5. fejezet

5. fejezet






D.O. Pov






Jó volt egy kicsit beszélgetni Yixinggel. Bár mikor az álmáról áradozott én tényleg azt hittem, majd egy női nevet fog az események mellé párosítani. De mikor kiderült a leaderünkről volt szó, komolyan elakadt a szavam. Szerintem egy percig levegőt sem vettem a döbbenettől. Így mikor Suho hazaért, nehéz volt beszélnem vele. Pedig semmi közöm az egészhez. Még Lay-nek sem kellene kellemetlenül éreznie magát, pláne nem nekem. De túlságosan jó a kapcsolatom mindkettejükkel. Talán ezért éreztem azt némileg rám is, tartozik. Pedig nem. Én csak egyszerűen a barátjuk vagyok, semmi több. De vajon köztük lehetne-e több?


Nem kellemes szájízzel hagytam ott Suhót a fürdőben. Nem láttam rajta, hogy jobban érezné magát. Azt meg nem akartam, hogy egy efféle gyerekes dolog miatt gondolja azt, hogy rossz vezető. Mert nem az! Igaz, én elfogult vagyok, mégis azt gondolom, hogy az egyik legjobb leader és idol ebben az iparban. Ő mégis mindig több akart lenni. Állandóan csak gyakorolt; vagy énektanárhoz járt, hogy képezze a hangját, vagy pedig táncolt. Mikor már egyikhez sem volt energiája, felhívta a TVXQ leaderét Yunho hyungot és tőle, kért tanácsokat, hogyan lehetne jobb vezető. Nagyon aggassztó ez a szintű maximalizmus; Kris és én is rossz szemmel nézzük ezt. Nem lenne jó, ha túlterhelné magát; mindenki ezt mondja neki, mégis hajthatatlan. Talán ha szerelmes lenne…


Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót megpillantottam a még mindig félmeztelen Kai-t, aki mosolyogva beszélgetett a folyosón ácsorgó Sehunnal. Amint megpillantottak boldogan intettek felém, aztán elbúcsúztak egymástól majd a kis maknae elment a saját szobájába. De Jongin meg sem mozdult; csak hatalmas vigyorral a fején engem nézett. Mikor észrevette, hogy én csak bámulom, arca megváltozott; a vidám vonásokat felváltották az aggódó pillantások. Rögtön közelebb lépett hozzám, majd a kezét gyengéden az arcomhoz érintette. Ahogy közelebbről is megpillantottam a tökéletesen kidolgozott testét, muszáj volt nyelnem egyet. Éreztem, hogy ott helyben kivert a víz. Kai erre csak még nyugtalanabb lett.


- Jól vagy Kyungsoo hyung?


- Megmondtam, hogy hagyd el a hyungot! – válaszoltam kapásból, mire megint kiült az arcára az a mosoly, amivel ott rögtön meg tudott volna ölni.


- Ne haragudj rám csak… már annyira megszoktam.


- Nem haragszom. De az óta sokkal közelebbi a viszonyunk ezért nem szeretném, ha így hívnál – dadogtam egy kicsit zavartan, mire Jongin halkan kuncogni kezdett, majd gyengéden megcirógatta az arcomat. Az ujjpercei jég hidegek voltak, ezért az érintéseitől az egész testem libabőrös lett.


- Valami baj van D.O.?


- Nem kellene egy kicsit jobban felöltöznöd? – mértem végig a testét, majd egyenesen a gyermekded szemeibe pillantottam fel, amik játékosan csillantak meg.


- Talán zavar téged, ha így vagyok?


- Egyáltalán nem… - kezdtem, de valahogy elakadtam. Tekintetem vastag ajkainál ragadt, amikről képtelen voltam levenni a szemem. Az enyéimbe haraptam, s éreztem, hogy remegni kezd az egész testem. Kai aggódva mért végig, hisz nem tudta miért sápadtam le ilyen hirtelen. Igazából én is csak sejtettem.


- Jól érzed magad?


- Persze. – bólintottam, majd anyásan folytattam. – De te jobban tennéd, ha felöltöznél. Nincs itt olyan meleg, így könnyen megfázhatsz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy betegek legyünk. Jobban kellene, figyelned; ha torokgyulladást kapsz, nem tudsz fellépni. Vegyél fel egy pulóvert, jó?


- Oké. – bólintott enyhe mosollyal az arcán, majd közelebb hajolt hozzám, s egy puszit nyomott az arcomra. – Jó éjt Kyungsoo! – majd ugyanezzel a lendülettel sarkon fordult és bement a szobájába. Teljesen megsemmisülve álltam ott. Ujjperceimmel azt a helyet tapintgattam, ahol alig pár másodperccel ezelőtt még ajkai pihentek. Sokszor kérdezem magamtól, miért van ilyen hatással? Ezt még nem tudtam megválaszolni.






**






Ahogy kiléptem Lay szobájából azt hittem nyugodtan, visszamehetek majd a sajátoméba. Hát, majd később. Jó érzéssel töltött el, hogy nekem öntötte ki a szívét. Végre valahára hihettem abban, hogy neki elmondhatom a titkom; és talán egyszer majd részletesebben beszélek róla. Amint menni akartam volna, észrevettem, hogy valaki néz. Mivel sötét volt, nehezen tudtam kivenni az alakjából, hogy ki lehet az, de amikor már közelebb lépett rögtön rájöttem. Ijedtemben földbe gyökerezett a lábam, úgy figyeltem Kris pimasz mosolyát a félhomályban. Úgy tűnt valamin nagyon jól szórakozik. Gyengéden megfogta a kezemet, majd a fejével a nappali irányába intett.


- Ennyire közeli lenne a viszonyod Yixinggel? – kérdezte, abban a pillanatban, amint leültem a kanapéra. Először nem értettem, de aztán leesett az a bizonyos tantusz.


- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de nem! Csak rosszul érezte magát én meg megvigasztaltam! Ennyi és nem több.


- Akkor jó. Nem akartam, hogy belerondíts a tervembe! – gondolkozott el egy pillanatra, majd rögtön az arcomat kezdte fürkészni.


- Miféle tervedbe?


- Azt ne mond, hogy még nem vetted észre?


- Mégis mit kellett volna?


- Hát, hogy Lay és Suho… tudod.


- Nem, azt hiszem, muszáj lesz felvilágosítanod! – ráztam a fejem, mint a hülye, s látszott rajta, nagyon fárasztom a tudatlanságommal.


- Én sem vagyok vak! Látom, hogy néznek egymásra. És ha összeboronálnánk őket, mindenkinek sokkal könnyebb lenne.


- Honnan veszed ezt? Egyáltalán nem is biztos, hogy…


- Ugyan D.O. Lehet, hogy „hivatalosan” egyikőjük sem meleg, de amilyen tekintettel Yixing Suhóra néz, abban nincs kérdés. Ha engem kérdezel én mindig is sejtettem, hogy Lay máshogy tekint JoonMyunra. Ami a leadert illeti; ha mindig is a nőkhöz vonzódott, akkor a kis táncos unikornis a kivételek közé tartozik. Azt ne mondd, hogy csak én gondoltam erre.


- Oké, bevallom nekem is megfordult már a fejemben, hogy talán köztük lehetne több is… de ez akkor sem fog sikerülni.


- Miért? – tárta szét a karjait, ezzel azt üzenve nekem, mondjak legalább egy jó okot. Egy sem jutott az eszembe.


- Mert ez… nem a mi dolgunk. Szerintem ezt csak rájuk kellene hagyni.


- Ha nem szólok bele, ítéletnapig arra várhatok, hogy ezek megfogják egymás kezét. Mondd, hogy nincs igazam.


- Jó, talán tényleg összeillenének, de mitől lenne nekünk könnyebb?


- Mondjuk, lenne valaki Suho mellett, aki megakadályozná, hogy ne hajtsa túl magát. Ha olyannal járna, aki dicséri őt, megjönne az önbizalma, és nem táncolna órákig egészen addig, amíg össze nem esik a fáradtságtól. Mellesleg ő tökéletes párja lenne Suhónak.


- És Yixing mit nyerne?


- JoonMyunt. – felelte szinte gondolkodás nélkül. Azt hiszem ezzel a mondatával és elszántságával győzött meg abban, hogy segítsek neki.


Másnap, ahogy a táncterembe értünk, Suho tartott egy kisebb lelkesítő beszédnek szánt valamit, ami némileg hatott is, majd az Exo-M tagjai másik helységbe vonultak gyakorolni. Ekkor történt az, amire nem igazán számítottam. Ugyanis mielőtt elkezdődött volna az igazi gyakorlás, JoonMyun odament Jonginhez s félrehívta. Ahogy a sarokban beszélgettek, elöntött egy furcsa érzés. Egymásra nevettek, Suho megérintette a vállát, rá mosolygott s ő viszonozta is azt; ezek mind zavartak. Miért idegesít, ha mással viselkedik úgy, mint velem? Minek gondolok ilyenekre? Én… féltékeny lennék?


Egész nap hibáztam. Minden egyes alkalommal elrontottam a koreográfiát, énekpróbán meg hamis voltam. És még ott volt az is, hogy a pihenő időnk alatt egy kicsit meghíztam. Ráadásul végig motoszkáltak bennem a délelőtti érzések. Miért beszélt Kai JoonMyunnal? Egyáltalán miért foglalkoztat ez engem ennyire? Idegesít, hogy a miértekre keresem a választ, ahelyett, hogy valami másra koncentrálnék. Mondjuk, megpróbálhatnék lefogyni.


- Hé D.O.! – elmélkedésemből Baekhyun hangja zökkentett ki. – Elmegyünk, bekapunk valamit! Te nem jössz?


- Kösz ezt most inkább kihagyom, de ti csak menjetek.


- Oké. Otthon találkozunk! – azzal intett egyet, majd elment a többiekkel. Abban a hitben ültem vissza a zongorához (mert akkor már az énekteremben voltam), hogy egyedül vagyok, ami részben igaz is volt. De akkor még nem foglalkoztam ezzel; csak egyenként lenyomtam egy billentyűt, majd visszaénekeltem a hangot. Gyakran szoktam ezt csinálni, ha egy nap nem tudtam kiénekelni valamit. Mindig sikerélményt szokott adni, s ekkor is kaptam. Hogy stílusosan zárjam a mai napom, belekezdtem az Open Arms-ba. S pont abban a pillanatban, mikor az utolsó szótag is elhagyta az ajkaimat, halk tapsot hallottam a hátam mögül. Ijedten fordultam az ajtó irányába, ahol Kai lazán támasztotta a falat, aztán közelebb jött hozzám.


- Azt hittem elmentél a többiekkel.


- Inkább maradtam táncolni, de aztán meghallottam, ahogy énekelsz és gondoltam; ne legyél már egyedül.


- Ez kedves tőled – mosolyodtam el, mire ő leült mellém, nagyon közel hozzám.


- Ugyan. De te hogyhogy nem tartottál velük?


- Szívesebben gyakorolok. Rám fér, főleg azok után, amiket ma műveltem.


- Ne legyél ennyire szigorú magadhoz, csak azért, mert egy nap éppen félreléptél a táncban, vagy éppen, mert nem tudtál kiénekelni egy hangot. Attól te még ugyanaz a tehetséges Kyungsoo hyung maradsz, akit mindannyian szeretünk. – lökte meg a vállam biztatás képpen.


- Mondtam, hogy hagyd el a hyungot.


- Látom, ebben sosem fogsz megváltozni! – nevetett fel hangosan. Ahogy a mosoly megint felkúszott az arcára, s a vonások megélesedtek rajta; azt hittem ott helyben meghalok. Képtelen voltam levenni róla a tekintetem, és ezt ő is látta.


- Mi a baj? – kérdezte hirtelen, mire én feleszméltem a bambulásomból.


- Csak azon gondolkodtam… - kezdtem bele, majd gyorsan kitaláltam valamit, amire végül is egy minimális szinten kíváncsi voltam. – Te, hogy nézel ki mindig ennyire jól?


- Tessék? – nevetett fel mire én a fülemig pirultam.


- Mármint; hogy tartod magad ilyen fitten? Eddig sosem híztál meg vagy valami…


- Miért érdekel?


- Hát mert… - dadogtam, majd a tenyeremet kezdtem fixírozni. – Az utóbbi időben felszedtem magamra pár plusz kilót, és hát koplalni nem akarom, gondoltam megkérdezlek, hogyan lehetne…


- Várj, egy percet! Én leragadtam ott, hogy meghíztál. – nevetett.


- Mi az? Igenis kövérebb lettem!


- Dehogy lettél Kyungsoo! Te mindig jól nézel ki! Feleslegesnek gondolom a diétát. De ha tényleg fogyni akarsz, akkor is elég lesz, ha csak a próbákon a maximumot nyújtod. 2 hét és vékonyabbnak fogod érezni magam, mint amilyen valójában vagy.


- T-te komolyan nem vetted észre hogy meghíztam? – pillantottam fel rá, egyenesen a nagy barna szemeibe, amik kedvességet sugároztak.


- Talán azért, mert nem lettél ducibb. Úgy vagy jó, ahogy vagy! – válaszolta mosolyogva! Azt hiszem legbelül, ekkor adtam igazat Krisnek.





Tényleg sokkal több önbizalmat ad néhány kedves szó, ha olyantól kapod, akit szeretsz!