32. fejezet

32. fejezet






Suho Pov






Néhány nappal később, mikor már túlestem egy beszélgetésen Luhannal, de még nem döntöttem el biztosan, hogy nem konzultálok Taóval, egyik próba után, sikerült pár igen érdekes mondatot váltanom a Happy Virus-sal, Chanyeollal.


A magas babaarcú fiú, a csürhénk legvégén baktatott, mintha elvesztett volna valamit; elhagyatottan bóklászott, célok és tervek nélkül. Persze, lehet, hogy szimplán csak fáradtnak érezte magát, de akkor sem volt jó, így látni őt.


Kissé lemaradva a többiektől csapódtam a fiúhoz, kit először nem igazán izgatott jelenlétem, hisz ugyanolyan semmilyen stílusban tette egyik lábát a másik után. Viszont néhány percnyi megszakítatlan bámulás után, feszélyezett ábrázattal fordult felém a fiú, furcsa grimaszba vágva arcát.


- Mi az hyung?


- Máshogy nézel ki – mondtam, továbbra sem véve le szemeimet róla, így könnyedén el tudtam csípni a hirtelen megjelent pírt arcán.


- Ezt, hogy érted?


- Nem tudom – vontam vállat. – Egyszerűen csak más vagy. Történt talán valami, amíg forgattam?


- Semmi különös, azt leszámítva, hogy Yifan halálra dolgoztatott minket – biccentett szőke leader társam felé, ki épp nagyban nevetett valami olyan viccen, amit Baekhyun mondott neki. – Illetve... Hyung elintézte, hogy sok programunk legyen a távollétedben is; Interjúk, fellépések, rádióadások... Yifan sok mindent lerendezett a menedzserrel. Egyszerűen csak fáradt vagyok.


- Értem – motyogtam orrom alatt a választ, leginkább csak magamnak, mivel gondolataim megelőzték az akaratot, miszerint Chanyeollal beszéljek.


Míg Daeguban voltam, fogalmam sincs, Yifan hogyan irányította itthon a srácokat, de ha mellé is fogott valamiben, azt is jól csinálta, mivel amióta visszajöttem, mintha minden tökéletes lenne. Nem tudom előtte is így volt-e, de már nem is igazán számított. Bármi is történt a múltban, az ott maradt, ugyanis a jelen életem legszebb időszakát is jelentette; sikereket arattunk, mint banda, jól dolgoztunk és semmiféle panaszt nem lehetett hallani tőlünk. Ráadásul a tagok lelki állapota is rendben volt; Jongdae és Minseok boldogan élték a szerelmesek életét, csak úgy, mint Luhan és Sehun... Ja, és Yixinget és a tökéletes barátnőjét sem szabad kifelejtenem. Yoora. Hihetetlen, hogy csupán ez a név teljesen lerombolta minden önbecsülésemet. Ahogy a nevet kiejtettem, nem sokkal utána lelki szemeim előtt láttam azt a hibátlant, teremtést, kit Yixing fogott ki magának, még hónapokkal ezelőtt. Porcelánfehér bőr, hatalmas bambiszemek, eget rengető kacagás, mely édesebben csilingelt, mint egy gyermek csengettyűje. Miért pont Yixingnek kellett megszereznie őt? Több mint hét milliárd ember él a földön, nem tudott volna valaki olyan választani, aki nem Yoora? Csodálatos lány volt, túlságosan is.


- Hyung! – lökött oldalba Chanyeol, kinek arcán az aggodalom enyhe jelei mutatkoztak, miközben én zombi módjára meredtem magam elé. – Minden rendben?


- Persze – bólintottam, próbálva meggyőzni őt, majd teljesen hirtelen, minden köntörfalazás nélkül tettem fel egy kérdést a fiúnak, ami egy cseppet sem kapcsolódott az eredeti témához, mégis, ahogy ránéztem Chanyeolra, eszembe jutott miért is akartam eredetileg beszélni vele. – Yeol, te az agglegények életét éled?


- Hát, nem egészen – kacagott fel, nem tudom, hogy a furcsa arcom, vagy az érdekes kérdés hallatán, mindenesetre jól szórakozott. És én már ezzel a válasszal is tökéletesen meg voltam elégedve, ugyanis semmi kedvem nem volt megvitatni a részleteket, amik semmilyen szempontból nem tartoztak rám.


Ahogy csendben sétáltam tovább a rapper mellett, gondolataim hirtelenjében Amberen kezdtek járni. Az édes kicsi Amberen, kit olyan rég láttam, és aki mindenkinél jobban hiányzott nekem. A gödröcskéi, a kedves mosolya, mellyel bearanyozta az egész napomat, akárhányszor csak rágondoltam. A hangja, az egyedien csillogó szemei, a teste... Aish, az a tökéletes alak; Hiába hordott férfiruhákat, iszonyatvonzó nő volt Ő, akivel már rohadtul le akartam feküdni.


- JoonMyun! – ismerős kiáltás hangzott fel mögöttem, melyre, mind a tizenketten hátrafordultunk, látva egy személyt, ki tiszta erejéből rohant irányomba.


- Amber! – szakadt ki belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, majd én is a felém szaladó lányhoz kezdtem lépni. Amint összetalálkoztunk, édes csókot lehelt ajkaimra úgy, mintha több éve nem látott volna; megízlelve rég nem érzett csókját, hihetetlenül nagy forróság öntött el, amit nyilvánvalóan ő is érzett, mivel ahogy elváltunk egymástól, halk szavakat suttogott füleimbe.


- Gyere velem.


Választ sem adva egyeztem bele kérésébe, de mielőtt még minden szó nélkül léptem volna le, intettem a srácoknak, hogy később érek haza, így ne várjanak meg. Többségük nem is igazán törődött vele, csupán bíztató mosolyokat küldtek felém, de Yifan és Yixing kissé aggodalmasan pislogtak felém, mígnem olyan távol kerültem tőlük, hogy már foltokat sem láttam belőlük.


Az álom, amire vártam, valóra készül válni abban a mozdulatsorozatban, ahogy Amber hihetetlen nyugodtsággal érinti meg kezemet, majd rákulcsolja ujjait enyéimre; így kezd húzni maga után, egyenesen be a paradicsomba.