33. fejezet

33. fejezet






Suho Pov






A szívem hihetetlen gyors tempóban verte mellkasomat, ahogy egyre közelebb értünk Amber lakásához, mely az ügynökség épületétől nem messze foglalt helyet. Rohanás közben egy pillanatra sem emelte rám édes tekintetét, csupán hajthatatlanul előre haladva húzott maga után, minden lépéssel egyre nagyobb forróságot öntve ágyékomba.


Amint hosszas kulcscsörgetés után, sikerült kinyitnia lakása ajtaját, konkrétan úgy estünk be, mint két kiéhezett kamasz; ajkaira marva, közel húzva magamhoz vezettem be, majd lábammal becsaptam a nyílászárót, úgy koncentrálva drága tomboyom gyengéd csókjaira.


A mennyországban éreztem magam, ahogy ízleltem igéző ajkait, s miközben hámozhattam le róla a ruhadarabokat, melyek egyre közelebb repítettek ahhoz az élvezethet, melyet Vele még nem tapasztaltam meg... Viszont arra nem számítottam, hogy míg kényeztetem nyelvem járásával, ő sós könnyekkel áztatja el orcámat.


Ijedten toltam el magamtól, vizslatva barna íriszeit, melyekben a megbánás több formája is helyet foglalt.


- Mi a baj? – kérdeztem továbbra sem engedve el őt.


- JoonMyun... – hüppögte – Én nem azért hívtalak ide, hogy lefeküdjek veled.


Szavai lesokkoltak.


- Értem. És, ne haragudj, nem akartam udvariatlan lenni.


- Ne kérj elnézést! Én tartozom egy hatalmas nagy bocsánattal.


- Miért? – értetlenkedtem tovább, ahogy könnytől áztatott, szemeibe meredtem, amit csak sajnálatra méltó arckifejezése fokozott.


- Mert... Szakítanunk kell.


Köpni-nyelni nem tudtam, kegyetlen szavai hallatán. Arca ugyan a megbánást tükrözte, akárcsak hangja s minden más porcikája... Mégis, mintha valami álszent dumával akart volna ámítani.


- Amber... – próbáltam magamhoz ölelni, de még gesztusom előtt eltolt magától.


- Kérlek ne!


- Mégis miért?


- Mert... – nyelt egy hatalmasat, majd szomorúan rám nézett – nem szeretlek.


Ott és akkor tört össze bennem az udvariasságom minden maradéka.


- Hogy tehetted ezt?


- JoonMyun...


- Ne szólíts a nevemen! – ordítottam rá idegesen, dühtől túlfűtve. Nem csak akkor voltam rá mérges; felidéztem azt a pillanatot, mikor először kosarazott ki. – Évekkel ezelőtt, mikor nemet mondtál nekem, azt mondtad, majd egy könnyebb időben visszajössz hozzám. Ha nem szerettél, mi a faszért léptél be abba a táncterembe néhány hónappal ezelőtt?


- Azt hiszem...


- Ne kérlek, ne válaszolj; pontosan tudom, hogy csak a lelkiismereted vezérelt. Komolyan azt hitted, ha szánalomból vagy velem, nekem az jó? Mi volt ezzel a célod?


- JoonMyun, én csak nem akartam, hogy haragudj rám. Kárpótolni szerettelek volna.


- Kárpótolni? – ismételtem gusztustalan megnyilvánulását. – Azzal, hogy évekkel később, mikor már elfelejtettem azt a fájdalmat, amit okoztál nekem, újra betoppansz az életemben, közlöd, hogy velem akarsz lenni, aztán megint összetörsz? Ez volt neked a kárpótlás?


- Reménykedtem benne, hogy beléd szeretek, de nem sikerült.


- Tudod, ha visszamehetnék az időbe, ívben elkerülnélek, hogy még véletlenül se essek beléd – mondtam, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva szavait. – Miért nem tudtál bűntudattal élni? Egyszerűen csak békén hagyni engem?


- Mert haragudtam magamra, amiért egy ilyen remek férfit, mint te, el kell utasítanom, mert egyáltalán nem vonzódom hozzá.


- Tessék?! – akadtam fenn utolsó mondatán, mire csupán lehajtott fejjel kezdte a földet fixírozni. – Egyáltalán nem találsz vonzónak?


- JoonMyun...


- Válaszolj, az Isten szerelmére! – ordítottam el magam, mire apró teste összerezzent erős orgánumom hallatán.


- Jóképű férfinak tartalak, de...


- Nem kell befejezned, már ismerem a folytatást – legyintettem, szinte már minden erőmet elvesztve. Én ezt nem hiszem el; hazudott, becsapott és megint összetört ugyanaz a nő. Az a néhány boldog hónap, amit okozott, mind semmivé vált, csupán ezzel a néhány mondatával.


- Sajnálom.


- Tudod Amber; ezek után a sajnálatod édes kevés. Még az első visszautasításodat el tudtam viselni, mivel az egy teljesen normális helyzetből adódott. De ez: Te magad jössz el hozzám, aztán néhány együttöltött hónap után, konkrétan kidobsz azzal az indokkal, hogy sosem szerettél, és csak szánalomból voltál velem. Szerinted ez mégis, hogy esik nekem?


- Nézd...


- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Soha a büdös életben még hallani sem akarok rólad – köptem a szavak arcába, mire újabb könnyek buggyantak ki szemeiből. Mély lélegzetet véve ragadtam az ajtó kilincsét, majd izomból felrántottam azt; De mielőtt még távoztam volna, egy utolsó pillantást vettem Amberre. – Tudod, megfordult az a fejemben, ha nem lennél nő, már rég lekevertem volna egyet. Viszont aztán rájöttem, én nem süllyedhetek le arra a szintre, amin jelenleg te is állsz.


Hangos zokogásban tört ki, mikor becsuktam magam mögött azt a nyílászárót, aminek mögöttes tartalmát mindig is meg akartam ismerni. Megtudtam, ki is Amber Liu valójában; a nő, akibe szerelmes voltam, sose szeretett, átvert és miért? A saját lelkiismerete érdekében; hát lehet ennél nagyobb pofont kapni? Nem valószínű.


Erre ő sír; még van pofája bennem bűntudatot kelteni! Menjen a jó büdös picsába ezzel a húzásával! Nincs joga sírni, viszont nekem van. Ha tehetném minden könnyemet, odaadnám ennek az érzésnek, ami Amber miatt tombolt bennem, de egyszerűen képtelen voltam megerőltetni a könnycsatornáimat.


Ahogy rohantam haza, az erős szél csípte arcomat, mindig egy kisebb sebet ejtve rajtam, de egy csepp könnyet sem tudott kicsalni belőlem. Csak szaladtam, hogy minél hamarabb otthon tudhassam magam, ahol vagy álomba kívántam magam ringatni, vagy tombolni úgy, mint soha.


Halk léptekkel osontam be a lakásba, melyen az álom csendes leple pihent, ezzel mindenkinek kellemes nyugodtságot költöztetve lelkébe. Alig hallhatóan nyitottam és csuktam az ajtókat, mégis mikor szobámban lerogytam az ágyamra, tincseimet markolászva, nem sokkal érkezésem után, gyenge kopogások érintették meg ajtómat. Mivel megszólalni nem akartam, nehogy felébresszem vele a többieket, így csupán feltápászkodtam helyemről, úgy nyitva ajtót, egy érdeklődő tekintetű, cseppet sem álmos személynek.


- Yixing, te miért nem alszol?


- Hallottam, hogy hazajöttél – vont vállat.


- Bocs, ha hangos voltam – nyögtem ki, majd épp rá akartam volna csukni az ajtót, nem épp valami kedves stílusban, de még mielőtt elválaszthattam volna magunkat, kezét a nyílászáróra helyezte, ezzel jelezve, ő nem kívánja abbahagyni a beszélgetést. Érdeklődve fürkészte arcomat, mintha azt megpróbálná megfejteni, miért vagyok ennyire flegma kedvemben.


- Mi történt Ambernél? – kérdezte, mindenféle köntörfalazás nélkül.


- Szakítottunk.


Egy pillanatra csodálkozva meredt rám, majd mögém mutatott, aprókat biccentve, mely csupán azt jelentette, bejöhet-e, hogy ott öntsem ki neki a szívem.


Ahogy leült mellém az ágyra, arra várva, hogy beszéljek, gyengéden megérintette vállamat, majd kedvesen végigsimított karomon. Valahogy ezek a mozdulatok... Jólestek tőle.


- Ki szakított?


- Ő, velem – feleltem egy mély lélegzetvétel után.


- És mondta, hogy miért?


- Igen – bólintottam, majd egyre inkább éreztem azt, hogy újra elönt a méreg. – Azt mondta nem szerelmes belém, és soha nem is volt. Ráadásul egy cseppnyi vonzalmat sem érez irántam, csupán engesztelésként volt velem, mivel évekkel ezelőtt kikosarazott.


Hirtelen őszinteségrohamomra Yixingnek egy pillanatra, háromszorosára kerekedett a szeme, ahogy végigmért tetőtől-talpig.


- És, mit csináltatok, mielőtt szakított veled? – kérdezte hatalmasat nyelve, de nem nézve a szemembe. Követtem tekintetét, mely egyenesen... Oda irányult, ami előtte Amber miatt kezdett ágaskodni. Zavaromban rögvest elfordultam tőle, még kezeimet is ágyékom elé helyezve, pirosabban, mint egy paradicsom.


- Basszus! – suttogtam magamba, mire egy halk kuncogást hallottam meg magam mögül, melyet Yixing adott ki magából. Felé fordítottam tekintetem, s ragyogó mosolyával találtam szemben magam, ami mindennél több melegséget árasztott. Az a kedvesség, ami szemeiből áradt, valahogy széppé tette őt; a vonásait, mosolyát, tekintetét és mindent, amit hozzá lehetett kötni. Zhang Yixing gyönyörű volt, azon az éjszakán; vajon mindig ilyen küllemmel rendelkezett, vagy csak én vagyok vak?


- Yixing... – suttogtam nevét, de mondatomat félbeszakította, mihelyst ajkait enyéimen éreztem.


Döbbentem figyeltem a csukott szemű kínait, ki másodpercekig meg sem mozdította száját, csupán várt, de azt magam sem tudom, hogy mire. Talán rám...?


Mikor nem tettem semmit, s a szituáció kezdett kínossá válni, Yixing kissé szégyellve magát, húzódott el tőlem, lehajtott fejjel.


- Bocsánat hyung! Én...


Magyarázkodását figyelmen kívül hagyva ragadtam meg pólójánál fogva, úgy tapadva rá ajkaira. Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy megcsókoltam egy férfit, de Yixing túl gyönyörű és vonzó volt azon az estén, hogy csak úgy egyedül hagyjon. Nem akartam egymagamban rágódni az Amber ügyön, de beszélni sem szerettem volna; egyszerűen csak Yixinggel akartam lenni.


Hevesen ízleltük a másik ajkát, szinte nulla szeméremmel; bár furcsa volt számomra, hogy nem nekem, hanem én ejtettem le az állam Neki, hagyva, hogy nyelveink keringőt járjanak egymással. Közben kezeim felsőjén jártak, amitől minél hamarabb meg akartam szabadulni.


Hirtelen elszakadt tőlem; olyan döbbenten meredtem rá, mint még soha senkire.


- Baszki! – pattantam fel az ágyamról, több kört is megtéve a helységbe.


- Mi a baj? – pislogott rám közömbösen.


- Csupán annyi, hogy ezt nem tehetjük.


- Miért? Te magad adtál szabad utat mindenkinek – állt fel ő is, felém közeledve.


- Tudom, és nem is erről van szó.


- Akkor miről? – húzta fel szemöldökét, mikor már alig néhány centi választott minket el egymástól.


- Neked ott van Yoora.


- Csakhogy, engem ő hidegen hagy – felelte pajkos mosollyal arcán, majd ismét ajkaim felé kapott. Olyan gyengéden csókolt, hogy szinte beleremegtem, ahogy megmarta alsó ajkamat. Valahogy, akkor nem érdekelt, hogy egy férfival csókolózom, hiszen ő Yixing volt, akihez mindig furcsa érzések kötöttek. Ez lenne az? Magam sem tudtam, és igazából nem is érdekelt; csak az, hogy még tovább kényeztessen nyelvével.


Mintha csak olvasott volna gondolataimban, úgy vált el tőlem; ahogy csillogó íriszeibe bámultam egy pillanatra egy másik világba kerültem. Gyengéden szedte le rólam a felsőmet, majd végigcsókolt nyakamon, így haladva egészen odáig. Egy másodperc alatt szedte le rólam a nadrágot, boxeremmel együtt.


- Oh lalala – húzta fel szemöldökét, ahogy megpillantotta kemény férfiasságom. Már pusztán ettől a jelenettől zavarban voltam.


- Yi-xing... – nyögtem nevét – Mégis, mire készülsz?


- Ha Amber faképnél hagyott, én nem foglak – pillantott fel rám hamiskásan, majd kacsintott egyet, azzal apró elkezdett csókokat hinteni férfiasságomra. Azt hittem ott helyben esek össze a gyönyörtől; először csak puszilgatta hímtagomat, majd nyelvéve körözni kezdett makkom körül, úgy repítve el engem majdnem a mennyországba. Egy darabig még húzta az agyam, aztán rendesen szájába vette lüktető péniszemet; egy percre meg kellett kapaszkodnom a mellettem található szekrényekben, utána már csak abban tudtam reménykedni, hogy senki nem ébred fel a nyögéseimre.


Mikor már majdnem felértem a csúcsra, Yixing nem folytatta tovább kényeztetésemet; sejtelmes mosollyal az arcán állt fel velem szemben, s pajkos pillantások közepette törölte meg szája szélét. Annyira izgató látvány nyújtott, hogy két pihegésem között ragadtam meg nyakánál fogva, úgy csókolva meg hosszasan. Édes ajkait ízlelve, meg is feledkeztem az odalenti problémákról, de igazából nem is érdekelt nagyon. Csupán Yixing volt előttem a tökéletességével, és azzal a személyiségével, akit talán mindig is meg akartam ismerni.


Akaratom kívül döntöttem le az ágyra, teljesen megszabadítva őt és magamat a felesleges ruhadaraboktól; ahogy megpillantottam hatalmas férfiasságát, egy másodpercre meg kellett állnom, ugyanis őszintén sokkolt a mérete.


Halk kacagás hagyta el ajkait, amint megpillantotta döbbent arcomat, majd feljebb ült, s a végén csupán annyit vettem észre, hogy megcserélődött köztünk a szerep; én voltam alul.


- JoonMyun – szólt kéjes hangon.


- Hm?


- Szeretlek.


Szavaira, egy percre megfeledkeztem a körülményekről, a helyzetünkről, de még Amber alattomos húzásáról is. Csupán Yixing komoly ábrázatát figyeltem, amelyből az őszinteség tükröződött. Akkor még azt hittem, viccelt...


Nem törődve kijelentésével, érintettem meg férfiasságát, mire nyekkent egyet a fiatalabb: lassan mozgattam kezem rajta, úgy húzogatva a bőrt, hogy később minél nagyobb élvezetet érezzen.


- Bocsi! – nyögte, majd már csak annyit éreztem, hogy rögtön három ujját dugta belém. Fájdalmasan felszisszentem, de kezem akkor sem állt le. Hogy Yixing enyhítse fájdalmamat, felém hajolt, s olyan hosszas csókba invitált, hogy elfeledtem azt is, milyen nemű vagyok.


Aztán már csak lüktető férfiasságát éreztem magamban, meg azt, hogy menten ketté szakadok. Tehát ilyen érzés a nőknek... Yixing nem mozgott, egyelőre hagyta, hogy megszokjam azt a furcsa érzést, amit általában csak az ellenkező nem szokott megtapasztalni. Egy apró bólintással jeleztem neki, hogy mozoghat, ám ezt ő nem gondolta túl meggyőzőnek, mivel eleinte nagyon lassú és gyengéd volt. De aztán megdöfött bennem egy olyan pontot, ahol az eddig összeszorított szemeim, hirtelen kerekedtek ki.


- Ott! – nyögtem a kelleténél talán kicsit hangosabban is, és még csípőmet is megemeltem, hátha Yixing megint eltalálja azt a pontot.


Választ sem adva kezdett gyorsítani a tempón, ezzel okozva nekem hatalmas gyönyört; minden mozdulata, minden csókja, s az összes érintése a mennyekbe repített, és még azon túl.


Szinte egyszerre élveztünk el; testnedvem az ő hasfalára fröcskölődött, ami furcsamód őt örömmel töltötte el, mivel hatalmas mosollyal vált el tőlem, ami miatt belőlem egy halk szisszenés tört fel. Aznap este feküdtem le először Zhang Yixinggel, s ahogy egymás karjában készültünk álomba szenderülni, csupán egy dolog lebegett a szemem előtt: És ezután mi lesz?