirtelen. Azt hiszem, egyszerre lepődtem meg, és lelkesedtem fel, mikor azok a szavak elhagyták a száját. Valószínűleg valami megcsillanhatott akkor a szememben, miközben Suho dadogva folytatta. – Úgy érzem fejlődnöm kéne, de ez egyedül lehetetlen a számomra. Gondoltam, te talán majd egy kicsit gatyába rázol… - De nem fejezhette be a mondatot, ugyanis hirtelen magamhoz öleltem, s mindennél erősebben szorítottam, közben pedig halkan a fülébe suttogtam néhány egyszerű szót.


- Örömmel leszek a tanárod JoonMyun!






Suho Pov






Mikor Lay magához húzott a sötét szobában, nem igazán fogtam fel a helyzetet. Túl gyorsan és hirtelen történt, de fantasztikus érzés kerített akkor hatalmába. Melegség, törődés, szeretet… De ez mind normális, nem igaz? Hiszen, amikor megölelik az embert, az nagyon kellemes tud lenni. A fiúkkal koncertek után, vagy díjátadókon gyakran karoljuk át egymást, és az is mindig békességet szokott nekem adni. De ez valahogy más volt; megdobogtatta a szívem. Nem csak nyugalmat, de biztonságérzetet is sugárzott felém, ami hihetetlenül jól esett. Valószínűleg ez a mély barátság. Nem törődtem semmivel, csak én is visszaöleltem, s beszívtam a finom illatát, majd hallgattam az édes szavakat, amiket a fülembe suttogott!


- Örömmel leszek a tanárod JoonMyun! – abban a pillanatban, mikor kimondta ezeket, a szavat, a mennybe tudtam volna kerülni. Olyan felemelő érzés fonta körül a szívemet, hogy azt szavakba önteni nem tudom.


- Köszönöm! – csak ennyit tudtam kinyögni. Szerettem volna még részletesebben megköszönni, ahogy szokásom. De vagy túl fáradt voltam, vagy pedig feleslegesnek tartottam az ő esetében. Úgy éreztem, neki nem kell a formalitás. Ez a barátság… ugye?


Mikor kiértem a nappaliba, annyit láttam, hogy D.O. gyilkos tekintettel az arcán viharzik be a szobájába. Chanyeol elismerősen pillantott a mellette döbbente álló Kai-ra. A rapper szemeiből csak úgy áradt a gúny.


- Szép volt, cicafiú! Ezt jól megcsináltad! – vágta a képébe, majd Kyungsoo után ment.


- Tehetek róla, hogy ennyire a szívére vette?


- Igen tehetsz! – válaszolt Kai kérdésére a mögötte ülő Kris. Látszott, hogy Jongin értetlen egyben enyhén ideges énje, nem vevő Yifan cinikus humorára. Csak legyintett a leaderre, majd ő is elviharzott mellettem, egyenesen be a szobájába. A kisebb dorama után, én már csak csendesen bementem a nappaliba, ahol az egész Exo-M (Lay kivételével ugye) pluszban még Sehun ücsörgött. Eléggé feszültnek tűntek, és féltem attól, ha megtudom mi történt, idegesebb leszek, mint amilyennek D.O. tűnt. Viszont gyermeki kíváncsiságom felülkerekedte az érett gondolkodású felnőtt énemet. Így homlokomat ráncolva fordultam Kris felé.


- Ha megtudom mi történt ingerült, állapotba kerülök?


- Valószínűleg.


- Akkor kérek még egy nyugodt percet. – ültem le mellé, majd egy kisebb csend után, leader társam felé fordultam. Nem bírtam ki azt a hatvan másodpercet.


- Biztosan tudni akarod?


- Egy idő után muszáj lesz.


- Akkor hadd ne nekem kelljen felvilágosítanom téged, különben itt helyben lövöm főbe magam! – közölte Kris higgadt hangon, majd Luhan felé biccentett. Babaarcú társamra néztem, aki szemét dörzsölgetve kezdett bele a mesébe.


- Mi, az Exo-M, jóval hamarabb fejeztük be a gyakorlást, mint ti. Így egyből hazajöttünk pihenni, a holnapi fellépés miatt. Ha jól informálódtam, Chanyeol, Baekhyun, Sehun és te elmenetetek valahova enni. Kyungsoo meg Kai pedig bent maradtak gyakorolni, vagy tudja a halál mit csináltak, aztán persze ők is hazaestek. Már csak ti négyen hiányoztatok. Aztán… - kezdte el, majd Sehunra pillantott, mire a pösze folytatta.


- Jongin kapott egy hívást, mire mindent félredobva rohant el itthonról. Senki nem tudta hová ment, vagy mi történt, amiért ilyen hirtelen el kellett mennie. Aggódtunk miatta, mint minden rendes családban. Majd néhány óra után visszajött, mintha mi sem történt volna. Nem volt hajlandó elmondani, hol volt, még nekem sem. Majd ti is megérkeztetek, így egy pillanatra ez a dolog háttérbe szorult.


- De miért volt D.O. ennyire dühös? – kérdeztem bele, majd Chen vette át a szót a maknaeától.


- Nem sokkal a nyugis percek után Kyungsoo ingerült arccal, pár kinyomtatott fotóval a kezében lépett Kai elé és kezdett ordibálni vele. De a kis táncosunkat sem kell félteni; itt veszekedtek akár egy házaspár. Azzal a különbséggel, hogy képesek lettek volna megölni egymást pusztán a tekintetükkel. Kiderült, hogy Jongin egy lány miatt rohant el. Vele találkozott egy teaházban. De most kapaszkodj meg; a paparazzik lencsevégre kapták őket, és néhány olyan kép is készült róluk, amin nagyon úgy tűnik, hogy egymás szájával vannak elfoglalva.


- Tessék?! – kerekedett ki a szemem, s éreztem, nem sok kell ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljek, mint D.O.


- Ja. – szólalt meg Tao is. – A képek rögtön felkerültek a legolvasottabb internetes újságokra és blogokra, s nagy valószínűséggel holnap az összes neves magazin ezzel lesz tele. Plusz a facebook, twitter és a többi közösségi oldal. Most Kai bezárkózott a szobájába, Chanyeol Kyungsoot próbálja lenyugtatni, Baekhyun pedig a menedzsert tartja távol Jongintől. Nincs annak a gyereknek szüksége, még egy komolyabb ember lebaszására is, hisz már megkapta a számára legfájdalmasabbat.


- Kiét? – kérdeztem egyre idegesebben.


- D.O.-ét. – válaszolt Sehun. – Ez jobban padlóra küldte, mintha a menedzserünk szidta volna meg.


- És akkor most, hogy lesz a holnapi fellépés? – szólalt meg egy kisebb csend után Xiumin.


- Lemondtuk! – lépett be a bejárati ajtón Baekhyun. – Az előbb beszéltem az ügynökséggel; elmondhatatlanul dühösek Kai-ra. Hogy elrendezzék az ügyet, egy időre lemondták az összes koncertünket, illetve műsorokban való szereplésünket. Üzenik, egy darabig kerüljük a feltűnést.


- Azért elég furcsa, hogy nem hallottál semmit a veszekedésből! – pillantott rám Kris, témától szinte teljesen független kijelentéssel. De valóban az volt; én Yixinggel voltam a szobában. Ennyire elment volna az idő? Néhány percnek tűnt; s a végén kiderült, hogy szinte egy órát voltam bent nála. Megszűnt a világ körülöttem; ez normális ugye?


- Én azt tartom különösnek, hogy egy lány miatt ekkora hűhót csaptak. Más idolok is ápolnak párkapcsolatot külsős személyekkel, mégsem lesz ebből ekkora botrány.


- Valószínűleg azért kapta fel a vizet mindenki, mert a csaj, akivel Jongin „enyelgett” a YG Entertainment vezérigazgatójának a lánya! – mondta a szemembe Kris, majd egy pillanatra, annyira ideges lettem, hogy majdnem eltörtem a kezembe vett poharat. Édes Istenem;





Hol van ilyenkor az a bizonyos megmentő fénysugár?