1. fejezet
Debütálás!
Elsősorban csak ez járt Suho fejében. Vajon a következő nap lesz az? A holnap tartogatja majd a sok gyakorlás, vér és verejték gyümölcsét? Nem tudhatta. De ahogy teltek a napok, JoonMyun egyre közelebb érezte a várva várt eredményt. Az évek kemény munkája nemsokára értelmet nyer. Az esze ugyan nem, de a lelke tudta, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor az égbe emeli a fejét, és azt mondja; "Megérte!". De tényleg megérte volna?
Suho Pov
"Nehezen merem elhinni. Nem csak az a tény hihetetlen, hogy valóban sikerült a debütálás, de hogy még leader is lettem, az már számomra a józanész határán túl van. Úgy érzem megint hatalmas felelősség zúdult a nyakamba. Tizenegy fiúnak lettem úgymond a "főnöke"; ez azért elég megterhelő tud lenni. Olyan, mintha hirtelen szültetett volna tizenegy gyerekem. Persze nem vagyok egyedül; Kris is leader lett (igaz ugyan, hogy ő csak az Exo-M felállásban) így legalább átérzi a helyzetemet. De akárhogy is nézem, rajtam így is nagyobb a teher. Hogy fogom én ezt bírni?"
Akkoriban ilyenek jártak a fejemben. Oké, ez nem volt olyan régen, de ennyi idő tökéletesen elég volt, hogy rájöjjek; tévedtem. Nem tizenegy embernyi teher zúdult rám. Akkor azt hittem, majd úgy kell viselkednem velük, mint a főnök az alkalmazottakkal. Ostobaság, nem? A velük való kapcsolatomat sokkal inkább testvérinek tartom, mint munkahelyinek. Olyanok vagyunk, akár egy hatalmas család, különböző népcsoportokból. Barátokra leltem, akiket néha utasítanom kell erre meg arra. Mintha az anyukájuk lennék. Bíztatom őket, segítek nekik, olykor keményebben viselkedem. Fárasztó? Igen. Megbántam, hogy belementem? Egyáltalán nem. Már csak miattuk sem. Boldog vagyok. Végre azt csinálhatom, amit mindig is akartam, olyanokkal, akiket nagyon szeretek és becsülök. Talán az előbbiből túl sok is van.
Egészen estig gyakoroltattam velük a koreográfiát, hogy tökéletesen menjen. Mivel nagyon maximalista vagyok, szerettem volna, ha tényleg kitesznek magukért. Sikeresen lefárasztottam őket. Kivéve Lay-t. Ő csak csendesen és halál lazán ácsorgott arra várva, hogy folytassuk a próbát. Mindig is csodáltam az energiáit. De nem kellene meglepődnöm, született táncos. Pedig gyakornoki évei előtt sosem tanult. Ezt azért elég nehéz elhinnem. Bevallom sokszor nagyon irigy, vagyok rá; jól énekel, a mozgása fantasztikus, a rap is benne van az önéletrajzában, plusz szerény és a külseje sem utolsó.
Ahogy állt ott a többiekre bambulva, azt hittem eldobom az agyam. Komolyan még táncolni szeretne? Még Kai is lihegve ült a földön, abban a reményben, hogy elengedem őket mára. Az ilyen pillanatokban döbbenek rá arra, hogy a gyakorlásom az évek alatt semminek tűnik az igazi tehetségek mellett. Ahogy ezen pörgettem a már fáradt kerekeimet, észre sem vettem, hogy minden szempár rám szegeződik. Valószínűleg a válaszomra vártak.
- Jól van, a mai napra ennyi szerintem elég lesz – pattantam fel a földről, mire mindenki a megkönnyebbültségtől sóhajtott. Kettőt sem pislogtam, a táncterem már majdnem üres volt. Azért hangsúlyozom, hogy majdnem, mert én még ott maradtam. Elég sokáig. Csak ment a zene én pedig folyamatosan csak mozogtam, hibáimat fejlesztve. Észre sem vettem, hogy nem voltam egyedül.
Ahogy megfordultam, Kris mosolygó arcával találtam szembe magam. Egy pillanatra megállt a szívem, mivel abban a hitben gyakoroltam, hogy egy magamban vagyok. Mellkasomra tettem a kezem, nagyot sóhajtottam, majd fáradtan rá néztem.
- Mikor jöttél vissza?
- Körülbelül tíz perce állok itt! Csodálkoztam is, hogy nem veszel észre, hisz' egész végig a tükör előtt táncoltál. - lépett közelebb.
- Hogyhogy nem a többiekkel vagy?
- Először én is hazamentem velük, de aztán feltűnt, hogy te hiányzol a kis családból. Sejtettem, hogy itt megtalállak. Mindig tovább bent maradsz, ha úgy érzed nem vagy tökéletes.
- Baj, hogy maximalista hajlamaim vannak? - nevettem el magam, mire Kris arcán is megjelent az a tipikus mosolya.
- Dehogy. Sőt, én megértem, hogy jobb akarsz lenni, ami a te esetedben természetes, hiszen ilyen vagy.
- Akkor, hol itt a probléma?
- Csak látom, hogy sokat gyakorolsz. Viszont nem fejlődsz! - felelte lazán, mire egy kicsit megsértődtem.
- Hát kösz a bókot. Ezzel sokat segítettél.
- Félreértesz Suho. - mosolyodott el, majd még közelebb lépett. - Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy egyedül nem fogsz sokat haladni. Kellene melléd egy tanár!
- Nem is tudom Kris... - kezdtem - Nem szeretném, hogy egy vadidegen táncoktató mondja a szemembe, hogy béna vagyok.
- Ki beszélt itt idegenről? Három fő táncos is van a csapatban, pluszban még olyanok, akik nagyon jók. Kérj meg valakit, biztosan szívesen foglalkoznak majd veled. - mosolyodott el, majd átkarolta a vállamat, ezzel azt jelezve, hogy menjünk haza.
Nem is volt rossz az ötlet. Csak azt nem értem, hogy amikor Kris előhozta ezt, miért Ő jutott legelőször az eszembe?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése