9. fejezet

9. fejezet






D.O. Pov






Ez már a harmadik nap. Hetvenkét órája vagyunk otthon, úgy, hogy még a sarki közértbe sem mehettünk le. Kiakasztó ez az egész helyzet. De Jongin-nak még inkább az, lehetett. Kris, Suho és a menedzser nagyon haragudtak rá a történtek miatt. Először Chanyeol és Baekhyun sem voltak szívesen a közelében, de mikor Kai eléjük állt és bocsánatot kért, meglágyult a szívük, és ugyanúgy viselkedtek vele, mint azelőtt. Nagyon örültem volna, ha Jongin hozzám is odajön, és hasonló szavak hagyják majd el az ajkait. De nem hogy a közelemben sem tartózkodott; mikor megpillantott elkapta a tekintetét és a lehető legtávolabb ment tőlem. Nem csodálnám, ha megutált volna, azok után, amiket a fejéhez vágtam, én is irtó pipa lennék magamra. Mondjuk az is voltam.


Bizonyos szemszögből igazam volt vele kapcsolatban, de amiket mondtam neki az már tényleg túl ment minden határon. A legfőbb ellenségemhez sem dobtam volna ilyen szavakat, nem hogy annak az embernek, akit szeretek…


Egyedül ültem az ágyamon félhomályban. Borzasztóan rosszul voltam; a hányinger kerülgetett, szédültem, kavarodott a gyomrom, mintha hullámvasutaznának benne. Hallottam, hogy valaki kopogott az ajtómon. Egy nyögésszerű morgás hagyta el az ajkaimat, jelezve az illetőnek, bejöhet. Lay lépett be a szobámba, majd lassan becsukta maga mögött az ajtót. Leült mellém az ágyra, s várt, hátha mondok valamit.


- Minden rendben van veled? – kérdeztem egy kicsit több erőt gyűjtve.


- Mondhatjuk.


- Hogy áll a Suho ügy?


- Jól, azt hiszem. Megkért, legyek a tánctanára. – felelte, mire nekem rögtön eszembe jutott a beszélgetésem Krissel a nappaliban. JoonMyun már megint túl akarja hajszolni magát. De legalább ez egy jó alkalom volt arra, hogy kérjek valami Yixingtől.


- Megtennél valamit a kedvemért, Lay?


- Persze!


- Ne engedd Suhónak, hogy nagyon megerőltesse magát. S csak annyit gyakoroltass vele, amennyit bír…


- Értékelem az aggodalmadat Kyungsoo, de bízz bennem. Én sem szeretném, ha JoonMyun rosszul érezné magát. Kemény tanár vagyok az igaz, de Suho esetében gyengéd leszek. – kacsintott hamisan. Mindig tudtam, hogy Lay egy kis perverz.


- Akkor jó.


- Szóval, most kérdezhetek én?


- Hogyne!


- Te szereted Kai-t, igaz?


- Szeretem, ahogy téged is és a többieket…


- Akkor máshogy kérdezem! – rázta meg a fejét, majd komolyan a szemembe nézett. – Kyungsoo, szerelmes vagy Jonginba?


- Honnan veszed ezt?


- Különben miért viselnéd el az összes hülyeségét. Miért készítenél neki reggelit; miért segítenél neki minden nap kiválasztani a ruháit; miért pátyolgatnád a lelkét; miért húznád ki minden szarból, ha nem szeretnéd mindenkinél jobban. Vagy én tévedek? – pislogott rám. Azt hiszem, abban a percben ért utol a reveláció. Amióta debütáltunk, és amióta úgy gondozom Kai-t mintha az anyukája, lennék, keresem egyetlen egy kérdésre a választ; miért teszem mindezt? Már vagy egymillió lehetőség megfordult a fejemben, de arra sosem gondoltam, hogy szerelemből tenném mindezt. Mikor a csapat tagja lettem, már tudtam, hogy meleg vagyok és igen, mindig is egy vonzó személynek találtam Jongint, viszont az a gondolat, hogy mi együtt legyünk, sosem suhant át az agyamon. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy egy kicsit önző meg önimádó, és hogy szereti mással megcsináltatni azt, amit akar. Ha egy másik embernél tapasztalom ugyanezeket, sarkon fordulok, és soha többé a közelébe sem megyek. De Kai más volt; szerettem volna a barátja lenni, ezért mindig kedvesen viselkedtem vele, s egy rövid idő elteltével nagyon szoros lett a barátságunk. Mindent tudtam róla, és nagy valószínűséggel ő is rólam. Ha bármi baja volt, nekem mondta el, s mindig tőlem kért tanácsokat. Aztán, ahogy egyre jobban kiismertük egymást, rájöttem, hogy Jongin önző, nárcisztikus, és olykor nagyon beképzelt is. Mégis tovább játszottam az anyja szerepét. Én ismertem a kedves Kai-t, aki törődik másokkal, aki szeretetteljes, szerény, önzetlen és mindennél ártatlanabb. Ezt az oldalát a szülőfalujában „használta” ma meg már csak néhány embernek mutatja meg. Állítása szerint az új, vagányabb személyisége jobban illik a csapat imázsához. Lehet, hogy így van, de… én jobban szeretem az igazi énjét. Hát ezért szerettem volna bele…?


Nagyon sokáig meredhettem magam elé, de Lay türelmesen várt. Beletelt pár percbe, mire újra teljes egészében vele lehettem. Mikor ismételten a szemeibe néztem, újra megkérdezte.


- Ugye igazam van?


- Mivel kapcsolatban?


- Hogy szerelmes vagy Kai-ba…! – csattant fel hirtelen, majd ugyanazzal a lendülettel vissza is ült mellém. Mintha egy pillanatra elszégyellte volna magát. Gyengéden megsimítottam a vállát, majd mosolyogva rápillantottam.


- Azt hiszem, tényleg szeretem őt… Azt a kis önző majmot.


- Sejtettem. – bambult maga elé Yixing, miközben apró mosoly húzódott az arcára. – És, hogy fogod elmondani neki?


- Meg vagy húzatva? Eszem ágában sincs a tudtára adni.


- Miért nem? – pislogott értetlenül.


- Mert valami az sugallja, hogy ő nem meleg. Mint például a legutóbbi botránya is, amiben történetesen egy lánnyal volt! És különben is; ha Jongin a fiúkat szereti biztosan nem az én típusomra, bukik.


- Ezt nem tudhatod.


- Akkor sem kérdezhetem meg csak úgy! „Heló Kai, szép napunk van, mellesleg nem vagy véletlenül meleg?”


- Jó, azért én sem ilyesmire gondoltam.


- Akkor mégis hogyan adjam tudtára a dolgot?


- Ezt nem lehet szavakkal kifejezni. – nézett rám komolyan Lay. – Az ilyen helyzetekben a tettek többet mondanak.


Tettek. Miféle tettek? Mit kellene nekem tennem és hogyan? Nem mondanám, azt hogy teljesen tapasztalatlan vagyok, de sosem voltam aktív fél. Fogalmam sincs, hogyan kellene, kezdeményeznek, ráadásul egy nagy valószínűséggel hetero férfinál. Reménytelen a helyzetem…






…






Néhány nappal később, mikor már csendesedett ez az egész, elmentünk a táncteremig, mert már mindenkinek hiányzott a testmozgás. Igazából Lay és Sehun kikönyörögték a menedzsernél, hadd mehessenek már táncolni. A többieken múlik, még hetekig otthon punnyadunk.


Ahogy újra beléptem abba a helysége akkora, de ja vu érzés kerített hatalmába. Mintha csak előző nap lett volna, hogy nagyban készültünk a fellépéseinkre. Bevallom, már nekem is eléggé hiányzott ez a szokásos hajtás.


Ez sem volt másmilyen, mint előtte. Suho rendesen megdolgoztatott minket, s ahogy mindig, a mostani próba végén is lihegve heveredtünk le a földre. Majdnem kiköptem a tüdőmet.


- D.O. nehogy itt szívrohamot kapj nekem! – nevetett Chanyeol. – Még szükségünk van a hangodra.


- Nyugi, egyben vagyok! – mosolyodtam el én is. De azért tényleg rohadtul elfáradtam. Összepakoltam a cuccom, majd készültem volna hazaindulni, mikor még a hátam mögé pillantottam. Ott állt Lay és Suho, arra várva, hogy mindenki elmenjen és megkezdődhessen a magánóra. Akaratlanul is elmosolyodtam. Kris gyorsan mellém pattant, s barátain vállba veregetett.


- Mi olyan mulatságos Kyungsoo?


- Úgy tűnik beválni, készül a terved. – biccentettem az unikornis táncos felé, majd Yifan arcán megjelent a győzedelmes mosoly. Valahogy ilyenkor nagyon emlékeztetett egy diktátorra. Kicsit ijesztő volt.


Otthon rögtön lestoppoltam a fürdőt, mert valahogy engem mással nem lehetett akkor lelazítani. Ahogy a forró víz kényeztette a bőrömet, automatikusan mosolyra húzódott a szám, s dúdolni kezdtem egy dalt. Szinte már skáláztam, mikor hallottam, hogy valaki belép a fürdőszobába. Egy pillanatra megállt a szívem, majd elhúztam, a zuhany függönyt nem törődve azzal, hogy ki fog majd velem szemben állni…


Kai meglepett tekintetével találkoztam, ami aztán nem is a szememre fókuszál sokkal inkább arra, ami a lábam között van. Mit ne mondjak, rögtön vérvörös lett a fejem, majd gyorsan egy törülközőért nyúltam aztán azt a csípőm köré tekertem, s így szálltam ki. Nem tudom ki volt jobban zavarban én vagy ő. Még sosem láttam ilyen piros fejjel.


- Nem tanítottak meg kopogni? – szorítottam össze a fogaimat.


- Nyugi Kyungsoo hyung, nincs mit szégyellned. – kacsintott hamiskásan, mire nekem enyhe kis pír jelent meg az arcomon.


- Megmondtam, hogy hagyd el a hyungot…


- Hihetetlen, hogy még mindig ezen lovagolsz!


- Én nem lovagolok semmin! – emeltem fel egy kicsit hangom. – Minek jöttél be, ha tudtad, hogy itt vagyok?


- Máshol nem lett volna alkalmam négyszemközt beszélni veled. Meg akarom magyarázni az egészet…


- Nem kell ezen, semmit sem megmagyarázni. Megtetszett neked egy lány és randiztatok. Ennyi.


- Nem ennyi! – nézett rám ingerülten. – Egyáltalán nem ismered a helyzetem…


- És akkor miért akarod, hogy megértsem?


- Mert nem szeretném, ha tovább haragudnál rám! – sütötte le a szemét, s nekem abban a pillanatban kedvem lett volna megcsókolni.


- Kai, én nem haragszom rád. Nem voltam veled igazságos akkor. Dühös voltam, mert óvatlanul viselkedtél, de egyáltalán nem gondoltam komolyan, azokat, amiket a fejedhez vágtam…


- Pedig az összes igaz. – jött ki az első könnycsepp a szemeiből. – Ahogy kihasználom a kedvességed, az undorító. És igazad van; önző nárcisztikus ember vagyok. És sajnálom Kyungsoo. Elnézést kérek, mindenért. Csak kérlek ne légy rám dühös! – fakadt sírva ott előttem. Még sohasem láttam ennyire elesettnek, és valahogy olyan volt, mintha nem is ő lett volna. Mintha nem Jongin állt volna ott. Ez valahogy nem illett hozzá; mégis annyira igazinak tűnt. Rögtön magamhoz szorítottam, nyugtatgattam, s legszívesebben vele töltöttem volna az egész éjszakát. Csak ő és én, órákon keresztül. Ahogy hozzám búj; szinte már beleborzongtam.


Minél előbb azt szeretném, hogy az enyém, legyen!