30. fejezet

30. fejezet






Kris Pov






Sosem tudtam teljesen elfelejteni Ashley-t. Mindig bennem fog élni, egy bizonyos részemben, hiszen meghatározó alakja volt az életemnek; miatta csalódtam a nőkben. Ő kellett ahhoz, hogy teljesen elhidegüljek az ellenkező nemtől. Illetve, Ashley csak a kezdő löketet adta.


A végleges bizonyíték, maga Huang Zi Tao volt. Ahogy kedveskedett nekem; ahogy folyamatosan a nyomomba loholt, mint egy kiskutya; s ahogy viszonyult hozzám: ez mind egyszerre volt furcsa és hízelgő. Persze sosem értettem az irántam érzett hatalmas rajongását, ma már tudom, hogy pusztán a szerelem hajtotta. Azaz érzelem, amiben a leginkább hittem.


Taoba komolyan szerelmes lettem, már akkor, mikor kiderült, egy csapatban fogunk debütálni. Hisz az együtttöltött hónapok alatt teljesen hozzám nőtt a pandasrác. Először idegesített, majd megszokottá vált, később pedig furcsa volt reggel úgy ébredni, hogy ő nem toporzékol már az ajtóm előtt. Beleszerettem a gyerekes tulajdonságaiba, és az olykor előtörő értetlen megnyilvánulásaiba is. Sokáig ugyan az agyamra ment, de aztán megszoktam, majd egy kis idő elteltével, hiányozni kezdett, ha nem láthattam Őt.


Mindig Taóval akartam lenni, csak az ő édes csiripelő hangját szerettem volna hallani. S már ekkor tisztában voltam vele, hogy fülig beleszerettem. Tudtam, hogy nem szabad, mégsem kontroláltam az érzéseimet; ki tudná, egy ilyen férfi mellett. És az volt a legérdekesebb, hogy nem ijedtem meg.


Sok meleg, akik még nem tudják ezt magukról, megrémülnek a saját érzéseiktől. De én nem. Mikor Ashley elhagyott, már tudtam, hogy soha többet nem leszek képes úgy nézni nőre. És mikor Taót megismertem már éreztem, nincs visszaút az újszerelem ellen. Hagytam, hadd élvezzem ki minden pillanatát annak, hogy vele lehetek, még akkor is, ha ő nem viszonozza azt, amit iránta érzek.


Aztán évekkel később kiderült, hogy ő is szerelmes belém, ráadásul még egy csodálatos éjszakát is együtt töltöttünk. Én mégis visszautasítottam. Mikor Tao feltette nekem az ominózus kérdést, vérző szívvel, de kimondtam a nemet. Kétszínűség lenne tőlem, ha Jongdae és Minseok kényszerből történő szakítása után, én boldog párkapcsolatba kezdenék Taóval.


Azóta egy hét telt el, én pedig ismételten fasírt kapcsolatot ápoltam Vele. Nem beszélt hozzám, teljesen jogosan: Állítása szerint, fájdalmas lenne számára a velem való kommunikáció, így míg nem enyhülnek az érzései, szeretne elkerülni. Kurva jó, de tényleg! Csak tudnám, miért nem voltam olyan önző, hogy a kötelességet, a saját önös érdekeim miatt a sarokba hajítom. Ja persze; leader vagyok, ezt nem tehetem meg.


Viszont az ezzel, járó fájdalommal nem számoltam: nem tudtam, mennyire fogja égetni a mellkasomat ez az érzés, ha megpillantom Őt. Fogalmam sem volt róla, milyen szintű önkínzásba kergetem saját magam azzal, hogy még csak a közelébe se mehetek. Megőrjített, ahogy láttam nevetni Sehun társaságában; fel tudtam volna akasztani magam a saját hülyeségem miatt. Eldobtam Taót, messzire hajítottam, hogy még véletlenül se tudjon visszatalálni hozzám, hogy aztán ismét megsebezhessem őt, ki tudja hányadszorra. De mit kezdjek az érzéssel, ami kezd felemészteni? Ki kell tartanom. Muszáj lesz elviselnem ezt a szitut, mivel leader vagyok, aki felelősséggel tartozik, nemcsak a srácoknak, hanem a rajongóknak és az ügynökségnek is.


Az órák egybefolytak a napokkal, amik végül hetekké alakultak. Egy örökkévalóságnak tűnt, azaz idő, amit a csapattal töltöttem, és amilyen sok melót ránk sóztak, siránkozni sem igen volt energiám. Minden este hulla fáradtan értem haza, s úgy dőltem be az ágyamba, akár egy zsák krumpli. Az állandó interjúk, és a tv műsorokban való szereplés kikészíti az embert.


Emlékszem, valami kinti koncerten egy, no name lány kérdezgetett rólunk, miközben alig pár méterre tőlünk sikítoztak a rajongók. Akkora hangzavarban nehéz volt koncentrálni, ráadásul a lány kérdései is elég húzósnak hatottak.


- Hihetetlen nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek az egyik legsikeresebb fiúbandával, az EXO-val. Köszönöm srácok, hogy vállaltátok az interjút – kezdett bele a csaj a szokásos sablonköszöntőbe, majd bele is csapott a közepébe.


- Számunkra is nagy öröm, hidd el – válaszoltam kedves mosollyal arcomon.


- Ha már az örömnél járunk; hogy fogadtátok a hírt, hogy csapattársatok, Suho, filmszerepet kapott?


- Mind nagyon büszkék vagyunk rá, és a legjobbakat kívánjuk neki a színészi pályán is.


- Nem nehéz nélküle fellépni? Gondolom valamennyire át kellett szervezni a koreográfiát.


- Nehéznek, csak annyiban nehéz, hogy Suho nagyon hiányzik nekünk – kapta ki a mikrofont a kezemből Chanyeol, ahogy hatalmas vigyorával ajándékozta meg a rajongókat. – Nagyon szeretjük és tiszteljük hyungot, épp ezért már várjuk haza.


- Ha már az otthonnál tartunk; hogyan is éltek ti együtt? Tizenkét férfi egy helységben; nem fárasztó ez néha?


- Fárasztónak nem mondanám, mi sokkal inkább egy buliként fogjuk fel az egészet. Tizenkét haver együtt, mint valami kempingezésnél. Persze, mivel gyakorlatilag lakótársak vagyunk, így ugyanúgy, mint egy átlagos helyzetben, időnként néha nekünk is vannak nézeteltéréseink. De ezek csak amolyan apróbb dolgok; ki mosogasson aznap meg ilyesmik.


- Szóval nektek van egy amolyan rendszeretek a háztartásban? – kérdezte a riporter. Ez a nő komolyan arra kíváncsi, hogy mossuk a szennyesünket? Érthetetlen.


- Csak annyi, hogy D.O. főz – kapta ki ismét a kezemből a mikrofont a Happy Virus, amibe nevetve bele is kiáltotta a választ.


- Nocsak D.O., ezek szerint te vagy nálatok a szakács?


- Sokkal inkább az Umma – válaszolt a nagy szemű helyett Jongin, mire mindenki bólogatni kezdett, majd folytatta a maknae. – Nem csak főz, de nagyon sokat foglalkozik velünk. Úgy kezel minket, mintha a fiai lennénk, ami külsős szemmel idegesítőnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Nagyon kedves D.O. hyungtól, hogy anyánk helyett is anyánk. Ha már nem is a szó legszorosabb értelmében.


- Így igaz. Köszönjünk D.O. – fejeztem be Jongin helyett, majd mind egy emberként fordultunk a kissé meghatódott Kyungsoo felé.


- Jó látni, hogy nálatok ilyen nagy szeretet van!


- Ismered a mottónkat: We Are One!


- Aki jártas a kpop világában, az ismeri ezt! De térjünk egy kicsit vissza rátok; szerintem mondanom sem kell, mennyien rajonganak értetek világszerte. Ki tudja hány ezer lány, álmodozik rólatok nap, mint nap. Áruljátok el: Ha egy lány közelebb akar kerülni hozzátok, mit kell tennie?


- Nos, nem hiszem, hogy sokkal különlegesebbek lennénk az átlagnál. Mi is férfiak vagyunk, és minket is lenyűgöz valami az ellenkező nem külsejében. Nekem speciel nincsenek nagy elvárásaim; csak szeretem, ha valaki egyedi, és mindig önmagát adja.


Ha ezt a kérdést tették fel nekem, mindig utáltam hazudni. Mégse mondhattam azt, hogy meleg vagyok, hisz azzal talán véget vethettem volna az egész karrieremnek. Ráadásul, ha még azt is megtudnák, hogy szerelmes vagyok Taoba... végleg vége lenne mindennek. Jongdae és Minseok se véletlenül szakított.


- Tao, hallottam, hogy te egyszer randiztál egy rajongóval. Igaz ez?


Hatalmasat dobbant a szívem, ahogy félve a pandasrácra emeltem tekintetem, ki szégyenlősen mosolygott a riporter kérdése miatt. Istenem ez az arc...


- Hát... Én nem nevezném randinak, de így is mondhatjuk.


- Szóval igaz. És milyen volt a lány? Egyáltalán, hogy történt ez az egész? Elmesélnéd nekünk?


- Szívesen, de egyáltalán nem olyan nagy szám. A debütálás után az egyik este sétáltam haza, és egy lány leszólított. Aláírást kért, beszélgettünk és a vége az lett, hogy beültünk valami éjjeli kávézóba. Az eset óta nem is láttam, de nagyon kellemes társaságot nyújtott.


Azt hittem ott szakad ketté a szívem. Taót elképzelni egy lánnyal... Egyszerűen már a gondolattól hányingerem lesz. Én ezt képtelen vagyok elviselni.


- Igazán szerencsés lehetett az a lány – mosolyodott el kedvesen a riporter csaj, majd kíváncsian fordult felém. – Na és te, Kris?


- Én?


- Hogy állsz a nőkkel? Milyen tulajdonságok fognak meg egy lányban?


- Hát... Igazából nincsenek nagy elvárásaim. Szép legyen, ápolt, intelligens, és adja mindig önmagát.


- Ha jól tudom a csapatból csak Suhónak van barátnője. Ő, hogy nyerte el a leaderetek szívét?


- Azt hiszem erről Ambert magát kéne megkérdezni. Mégiscsak ők vannak együtt.


- Ti hogy viszonyultatok az ő kapcsolatukhoz?


- Amíg Suho boldog, minket nem igazán izgat, kivel az. Számunkra ő egy nagyon fontos személy, így természetes, hogy a boldogságát kívánjuk.


- Nos srácok, nagyon szépen köszönöm az interjút. Egy élmény volt.


Élmény, mi? Az bezzeg ne érdekeljen, hogy én majd belepusztultam az idióta kérdéseidbe.


Ez után az interjúszerűség után, mind a tizenegyen különváltunk. Be volt osztva az időnk, és mivel rengetek helyre, hívtak minket, az ügynökség közölte, hogy bizonyos helyekre egyszerre csak egy embert küldenek, időhiányra hivatkozva. Épp emiatt történt az, hogy elsőként értem haza. És olyan meglepetés fogadott, ami igazán nem számítottam.


- JoonMyun! – kiáltottam fel, ahogy megláttam Őt a nappali közepén, hatalmas kaján vigyorral a fején.


- Meglepetés!


- De... Hogy kerülsz te ide?


- Hamarabb befejeztük a forgatást, és mivel elvileg nekem még két hetet maradnom kellett volna, megbeszéltem a főnökkel, hogy azt az időt számolja fel nekem úgy, mint lehetséges vakáció. Vagyis én szabad vagyok tizennégy teljes napig.


- És az volt az első dolgod, hogy hazajöttél?


- Talán baj?


- Nem dehogy, csak szokatlan. Azt hittem kihasználod az időd, és meglátogatod, mondjuk a szüleidet.


- Ők ráérnek. Azért utaztam haza, mert egy nagyon fontos dologra jöttem rá, amíg Daeguban voltam. Az ottani levegő teljesen kitisztította az agyam, és a munka mellett segített gondolkodni. Egy csomó mindent rosszul csináltam, na de majd most!


- Mi lesz most? – ráncoltam homlokom, mivel JoonMyun megijesztett elszánt tekintetével.


- Hidd el nekem Yifan, mostantól az életünk meg fog változni!


- Te jóságos ég! Mit szívtál te ott?


- Friss levegőt! Annyira feltöltődtem, még sosem éreztem ilyen jól magam.


- Úgy nézel ki, mint valami szerelmes kamaszlány! Történt ott valami?


- Semmi – vonta meg szórakozottan vállát, majd kaján mosollyal arcán lépett hátra. – Egyszerűen csak szabadnak érzem magam.


Erre már nem tudtam mit reagálni, ugyanis nyílt a bejárati ajtó, s beszállingózott rajta a többi tíz ember, akiket a koncerten láttam utoljára. Csodálkoztam is, hogy együtt jöttek, de ott és akkor, ezen nem volt időm gondolkozni.


Ahogy megpillantották JoonMyun boldog ábrázatát, az ő fáradt arcuk is kivirult, hogy újra találkozhattak rég nem látott barátúkkal. JoonMyun teljes extázisban volt, s mikor megpillantotta Minseok szomorkás ábrázatát, egy pillanatra eltűntette magáról a megszállottan vigyorgó énjét, és visszatért a megbánásokkal küszködő leader. Lassú léptekkel ment oda az idősebbhez, kinek vállára helyezte kezét, s boldogan szólította meg.


- Van egy jó hírem a számodra. Illetve, a számotokra – mondta, majd alig láthatóan Jongdae-ra kacsintott.


- Mégpedig?


- Hülye voltam. Totális nagy baromságokat hordtam össze, mikor titeket eltiltottalak egymástól!


- TESSÉK?!


- Jól hallottátok! Idióta voltam, egy méretes ökör! Tudjátok, míg Daeguban voltam, sok mindenen futattam a kerekeimet, itt bent – mutatott a fejére. – És rajtatok gondolkodtam. Aztán rájöttem hülyeséget, követtem el; ha előttünk titokban tudtátok tartani a kapcsolatotokat, akkor a sajtó előtt is gyerekjáték lesz. Együtt élünk, veletek vagyunk éjjel-nappal, mégsem vettük észre a nyilvánvalót. Ráadásul ki olyan kegyetlen, hogy eltiltsa egymástól a szerelmeseket.


- Tehát – szólalt meg félénken Jongdae – Újra összejöhetünk?


- Igen! És ne haragudjatok rám, hogy ezt nem láttam be előbb!


A két szerelmes gerlepár tehát ismét egymásra talált. Mielőtt még örömükben egymás nyakába ugorhattak volna, szorosan magukhoz ölelték JoonMyunt, hogy kifejezzék mély hálájukat. Aztán persze, egymással voltak elfoglalva, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva.


- Ja és srácok! – fordult felénk a leader, kinek jókedve mindnyájunkra átragadt. – Ez rátok is vonatkozik.


- Ránk? Ezt meg mégis, hogy érted?


- Úgy, ahogy mondom! Ezentúl ilyen téren nem korlátozlak benneteket! Szeressétek azt, akit akartok!


Azt, akit akarok? El sem mertem hinni. JoonMyun magabiztos szavai hallatán, csak és kizárólag Ő járt a fejemben. Az édes mosolya, a gyönyörű arca, ahogy kéjesen nyögdécsel alattam... kívántam Taót. Mindennél jobban vágytam az érintésére. S ahogy rávezettem pillantásom, tudtam, hogy neki sincs ellenére az, hogy végre valahára nyugodtan szerethessük egymást.