19. fejezet

19. fejezet






D.O. Pov






Egy kisebb bulit csaptunk annak örömére, hogy a rémes új menedzsert Chanyeol sikeresen elkergette a remek beszédével. Tagadhatatlan, hogy rapper a srác. J Bár nekem lenne ilyen önbizalmam. Az ügynök sértő szavai szinte mindenkit letört, kivéve a rappert, aki remek stílusban elküldte melegebb éghajlatokra. Ő volt az egyedüli, aki a pocsék fellépésünk után is vidám és önbizalommal teli maradt, s próbált minket is jobb kedvre deríteni. De ez csak a menő szónoklata után sikerült. Akkor döbbentem rá, mennyire töketlen tudok lenni. Csak, azért mert idol lettem, hagyjam, hogy irányítsanak? Még mit nem. De erre csak akkor ébredtem rá, mikor láttam Chanyeol határozott férfias kiállását a menedzser ellen. Néha nagyon szeretnék olyan nagyszájú lenni, mint ő. Egyszer az életben a sarkamra állni, s kimondani azt, ami böki a csőröm. Viszont ez nem az én stílusom. A változtatáshoz meg már nem vagyok elég fiatal.
Viszont - mit ad a sors – lehet, nem vagyok a határozottság mintapéldája, de remek megfigyelő vált belőlem az évek során. Így, a nagy boldogság közepette figyelmes lettem Yeolra és Baekhyunra, ahogy barátian átölelték egymást. Milliószor láttam már őket így (hiszen mégiscsak legjobb barátok voltak) de az a pillanat, valahogy teljesen felrúgta azt a kisugárzást, amit eddig sugároztak. Mikor a színpadon, vagy akár máshol átkarolták egymást annak családias hangulata volt, s teljesen azt az érzetet adták, hogy ők testvérként szeretik egymást. Viszont azon az estén, mikor ünnepeltünk, teljesen mást láttam. De már akkor is, mikor Chanyeol az énekesről beszélt. Ahogy ejtette ki a szavakat, melyek Baekhyun jó tulajdonságait foglalták magukba, valahogy nem stimmeltek a dolgok. Nem úgy hangzott, mintha egy büszke családtagot hallanánk, inkább, mint egy megszállottat. Ráadásul, amikor átölelték egymást Baekhyun arcán olyasfajta örömöt, fedeztem fel, amit előtte még soha. Megmagyarázni nem tudnám, hisz teljesen idegen volt nekem. Talán a hála, s a biztonságérzet keveredett benne, de még volt ott valami, ami nagyon szúrta szemem. És idegesített, hogy nem jöttem rá, mi az!


Miután mindannyian gratuláltunk az óriás babaarcú rappernek, elkezdődhetett, amitől eléggé féltem. Suho engedélyt adott a bulizásra, mire legtöbben győzelemittas kiáltásban ujjongtak. Előkerültek a szakék, különféle whiskyk, borok, s megszámlálhatatlan mennyiségű rövid italok. Először irtóztam ettől, mivel nem akartam, hogy ez is úgy végződjön, mint a legutóbbi; de mivel maga Suho is kicsit becsípett, már nem izgultam. Persze mindenkinek előjött a szokásos részeg személyisége. Sehun filozofált, Baekhyun úgy viselkedett, mint egy kislány, Chanyeol olyan volt, mint szokott csak még annál is pörgősebb. Suho éjfél felé már „Mamának”szólított. És persze Kim Jongin vetkőzős műsora sem maradhatott el. Valaki benyomta a Hello Venus Wiggle Wiggle című dalát, mire a részeg állapotban lévő Kai felpattant az asztalra, s a zene ritmusára kezdte kigombolni az ingét. Egyenletes tempóban szedte le magáról a ruhát, s szinte profi módon mozgatta a csípőjét. Mintha egy chippendale show kellős közepén lettem volna. Mikor végre lekerült róla a textil, azt vonzó módon ránk ejtette. Pontosabban rám. Egyenesen bele az arcomba. Ahogy inge beborította egész fejemet, mélyen beszívtam illatát, ami jobban megrészegített, mint bármiféle alkohol. Meredten bámultam fel a pajkosan mosolygó fiúra, aki folytatta műsorát. Megfeszültek izmai, s szemeim elé tárult tökéletes kidolgozott felsőteste; gyönyörű kockái, szálkás alkata, minden, amit már sokszor láttam, mégsem tudtam betelni vele. Túl szép volt, túlontúl izgató… s mindennél helytelenebb. Már attól, hogy Jonginra vettettem vágyakkal teli pillantásom, bűntudatom támadt. Ahogy tánc közben beharapta igéző ajkait… alig bírtam uralkodni a testemen. Csak azon járt az agyam, hogy ne veszítsem el a kontrollt magam felett. Hihetetlennek tűnt, mikor sikerült; kinyitottam sokáig összeszorított szemeimet, s csak a nevetgélő barátaimat találtam, Kai nélkül.


Egyedül pakoltam össze a lakás egy részét hajnali kettő körül. Már mindenki az igazak álmát aludta, mire én befejeztem a rendrakást. Hogy miért csináltam meg? Nem akartam reggelre hagyni, azt pedig végképp nem, hogy valamelyik vezető csak úgy betoppan, s egy üvegekkel teli széttúrt lakást lásson. Jobb volt ez így, még ha majdnem bealudtam takarítás közben. Ezek után gondosan leoltottam minden lápmát, s a szobám felé vettem az irányt. Kinyitottam azt… s olyan látvány fogadott, amire igazán nem számítottam.


Kai félmeztelenül feküdt az ágyamban. Nem aludt, csak meredten bambult maga elé, s mikor megpillantott, lassan kikelt onnan. Egyenletes léptekkel haladt felém, majd, alig pár centiméterre tőlem, megállt. Gyengéden végigsimított arcomon bársonyos puha ujjaival. Kellemes borzongás kerített hatalmába, míg tekintetemet Jonginé tartotta fogva. Halvány mosoly suhant át rajta, miközben orcámat cirógatta. Egyik keze tarkómra csúszott, s ott simogatott tovább, míg a másikkal közelebb húzott magához. Pillantásunk összefonódott; nem tudtam elszakadni az övétől. Kedvességtől, csillogó szemeitől egyre hevesebben vert a szívem; aztán csendesen hagytam, hogy ráhajoljon az ajkaimra. Gyengéden ízlelgette azokat, közben éreztem, hogy arcomat két keze közé fogja. Kicsit gyorsabb tempót kezdett diktálni, mire leejtettem álkapcsomat, ezzel engedve, hogy utat törjön magának a nyelvével. Tudtam, hogy nem álmodom. Biztos voltam benne, hisz a képzeletemben ez teljesen máshogy zajlott le, de így a valóság sokkal kellemesebbé és izgatóbbá vált a számomra. Míg nyelveink keringőt jártak, keze derekamon pihent, úgy húzott folyamatosan közelebb magához, míg csípőnk össze nem ért. Akkor megéreztem meredező férfiasságát, így akarva vagy akaratlanul, de belenyögtem csókunkba. S ekkor történt az, amely csak a legrosszabb rémálmaiban fordult elő. Pár pillanattal később eltolt magától, kedvesen a szemeimbe nézett, aztán adott egy csókot a homlokomra. Gyengéden megölelt, azzal ellépett tőlem, s kisétált a szobámból. Én meg csak álltam ott a helység közepén értetlen arckifejezéssel.


Nem tudtam mi történt az előbb, vagy hogy miért. De az sokkalta jobban zavart, hogy miért kellett ilyen hirtelen vége lennie? Éreztem, hogy élvezte, akkor meg? Ő kezdeményezett, ő csókolt, ő ölelt át. Aztán, minta mi sem történt volna elment. Engem pedig ott hagyott ezekkel, a gondolatokkal. Sírni lett volna kedvem. Könnyeket hullatni egy olyan dolog miatt, amiről nem tudtam.






**






Másnap sem esett szó az éjszaka történtekről. Kai ugyanúgy viselkedett velem, mint általánosságban. Ugyanúgy mosolygott rám, változatlanul kedves és aranyos volt, s megtartotta stílusának védjegyeit velem szemben. Persze a buli éjszakáján történtek rendszeresen megismétlődtek! Hol a táncteremben, mikor csak kettesben tartózkodtunk bent, néha a szobámban, valamikor nála, s többször a fürdőszobában. De egyszer sem beszéltünk erről, még csak célozgatni sem célozgattunk. Egy külső szemlélő úgy gondolná, a viszonyunk semmit sem változott. Persze, épp ezért csókolózunk néha zárt helységekben! Idegesített, hogy semmi konkrétat nem tudtam. Kai-t ismerve, lehet, csak játszott velem. Sokáig biztos voltam benne, hogy csupán viccből, vagy esetleg heccből tette mindezt, de aztán már ezt sem hittem el magamnak. Éreztem, hogy nem gondolja komolyan mindazt, amit velem művelt. A csókokat, az érintést, a gyengéd pillantásokat. De nem szóltam érte. Hagytam, hadd szórakozzon velem úgy, ahogy szeretett volna. Mivel egyszerre volt mindez számomra boldog és fájdalmas. Az utóbbi a tehetetlenség és a bizonytalanság miatt. Az első, csak is kizárólag miatta. Titokban mindig rá vágytam. Az ajkaira, érintésére, a testére… de csak ezeket kaptam meg. Holott nekem a lénye is kellett. A személyisége, amit a barátságunk alatt megismertem. A kedvesség, az odaadás, kellemes beszélgetések, vicces pillanatok. Ezeket akartam benne! S tudtam, hogy ő ilyen. Éreztem, hogy benne minden megvan, amit valaha kerestem egy férfiban. De nem kaptam meg azt, amire igazán vágytam; Kim Jogint!


Egyik este, mikor (legnagyobb meglepetésemre) egyedül voltunk a lakásban, bejött a szobámba. Épp bele akart volna kezdeni abba, amit hetekkel azelőtt elkezdtünk, de nem engedtem neki. Meghökkenve bámult rám, miközben én a földet pásztáztam. Gyerünk Kyungsoo, csak most az egyszer légy férfi! – gondoltam magamban, majd határozottan felnéztem a boci szemeket meresztő Kai-ra. Azt hittem ott helyben megfutamodok, mikor újra próbálkozni kezdett. Enyhén hisztérikusan toltam el magamtól, s dühös pillantásokkal bombáztam. Végül ő szólalt meg először.


- Mi a baj hyung?


- Ha így viselkedsz velem, nyugodtan szólíthatsz Kyungsoonak is! Vagy nem vagyunk olyan viszonyban?


- Nem értem mi a bajod…


- Ez az egész! – mutattam idegesen kettőnkre. Egész testemben remegtem, de akkor sem tágítottam. Gyerekes pillantásaival csak még jobban felhúzott!


- Még mindig nem értem mire gondolsz.


- Aish, Kai ne tegyél úgy, mintha hülye lennél! A mi helyzetünk a bajom, az a valami, amit már hetek óta művelünk! Rémlik mit tettél a buli éjszakáján?


- Azt hittem…


- Nem érdekel mit hittél! – szakítottam félbe ellentmondást nem tűrő hangon! – Csak, mondd, hogy miért!


- Teljesen lényegtelen, nem? – emelte fel ő is a hangját. – Élvezed nem igaz? Tetszik neked az egész, tudom!


- Itt most nem ezen van a hangsúly! Miért, Jongin? Csak ezt szeretném tudni!


- Az utóbbi időben olyan levert voltál, s engem mindig nyúzott a bűntudat, mert annyira kiakasztottalak, mikor találkoztam Hyorával. Gondoltam kiengesztellek valamivel…


- És ez volt a nagy ötleted? Inkább vettél volna valami kisállatot!


- Élvezed vagy nem? Látom rajtad D.O. nem kell mondanod; pontosan tudom, hogy imádod ezt az egészet!


- Faszt se veszel észre! Azon az estén betudtam, csak az alkoholnak s reménykedtem benne, hogy másnap meg tudjuk beszélni! De nem! Ugyanúgy viselkedtél velem, ahogy előtte. Azt hittem a sok pia miatt elfelejtetted így nem kerítettem nagyobb feneket a dolognak. De aztán egyre rendszeresebbek lettek; néha liftekben csak úgy lekaptál, vagy valamikor besurrantál a szobámba, s akkor itt! – mutatta az ágyamra. – És teljesen össze voltam zavarodva; minden percben azon járt az agyam, miért teszed mindezt?


- Akkor miért nem kérdezted meg? Vagy egyszerűen miért nem állítottál le? Abbahagyhattuk volna minden szó nélkül. Sőt, ha szeretnéd soha többet, meg sem említem ezt az egészet! Ha tényleg annyira böki minden a csőröd mi a francért, nem állítottál le?!


- Mert szeretlek te idióta! – ordítottam rá, majd abban a pillanatban dermedten meredt rám. Percekig csak némán, sokkal nyugodtabban álltunk egymás előtt, aztán ismételten ő nyitotta ki a száját először.


- Ugye, most csak szórakozol?


- Nem. – emeltem fel a tekintem, amely addig a földet pásztázta. – Tökéletesen hallottál minden egyes szót, amit kiejtettem. Szeretlek, Kim Jongin, valószínűleg az óta, mióta ismerlek. Önző vagy, egoista, nárcisztikus és sokszor alig bírom elviselni a hülyeségeidet. De így szerettem beléd, s ezt nem másíthatom meg. Hidd el, nagyon sokszor próbáltam, viszont mindig ott lyukadtam ki, hogy mindenkinél jobban szeretlek. A legutóbbi húzásodnál vallottam be magamnak.


- D.O. mondd, hogy csak viccelsz! – szökött könny a szemeibe, majd kétségbeesetten kapta ajkai elé egyik kezét.


- Értsd már meg, hogy teljesen komoly vagyok!


- Ez nem lehet igaz! Te meleg vagy?


- Igen képzeld! De ahogy látom rossz ajtón, kopogtattam! Ne haragudj, nem volt jogom rád zúdítani az idióta érzéseimet. – kerültem ki, s az ajtó felé indultam, de mielőtt kiléptem volna rajta, még visszafordultam. – Ami az eddigieket illeti; nem akarom tovább folytatni. Nekem ennyi nem elég. Szeretném, ha a barátom lennél, de ahogy látom erre nem vagy vevő. Ez esetben kérlek, ne haragudj rám, és felejts el mindent! – ezzel fejeztem be a kisebb szónoklatomat. Kaparó torokkal akartam kilépni az ajtómon, de képtelen voltam rá. És itt most nem a hatalmas fájdalomra célzok, ami bennem volt, hanem konkrét fizikai akadályokra. Egy kéz rántott vissza, s ezzel a lendülettel csapódtam neki Kai mellkasának. Félénken felpillantottam rá, s könnyes, boldogságban úszó tekintetével találkoztam. Kicsit eltolt magától, majd hevesen csókolni kezdett. Egyre bátrabban ízlelgette ajkaimat, miközben én még mindig értetlenül engedtem neki. Percekkel később pihegve döntötte a homlokát az enyémhez, lihegve, nyögve ki néhány szót.


- Szeretlek Kyungsoo! – aztán ismételten ajkaimra tapadt. Komolyan azt mondta, szeret? Nem tudtam eldönteni, álmodok, vagy sem! Hihetetlenül boldog lettem, s ezt ő is éreztem. Hajába túrva húzta közelebb magamhoz; hisz nem volt elég belőle. Engedtem, hogy nyelvével utat törjön magának, úgy ízlelgettem tovább őt. Egyszer megéreztem merevedését, miközben csípőjét nekem nyomta, így el kellet szakadnom tőle, hogy fel tudjak nyögni! Elégedett mosoly suhant át arcán, aztán nyakamra tapadva szívni kezdte azt. Közben keze lejjebb vándorolt testemen; belemarkolt fenekembe, mire belőlem elégedett sóhaj tört fel. Könnyedén emelt fel, én pedig szinte automatikusan kulcsoltam át lábaimat derekán. A szobámban lévő ablakpárkányra tett, így egy picit magasabban voltam, mint ő. Elszakadt tőlem, majd másodpercekig pihegve bámultuk egymást, egészen addig, míg újra meg nem csókolt. De az egy fokkal gyengédebb és szeretetteljesebb volt, mint az előzőek. Kevesebb fellángolással, s sokkalta több érzelemmel. Akkor már mindent értettem. S a testem is fogta az adást, hisz férfiasságom egyre jobban lüktetett. Belemosolygott csókunkba, amint megérezte, mennyire kívánom őt. Ekkor kicsit eltávolodott tőlem, s ajkaimra suttogott.


- Kívánlak, hyung! – s akkor történt meg az, hogy soha nem akartam abbahagyni, mindazt, amit akkor elkezdtünk. Ízlelgettem ajkait, s nem akartam, hogy eltávolodjon tőlem, akár egy pillanatra is! Szerettem, és mindennél jobban akartam őt!





S mindennek véget vetett, mikor valaki kinyitotta szobám ajtaját!