24. fejezet

24. fejezet






Suho Pov






Az utóbbi hetekben bele sem gondoltam abba, mi történhet Kínában. Mármint, milliószor megfordult már a fejemben, hogy az Exo-M mit csinálhat, hogy vannak stb. De az egyszer sem futott át az agyamon, hogy mi történhet velük. Ismerkednek-e meg ilyesmik. Nem beszéltem velük, nem is igazán tartottuk a kapcsolatot,


mert túl elfoglalt voltam a hazai teendőimmel. Leadernek lenni nagyon nehéz, de odaadó barátnak még inkább. Akárhányszor fel akartam hívni Krist, vagy írni neki egy sms-t nem tettem. Vagy elfeledkeztem róla, vagy nem volt hozzá elég bátorságom. S egyszer, mikor rászántam magam, csak meredten szorongattam a telefonomat. Mit mondhattam volna? Nem találtam megfelelő okot a beszélgetésre. Vagy csak nem akartam találni. Gyerekkoromban azt tanították a kötelesség az első; ez szemen szedett hazugság. Elvégeztem a feladatomat abban az időszakban, mégsem tettem eleget annak, amire magamban szerződtem le. Megfogadtam, hogy jó vezető, de elsősorban megbízható barát leszek. Az utóbbiban kudarcot vallottam, azáltal, hogy egyszer sem kerestem őket. A kötelesség az első, de a barátok előtte szerepelnek; ezt már megtanultam.


Ha visszapörgethetném az időt, megtettem volna. Minden nap telefonáltam volna nekik kérdésekkel elhalmozva őket. Chent kérdezgetném az éneklésről, Xiumin agyát húzhatnám azzal, hogy lecukizom. Tao lelkét pátyolgattam volna, hisz tudtam mennyire gyerekes, tud lenni. Luhannak mesélhettem volna Sehunról, mert éreztem mennyire, hiányzik neki. Kristől ezerszer is végighallgatnám, akár telefonon keresztül a kioktatásait. Lay-jel meg csak beszélgetnék, ő pedig mesélne, s szóba hozná Őt is. Ekkor talán egy meglepetéstől is megkímélhettem volna magam. Vicces, hogy utólag ilyen okos vagyok. De sajnos, ott van előttem a feltételes mód és múlt idő is. Hisz ezeket, a dolgokat mind nem tettem meg. Gondoltam rájuk: igen. Megvalósítottam őket: nem. S ezért történt az, hogy, mint derült égből villámcsapás, úgy ért engem is Yoora híre.


Az érkezésük utáni napokban mindenki csak róla áradozott; Yoora mennyire okos, Yoora milyen gyönyörű, Yoora ezt mondta, Yoora azt gondolja, Yoora szerint… Azt hittem az őrületbe fognak vele kergetni. Nem utáltam őt, hiszen nem is ismertem, csak nagyon kíváncsivá tettek, főleg az M tagjai. Ők találkoztak vele, beszélgettek, együtt mentek egyszer valahova… Akik Kínában voltak, ismerték őt. Érdeklődtem iránta. Kíváncsivá tett; milyen lehet az a nő, akibe Yixing beleszeretett? Úgy éreztem, meg kell ismernem. Meg akartam tudni ki ő. Mi az, ami miatt mindössze egy hónap alatt elcsavarta Lay fejét. Akárhányszor, ha meghallottam a nevét… valami különös érzés kerített hatalmába. Az oldalbordámban jelent meg először, majd beleköltözött a gyomromba. Képtelen vagyok szavakba foglalni az állapotomat, mikor valaki kiejti azt a szót: Yoora. Ez a név teljesen megváltoztat, de nem tudom, hogy jó vagy rossz irányba.


Aztán…


Egyik délután Kris meghívott egy kávéra. Egy közeli kávézóban ücsörögtem a megbeszélt időpontban, várva leader társamra. Percegik, mocorogtam a kényelmes bőrfotelben, amiben helyet foglaltam; izgatott lettem, de ez nem a jobbikfajta volt. Sokkal inkább türelmetlenkedésnek látszott, mint bármi másnak. Már épp azon voltam, hogy lelépek, mikor meghallottam a csengő lágy hangját, mely az ajtó nyílását jelentette. Odakaptam a fejem, de nem Yifant hanem Yixinget pillantottam meg, egy gyönyörű nővel az oldalán. A lány egy fekete feszülős csőfarmert viselt, egy elegáns selyem anyagú felsővel, melynek a hátrésze mélyen ki volt vágva. Kezében nagyobb pénztárca méretű bőrtáskát szorongatott. Hosszú barna haja ki volt engedve, mely derekáig ért. Hatalmas barna szemei köré enyhe sminket vitt fel, vastag ajkain szájfény csillogott. A porcelánfehér bőr csak még jobban kiemelte tökéletes babaarcát. Azt hiszem ott helyben, semmisültem meg.


- Suho, bemutatom a barátnőmet; ő itt Yoora – szólt lágy hangon Lay, majd kicsit előrébb engedte a lányt, aki illedelmesen meghajolt előttem.


- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Suho oppa!


- Oppa? – hőköltem hátra ettől a megszólítástól. Eléggé bensőséges megszólítás első találkozáshoz képest. Yoora látszólag nagyon megijedt a távolságtartó fejemtől, Yixing pedig értetlenül meredt rám. Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem abba, amibe sosem szoktam, főleg nem idegenek előtt.


- Ne haragudjatok, csak elég fárasztó napom volt, és eddig még nem szoktam meg, egy ennyire személyes megszólítást egy frissen megismert lánytól.


- Sajnálom, ha tiszteletlen voltam. – kért rögvest elnézést a lány, mire automatikusan egy halvány mosoly ült ki az arcomra.


- Nem kell ezért elnézést kérned, én reagáltam talán barátságtalanul. Kim JoonMyun vagyok, de szólíts csak Suhónak – hajoltam meg ezúttal én előtte. Ezek után, leültünk oda, ahol addig várakoztam. Yoora vidáman fecsegett, Lay pedig érdeklődve figyelte a lány minden egyes mozdulatát. Nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról, ahogy végig őt néztem. Yixing barátnője tökéletes volt; gyönyörű, illedelmes, jó humorral megáldott érdekes nőszemély. A felső, amit viselt, ő maga tervezte és varrta. Egy tehetséges fiatal nő, remek személyiséggel szerelembe esik a híres kpop banda, az Exo, egyik kínai tagjába. Mesébe illő történet. Ahogy figyeltem a turbékoló párost, hirtelen az elmémbe hasítottak nagypapám szavai, melyeket még kisfiú koromban mondott. „Egyszer találkozni fogsz azzal az emberrel, aki mellett semmilyennek érzed majd magad. Hozzá képest azt fogod hinni, semmi sem vagy. De jegyezd meg JoonMyun: az a személy sosem fogja befolyásolni milyen is vagy te, legyen ő akármilyen!”. Azt hiszem, találkoztam ezzel az illetővel. Yoora mellett komolyan úgy éreztem magam, mint egy darab szar. Túl tökéletes volt minden, amit vele kapcsolatba lehetett hozni. Nem bírtam rá haragudni, s bűntudatom támadt, mikor visszagondoltam, mennyire idegesített, már csak a neve is. Mellette semminek éreztem magam, s tudtam, hogy az én legjobbam nem érhet fel az ő legrosszabbjával sem. Yoora tökéletes nő volt, s nem csak Yixingnek, hanem az összes többi férfi számára is. Mire felébredtem az álmodozásomból, csak annyit fogtam fel, hogy a lány elnézést kért, majd elment a mosdóba.


- Na? – fordult felém kíváncsi szemekkel csapattársam.


- Mi az?


- Mi a véleményed róla?


- Őszintén? – pislogtam a táncosra, aki hatalmas kiskutyapillantásokat küldött felém. – Nála sosem fogsz jobbat találni.


- Komolyan így gondolod?


- Hidd el, ennél nem is lehetnék komolyabb. Yixing, – fogtam meg kezét – kifogtad a nagyhalat. Tartsd is meg!


- Úgy örülök Suho, hogy így gondolod! – fújt ki hatalmas mennyiségű levegőt tüdejéből, megkönnyebbülés jelképe gyanánt. Kedvesen pillantottam az önfeledten boldog fiúra, s élveztem a kellemes csendet, amely közénk férkőzött. Csak figyeltem a kisgyerekes vigyort arcán, melyet nem tudott levakarni, kicsit talán még szokatlan is volt tőle ezt látnom. Ahogy Yoora visszaért hozzánk, újabb görcs ugrott a gyomromba. Nagyon nehezen viseltem a jelenlétét és nem azért, mert nem kedveltem. Aranyos mosollyal visszaült Lay mellé, aki átkarolta, majd mintha reveláció érte volna, úgy fordult lelkes fejjel irányomba.


- Majd mehetnék egyszer egy dupla randira!


- Nem értelek… - ráncoltam a homlokom, hisz valóban nem tudtam, mire gondolhat Yixing.


- Nem lenne király négyesben beülni valahova? Te, Yoora, én és Amber.


- Klassz lenne! – mosolyodtam el, mire leesett, hogy kiről is beszél. Az én kis egyetlen tomboyomról…


A kávézó előtt elbúcsúztunk Yoorától, aki fogott egy taxit, s azzal ment haza. Valahogy nagyon megkönnyebbültem, mikor már nem volt a közelemben. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, miközben halkan baktattam Yixing mellett.


- Furcsa, nem igaz? – szólalt meg hirtelen.


- Micsoda?


- Gondolj bele; tizenkettő srácból, csak nekünk van kapcsolatunk.


- Szerintem ebben nincs semmi különös. Mikor lenne időnk ismerkedni?


- Akkor mi mégis, hogyan szereztünk barátnőt?


- Az is igaz – kuncogtam fel. – De, én régebb óta ismertem Ambert… te hogy is jöttél össze Yoorával?


- Kris elrángatott egy szórakozóhelyre, és ott egymásra találtunk. – mesélte nosztalgikus ábrázattal.


- Szóval az egész Yifan miatt történt.


- Ha jobban belegondolok, akkor igen… - nevetett fel hangosan. Jó érzéssel töltött el, ránézni a vidám unikornisra, kit nagyon rég láttam már mosolyogni.


- Kérdezhetek valami indiszkrét dolgot? – pislogott rám kissé félénken.


- Kérdezd, és majd eldöntöm, hogy válaszolok-e rá.


- Ti, Amberrel… - nyelt egy nagyot, majd a szemembe meredt. – Ti lefeküdtetek már?


Köpni-nyelni nem tudtam, annyira hirtelen jött ez a kérdés. Mondjuk ez nem igaz, csak amikor azt mondta: indiszkrét, nem épp erre számítottam. Beleharaptam ajkaimba, s eldöntöttem, mit fogok neki mondani.


- Nem – ráztam meg a fejem. – Még nem feküdtünk le egymással. Miért, te és Yoora már…?


- Nem, dehogy! – nevetett fel halkan, s válaszát hallva egy kicsit megkönnyebbültem. Talán nem volt annyira kínos, hogy még nem szexeltem a barátnőmmel, hisz Lay sem tette. S hirtelen egy különös kérdés fogalmazódott meg bennem.


- Te még szűz vagy?


- Parancsolsz? – pislogott kikerekedett szemekkel.


- Basszus, ne haragudj! – kaptam rögvest észbe, amint felfogtam mit is kérdeztem. – Sajnálom. Kérlek, felejtsd el.


- Rendben.


Mikor betoppantunk a dormba, Xiumin ugrott elénk. De ezúttal nem volt sem vidám, de pedig aranyos. Nagyon komolyan pillantott, elsősorban rám.


- Bemennétek a nappaliba? Valami fontosat kell mondanom.


- Valami baj van?


- Hát… az csak rajtad múlik, Suho. – nevetett fel kínosan, majd beterelt minket az előbb említett helységbe. Az összes tag elfoglalta a kanapét, s a körülötte lévő foteleket. Egyesek a földön helyezkedtek el, úgy pislogva a tv előtt ácsorgó Minseokra, aki mellé nem sokkal később Jongdae érkezett. A fiatalabbik ujjait ropogtatta, majd az idősebb nyugtatásképpen, megfogta a kezét, egészen addig, amíg Chen le nem nyugodott. Xiumin bíztatóan rámosolygott, majd mind a ketten elszántan fordultak felénk. A pulzusom másodpercről másodpercre emelkedett.


- Valamit el szeretnénk nektek mondani. – kezdte Chen, majd vett egy mély levegőt.


- Srácok, megijesztetek! – szólalt meg Kris. – Bármi is legyen az, nekünk elmondhatjátok. Egy család vagyunk. – A megható szavak hallatán, Minseok szórakozottan elmosolyodott, s a fiatalabbra pillantott.


- Ebben az esetben csak egyszerűen elmondjuk. – azzal ismét megfogta Chen kezét. Viszont teljesen máshogy, mint előtte pár perccel; összekulcsolták ujjaikat, úgy mosolyogva egymásra, mire Jongdae magabiztosan nézett ránk.


- Minseokkal szeretjük egymást, és ha kell be is bizonyítom! – azzal a legidősebb felé fordult, s nemes egyszerűséggel megcsókolta. Mi a retkes franc folyik ebben a családban? – ez volt ez egyetlen kérdés, ami zakatolt bennem.


Én most komolyan azt látom, amit?