13. fejezet

13. fejezet






Kris Pov






D.O.-t megragadtam a karjánál fogva, úgy vonszoltam ki a kórteremből, miután Lay elmesélte mi történt a külön táncpróbán. Ideges voltam, nem tudtam, hogyan mesélhetném el mindazt, ami nagyon rég történt.
Nem volt fair, amit Suho művelt; s ezért már akkor nagyon haragudtam rá.


- Te érted ezt az egészet, ugye? – nézett rám komolyan csapattársam. – Kris, mi van Amber meg Suho között?


- Csak annyit, tudok, amennyit JoonMyun elmondott nekem.


- Hyung, nekem ez nem világos! Mikor tudtad meg mindezt?


- A mait Yixingtől hallom először. Ami viszont évekkel ezelőtt a Pinocchio forgatása után zajlott le; na arról tudnék mesélni. – sóhajtottam egy nagyot, frusztráltságom jeléül. De Kyungsoo nem hátrált meg; az a férfias kiállást mutatta nekem, amit a színpadon szokott játszani. Ha ezt az arcát használja, akkor tényleg valami baj van. Kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, majd beszélni kezdtem arról, amit nagyon el akartam felejteni.


- Mi történt a forgatás után?


- Suho összebarátkozott Amberrel, s rögtön belé is habarodott. Sok időt töltöttek együtt, majd a forgatás után, JoonMyun feltette neki a kérdést; lesz-e a barátnője.


- És mit válaszolt?


- Jött a szokásos sablonmondattal, hogy majd egy könnyebb időben együtt lehetnek, meg hasonló baromságok. De azért utána megcsókolta, aztán meg jól faképnél hagyta szegényt. – ingerült voltam. Utáltam ezt az egészet, de legfőbbképpen azt, hogy csak én tudtam róla.


- És Ő mindent elmesélt neked?


- Az első mozzanattól az utolsóig. Mégiscsak a leader társa vagyok, és akkor én voltam ott a közelében. Tanácsot adtam neki, lelkiekben támogattam; mindent megtettem, amit egy barát szokott. Kérte, ne mondjam el senkinek, és nem is tettem. Abban reménykedtem sikerült elfelejtenie azt a nőszemélyt, de ezek szerint tévedtem. Sosem hittem volna, hogy valaha visszajön még. – túrtam a hajamba, majd a lehető legőszintébben Kyungsoo szemeibe néztem. – D.O., én már egyedül nem tudom újra összeszedni Suhót. Ha Amber megint játszadozni fog vele, nem hiszem, hogy talpra tudnám állítani; elsőre is iszonyat nehéz volt.


- Azért nem lehetett annyira rossz állapotban…


- Hidd el, abban volt! Meglepően sok időt kellett vele töltenem, hogy megint a régi JoonMyun legyen. Ha ez a némber megint átvágja… - nem fejeztem be a mondatom. Muszáj volt lehiggadnom.


Percegik némán álltunk a kórterem ajtaja előtt. Csak magam elé bambultam s próbáltam rendbe szedni a gondolataimat, hogy eldönthessem, mit tegyek. D.O. hosszas várakozás után, megszólalt, kedves lágy hangon.


- Mi van akkor, ha Amber komolyan gondolja?


- Az még rosszabb.


- Miért?


- Suho csak jobban beleszeretne. Egy idő után úgyis meggondolná magát a kis tomboy. Lehet külsőleg és sokszor viselkedésben is olyan, mint egy férfi, de ő is nőből van. És ugyanolyan, mint az összes többi; kegyetlen. Játszadoznak mások érzéseivel, sosem tudják, mit akarnak, s a végén mindig elmennek. Ezért gyűlölöm mindet.


- Kris, - érintette meg a vállamat a nagy szemű – Suho felnőtt férfi. Ha Amber szakít is vele, túl fogja élni; rajta kívül még sok százezer ember sem halt bele, remélhetőleg nem ő lesz a kivétel. De ha mégis egy kicsit megtörne, mellette kell lennünk, hisz a barátai vagyunk és egy család is.


- Ez mind szép és jó, de mi lesz vele? – biccentettem az ajtó irányába, ami mögött Lay ücsörgött.


- Ez már keményebb dió.


- Az ő fájdalma nem fog enyhülni egykönnyen.


- Tedd ugyanazt, amit JoonMyunnál!


- Először is; nem vagyok mindenkinek a lelki szemetese. Megvan a saját bajom is. Másodszor; évekkel ezelőtt könnyebb dolgom volt. Amber nem volt velünk a nap 24 órájában. – mondtam, majd abban a másodpercben meg is világosodtam. Hát persze! Ez teljesen egyértelmű; hogy lehettem ilyen vak? Ennél egyszerűbb megoldást nem is találhattam volna. Kyungsoo nem értette az arckifejezést, ami akkor az arcomra kiült. Szó nélkül mentem vissza a kórterembe Yixinghez.






**






Megvártam, míg bemegy a szobájába, s csak akkor tárcsáztam a menedzserünk számát. Izgatottan vártam, míg felvette.


- Hyung? Itt Yifan.


- Miért hívtál ilyen későn? – hallottam fáradt rekedt hangját.


- Utazni szeretnék.


- Te egymagad? Megőrültél?


- Félreértesz hyung! Az Exo-M-mel szeretnék visszautazni Kínába! Megoldható lenne?


- Hmm… – gondolkozott el egy pillanatra – Ez nem is annyira rossz ötlet. Pont tegnap hívtak, hogy lenne ott egy kis munka a számotokra. És promotálni is kellene, meg lenne egy reklámfilm is, amire kifejezetten az M-es fiúkat kérték fel. Mikor tudnátok odautazni?


- A holnap délelőtti géppel már repülünk is!


- Rendben! A kínai lakásotok szeretettel vár benneteket.


- Köszönöm! – feleltem, és már majdnem letettem volna, mikor még eszembe jutott valami fontos. – Hyung!


- Mi az?


- Feltehetőleg meddig leszünk ott?


- Pontosan nem tudom megmondani, de úgy hozzávetőlegesen 1-2 hónapot biztosan.


- Remek! Ja, és Lay eltörte a kézfejét!


- Tessék…?! – és ebben a percben kinyomtam a telefonomat. Majd valamikor személyesen elmondom neki, hogy történt, de akkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy mehetünk Kínába. Így lesz a legjobb mindenkinek, de elsősorban Yixingnek.






**






Másnap korán reggel az összes tagot a nappaliba hívtam, majd ünnepélyesen bejelentettem, hogy az Exo-M az aznap délelőtti géppel utazik Kínába. Csak Luhan és Sehun esett „depresszióba”, amiért el kell szakadniuk egymástól egy időre, de a többiek már megszokták a gyakori szétválasztásokat. De akkor Suho is csalódottnak tűnt; amint kimondtam a szavakat pillantása rólam rögtön Lay-re vándorolt, aki látszólag megkönnyebbült. Sőt, elsőkként lett kész, s ő áll legelőször az ajtóban várakozóan.


Aztán eljött a búcsúzkodás ideje. Minden csapattagot megöleltem, majd egy kicsit még beszéltem D.O.-val. Biztosított arról, hogy minden rendben lesz itthon. Közben fél szemmel Yixinget figyeltem, aki mosolyogva beszélgetett Jonginnal.
Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, még egyszer mindenki mindenkitől elbúcsúzott. Suho lassan Lay elé lépett, mire a kínai mosolyt erőltetett magára, s úgy ölelte meg a leadert. Persze, mikor a kocsihoz értünk kicsordult az első könnycsepp, amely lassan folyt végig az arcán. Bátorítóan átkaroltam a vállát, s halkan a fülébe suttogtam bíztató szavakat. Egyszer felpillantott rám.


- Köszönöm Kris! – mindössze csak ennyit mondott, halvány mosollyal, ami őszinte hálát sugárzott. Aznap már nem szólalt meg. Se kocsiban, se a repülőn, de még a kínai lakásunkban sem. Csak bevonult a szobájába, s azonnal elaludt. Abban a reményben csuktam be utána az ajtót, hogy ezzel a környezetváltással jót teszek neki.


Fáradtan elfeküdtem a kanapén, fejemet Tao ölébe hajtva, aki nem figyelt rám, helyette a tv-t bambulta. Nem volt kedvem gondolkozni, vagy a problémáimmal foglalkozni; helyette inkább figyeltem a kispandát. Feszülten nézte a képernyőn történő eseményeket, s izgult a főszereplő életéért. Kikerekedett szemekkel meredt a készülékre, közben kicsit kinyitotta száját. Mosolyogva érintettem meg az állát jelezve neki, hogy csukja be, ami idő közben kinyílt. Kislányos durcával az arcán lökte arrébb kezemet.


- Jaj, gege! – húzta össze a szemöldökét, mire belőlem kitört egy halk nevetés. Teljes testemmel a tv felé fordultam, fejemet ugyanúgy az ölében tartva.


- Mit nézel?


- Egy akciófilmet.


- És jó?


- Elmegy. – vonta meg a vállát, majd komolyan rám pillantott, miközben a hajam egyik tincsével kezdett játszadozni! – Gege…


- Hm?


- Mi van Lay-vel?


- Szerelmes. – sóhajtottam őszintén. Taonak nem szerettem hazudni, és nem is tudtam neki.
Nem szólt, csak piszkálta a hajamat.


- Suho hyungba, igaz? – kérdezte hirtelen, mire én kikerekedett szemekkel, néztem fel rá. Honnan jött rá?


- Te ezt…?


- Kris, lehet a maknae line-ba tartozom, de hülye azért nem vagyok. Szóval?


- Igen. Belé szerelmes.


- Hm. – bólintott, majd újra a képernyőre emelte tekintetét. Azt hittem ott helyben eldobom az agyam.


- Tao, - ültem fel, majd a kispandára néztem – nem is kérdezel semmit sem? Nem érdekel, hogy miért akartam ilyen hamar elutazni?


- Tudom, gege! Suho hyung tegnap este ünnepélyesen bejelentette, hogy az F(x)-es Amber és Ő együtt járnak. Már a vezetőség is beleegyezett.


- Nocsak, ilyen hamar mennének a dolgok arrafelé? – húztam el a számat, de Tao észre sem vette.


- Ugye miatta jöttünk vissza Kínába? Hogy neki könnyebb legyen.


- Taozi, ezekről mégis honnan tudsz? – értetlenkedtem tovább.


- Figyelek. Egyébként nem volt nehéz Lay-t kiismerni! – nevetett fel, majd felállt a kanapéról és rám vette szelíd pillantását. – Neki is ugyanolyan tekintete van, mint neked gege; mindent elárul! – azzal vidáman elvonult a szobájába, engem faképnél hagyva.


Mindent? Hogy érti azt, hogy mindent? Tao, nem ismerheti a gondolataimat, hiszen még én magam sem tudok kiigazodni rajtuk. Csak az utóbbi időben jöttem rá…





Ezek szerint ő is tudja…?